Többek között a következő témákat érintettük a beszélgetés második részében:
A népszámlálási adatok arra kell, hogy ösztönözzék az egyházakat, hogy szisztematikusan dolgozzák fel saját adataikat. A valósággal való szembesülés még várat magára, de a tanulságok levonása már elkezdődött.
Mustármagszerep vagy megaberuházások jellemezzék-e az egyházakat? Ne a mennyiségre, inkább a minőségre összpontosítsunk. A hitvalló kereszténységé a jövő. Az egyházak közötti rivalizálás a kívánatossal éppen ellentétes hatást vált ki, helyette inkább ökumenikus szolidaritásra van szükség.
A fiatalok sokkal nagyobb arányban állnak távol az egyházaktól, mint az idősebb korosztályok. Ennek egyik oka, hogy a kvázi kötelező iskolai hitoktatás miatt kevésbé keresik a fiatalok a plébániák, parókiák közösségteremtő programjait. Bár a népszámlás nem ér fel vallásszociológiai kutatással, mégis nagy előnye, hogy most minden településről elérhető adatokat nyújt.
Míg 2001-ben öt és félmillióan vallották magukat katolikusnak, 2022-ben már kevesebben, mint hárommillióan. Hasonló, bár némileg kisebb fogyást észlelünk a protestáns felekezeteknél. Ez a tendencia azért is különös, mert a magukat vallási közösséghez nem tartozónak vallók száma húsz év alatt alig nőtt. Fájdalmas meglepetés és talány, hogy a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre legutóbb miért tagadták meg a válaszadást majdnem négymillióan, négyszer annyian, mint húsz évvel korábban.
A beszélgetés első része itt megtekinthető:
