Miért kellett a három jó hírű intézetet egyesíteni?
Prőhle Gergely (fotó: Szilágyi Dénes)
PG: Alapvető tapasztalatunk: az állandóság a változásban mutatkozik meg. Magyarországon a személyi feltételek és a politikai környezet határozza meg, milyen szervezetekben működünk. Öt évvel ezelőtt John Lukacs hagyatékának egy része – a gondolkodását híven tükröző tárgyak – idekerültek a Ludovikára. Ezeket a John Lukacs Társalgóban helyeztük el. John Lukacsnak tehát helye van a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). Az intézményi átalakulás ezt a formális jelenlétet tölti meg tartalommal. Kifejeződik benne a Lukacs számára kulcsfontosságú transzatlanti kötődés: „Magyarország az anyám – mondta –, az Egyesült Államok a feleségem”, és az apró részleteken túli nagyobb összefüggések vizsgálatára való törekvés. Talán a legfontosabb, hogy létrejön egy egyetemi intézet, ahol az elmélet és a gyakorlat egyaránt hangsúlyos, ahogy Lukacsnál a tudományos pontosság és a közérthetőség kéz a kézben járt. Az intézet tehát tudományos munkát végez, mely remélhetőleg a döntéshozatalra is kihat.
Mártonffy Balázs (fotó: Asztalos Zoltán)
MB: Némi keretezési különbséget tennék: nem három intézetet egyesít, hanem a fennálló gondolati struktúrában jelentkező hiány pótlására új egységet teremt az NKE, hiszen John Lukacs szellemisége és jelleme itt él közöttünk az egyetemen, de a nemzetközi politikai térben axiomatikus és paradigmatikus változások mennek végbe. A biztonságpolitika terén régóta nem láttunk olyat a küszöbünkön, mint az orosz háború Ukrajna ellen, a transzatlanti kapcsolatok mozgatórugói is új síkra helyeződnek, Kína egyre inkább bekerül a NATO látóterébe, a német Zweitenwende, az ’időfordulat’, vagyis az Ostpolitik, az szovjet-orosz megbékéltetési politika feladása, hogy csak néhányat említsek, amelyekkel foglalkozni kell. Mindezekre válaszul az NKE-nek föl kell állítania egy stratégiával és biztonságpolitikával foglalkozó intézetet, amely nemcsak a magyar gondolkodást fordítja le a nemzetközi színtérre, hanem a nemzetközi porondon zajló változásokat is leképezi a budapesti origón. Angol és magyar nyelvű intézetről van szó, amely ezt a tudományos és nemzetközi politikai-stratégiai változást hivatott megragadni, illetve az említett hiányt pótolni, s teszi ezt komplementer szinten John Lukacs szellemiségét képviselve. Mindehhez teljesen organikusan kapcsolódik a három intézet eddigi munkája, illetve a februárban induló Kína-kutató programunk.
Nem lett volna adott az ezekre a változásokra megfelelő tudományos reflexió?
MB: Adott volt. De széttagolt intézeti működésben folyt. Az egybetereléssel szinergiákat akarunk teremteni: közös gondolkodást, a makrofolyamatokra való közös reagálást, persze nélkülözhetetlen módszeres-tudományos megalapozottsággal.
PG: Még egy dolog van itt. Öt évvel ezelőtt jött létre az egyetemen az Eötvös József Kutatóközpont, amelyet Török Bernát irányít, ez alá tartozik egyebek mellett az Európa Stratégia, a Vallás és Társadalom és a Közép-Európa Kutatóintézet. A JLI ezekhez kapcsolódik. Ezekben kiváló, sokszínű gárda alakult ki mára: a Közép-Európa Kutatóintézetet Hatos Pál, a Politika- és Államelméletit Horkay Hörcher Ferenc vezeti. Van köztük jogász, szellemtörténész, politológus, gyakorlati tapasztalattal, államigazgatási háttérrel rendelkező kutató. Hallatlan izgalmas társaság, melynek a hazai és különösen nemzetközi láthatósága jóval elmarad attól, amit érdemelne. A magyar értelmiségi világban az, hogy ki melyik intézetben dolgozik, egyet jelent a politikai állásfoglalással – ebben semmi új keletű nincsen –, és a szomszéd várak nem szeretnek egymással kommunikálni. Éppen azt érzem, hogy a mostani intézmény – bár az NKE-n dolgozók kormányközeliségét nem szokás vitatni – olyan színes szellemi közeget teremt, amely képes az említett változásokat józanul követni, a világban zajló folyamatokat tárgyilagosan vizsgálni.
MB: A tudós önismerete, valóságképe és valóságleképezése mindig változik, hiszen ő egyszerre egy nemzet polgára és az objektív valóságkép, a nemzetközi tudománynak nevezett rigorózus és szisztematikus gondolkodásmód konokul hitvalló képviselője. Az ebből fakadó sokszínűség, diverzifikált gondolkodás egy másik kontinuumban is elhelyezkedik, hiszen meghaladja a magyar közélet említett kétosztatúságát. Az intézet e differenciált gondolkodásmód egymásra hatását aknázhatja ki, például azzal, hogy rákérdez a kétosztatú tipológiákra, az érvényességükre, és azzal, hogy rámutat a belőlük való kitörés lehetőségeire, rálát a mozgatórúgóikra, és mindezt a kormányzati döntéshozatal számára hasznos ismeretként pontosan megfogalmazza.
Az új struktúra tehát hatékonyabban tudja érvényesíteni a diverzifikált gondolkodást, mint a korábbi széttagoltság?
PG: Az NKE-n mindig jelen volt az a fajta érzékenység, hogy az államigazgatási szereplő vagy a politikai döntéshozó a politikai feltételek elfogadása mellett kötődjék a tudomány eredményeihez, általában a politikán kívüli világhoz. A Közszolgálati Egyetemnek, amikor államigazgatási szereplőket, rendőröket, katonákat képez, már csak egyetem voltából adódóan is erre az érzékenységre vagy fogékonyságra kell nevelnie, arra, hogy a tudomány eredményeit a gyakorlati cselekvés nyelvére fordítsák le. Ebből a szempontból is fontos a sokszínűségünk, amely a gyakorlatra is figyel. Ismeretelméleti szempontból is más helyzet ez, mint amikor a tudomány templomában vagy elefántcsonttornyában vagyunk.
Az 1992-ben megalakult Stratégiai Védelmi Kutatóintézetnek azonban az NKE-n kívül is van önálló története, valóságképe…
MB: A Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeként megalakult, majd a Zrínyi, utóbb az NKE kötelékébe átkerült intézetnek az volt a feladata, hogy a magyar biztonság- és védelempolitikához készítsen kutatásokat. Ez a feladat a JLI keretében nem változik meg, de kiegészül Amerika- és Kína-kutatással, a Stratégiai Tanulmányok Intézetének munkájával. Ezt az összevont tudást csatornázzuk egyetemi intézményként a Honvédelmi Minisztérium számára, amellyel zajlik az együttműködési megállapodás aláírása, ahogyan a Külügyi Intézettel is hasonló egyezséget kötünk. A korábbi csatornákat tehát fenntartjuk, de újakkal egészítjük ki.
Rövid időn belül két jelentős, külügyekkel foglalkozó intézet alakult meg, illetve át. A Magyar Külügyi Intézet a miniszterelnök politikai igazgatója alá tartozva láthatóan a kormányzati tájékoztatás-tájékozódás mintájára szervezi meg tudományos munkáját. Így szervezi a JLI is?
PG: A Külügyi Intézet vezetője amerikai, bár fölvette a magyar állampolgárságot. Ott más intézményes megközelítés érvényesül. Nálunk olyan tanácsadói testület állt fel, amelyben a legfontosabb minisztériumok képviseltetik magukat a tudomány iránt fogékony tisztviselőkkel, akik nemzetközi viszonyokat szemlélve soha nem tévesztik szem elől a magyar nemzeti érdeket.
MB: Nincs rálátásom a Külügyi Intézet működésére, de a JLI kutatási vonala az aktuálpolitikától mind horizontálisan, mind vertikálisan hátrébb lép, regionális összehasonlításokat végez, makrofolyamatokat vizsgál. Feltételezem, bár nem tudom, az MKI nem lép így hátra. Amiben tehát tudunk, tudományos vonalon, együttműködünk. A többi az ő feladatuk.
Versengeni fog tehát a két intézet?
MB: Kiegészítik egymást.
PG: A mi intézetünk ugyan hátrább lép a konkrét döntéshozataltól, de a tanácsadó testületünkben olyanok vannak, akik a politikai döntéshozatal közvetlen közelében helyezkednek el. Ahogy mondani szokták, kis ország vagyunk, egy külpolitikával foglalkozó szakértői gárdánk van, rengeteg az érintkezés. Figyelünk egymásra.
De az újságolvasó csak azt látja, hogy egyszerre alakul meg vagy át két külpolitikai stratégiával foglalkozó intézet. A JLI tanácsadó testületében viszont ott van Tálas Péter is, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet korábbi vezetője.
MB: Fontos hangsúlyozni, hogy Tálas Péter nyugdíjasként folytatja a munkát, és vesz részt a testületben.
PG: Az SVKI a legrégebbi ilyen külügyi kutatóintézet, jelentős kapcsolati hálót épített ki, és a tudományos, illetve döntés-előkészítő munka mellett a széles körű tájékoztatás műfajaiban is komoly tapasztalatokra és tekintélyre tett szert az elmúlt három évtizedben. Mindebből sokat tanulhatnak a fiatalabb intézetek. Az SVKI-nak is, a többi intézetnek is hasznára válik az új szerkezetben való működés. Tálas Péter szakértelmére szükség van abban a testületben, amelynek Sztáray Péter külügyi államtitkár, Csaba Gábor, Hajnik László, Ugrósdy Márton a további tagjai – nekem megtiszteltetés, hogy én vezethetem e kiváló csapatot.
Lukacs, hogy megkülönböztesse magát az amerikai radikális konzervatívoktól, egyenesen reakciósnak mondta magát, öntörvényűsége, különcsége az olyan nézeteiből is kitűnt, hogy a populizmus korunk legnagyobb veszedelme, és egy valamirevaló országot felvilágosult katolikus, nem pedig protestáns elit vezet. Hogy illeszkedik ez az egyedülállóságával kitűnő felfogás ehhez a magyar tudományos, kormányzattámogató intézethez?
PG: Ennek is üzenete van. Az életművét súlyos közép-európai élettapasztalat: a kikeresztelkedett zsidó család sorsa határozza meg. Lukacs a vészkorszakot megélve látványosan nem kívánt részt venni abban a közegben, amely a Hitlereit követően újabb zsarnokságot épített ki Magyarországon.
A polgári gondolkodást követte…
PG: Abszolút. Azt a polgári gondolkodást, amelynek a célja, hogy önálló maradjon. Lukacs kívülállósága nem holmi hóbort, hanem a polgári önállóság fenntartása. Az NKE-n is kikre vagyunk igazán büszkék? Azokra, akik adott helyzetben lelkiismereti alapon tudtak dönteni, akikben a fegyelem és az önállóság együtt létezett. Lukacs az önállóságából, a szellemi igényességéből adódóan nem állt be egyik ideológiai táborba sem, ezért utasította el a radikális konzervativizmust, és írt a maga kifinomult stílusával például Churchillről, aki megtestesítette ezt az erényt.
A polgári eszmény újrafelfedezéséhez az is hozzátartozik, hogy Lukacs pártállástól függetlenül mindenütt óriási tekintélynek örvendett?
PG: Itthon. Nyugaton nem annyira. Lukacs örök fájdalmára az amerikai pozitivista történettudomány nem tudott a szemléletével mit kezdeni. Írásművészetét persze ott is nagyra becsülték. Kései nagy öröme volt itthoni fogadtatása.
MB: Itt ragadható meg a JLI egyik lényeges vonása: ragaszkodik a rigorózus tudományos, módszeres gondolkodásmódhoz, miközben hozzászól a folyó ügyekhez. Amennyire ismerem Lukacs munkásságát, a felelősségre különös hangsúlyt fektetett mind a tudományos gondolkodókról, mind politikai vezetőkről alkotott véleményében, abban is, hogy nem szabad a populizmus kísértésének engedni. Ugyanakkor az az ismeretelméleti kérdés is felvetődött nála, hogy vajon van-e elsődleges, másodlagos, harmadlagos történetírói és történettudósi identitás. Lukács felismerte, hogy a történetíró és történettudós szubjektív, a történettudás egyénfüggő. Ugyanakkor feltételezzük, hogy van objektív valóság, és ebben próbáljuk elhelyezni munkásságunkat, de mivel nem az ember teremtette magát, nem tud objektív döntést alkotni arról, hogy van-e objektív valóság. Ettől a dilemmától, melyen Lukacs is töprengett, és adott is rá egyfajta megoldást, az intézet sem tekinthet el, amikor a nemzetközi politikát és stratégiát kutatja. Már csak azért sem, mert az Egyesült Államok által az egypólusú világ pillanatában uralt nemzetközi kapcsolatok ismeretelméleti és lételméleti tudástere is bomladozik, ahogy a kis-, közép- és regionális hatalmak a maguk tudásteréről alkotott elképzelései kezdenek érvényre jutni. Ahogy Lukacs is a maga területén belül felismerte ezeket, az intézetünknek is fel kell tárnia a változások mozgatórugóit, hogy jó és hatékony döntéshozatalt támogató munkát végezhessen.
Milyen kutatási irányokat tűzött maga elé az intézet?
MB: Visszük tovább az Amerika- és stratégiai-védelmi kutatást. Indul a Kína-projekt, hiszen nagyon fontos, hogy a nemzetközi kapcsolatokat uraló két hegemón viaskodását nyomon kövessük, ami szinte azonnali prioritás. Stratégiai előre jelző képességet is próbálunk kialakítani, ami éppen a távolabbi rátekintést segíti elő, az egyes döntéshozatali pontok meghatározó indítékainak feltárását és lehetséges kimeneteleinek a beárazását kísérli meg, hogy a döntéshozó a beárazás kockázatát is figyelembe vevő, de mégis megalapozott és számottevően hasznosítható ismeretet kapjon.
Idetartozik Afrika, a népesedési robbanást produkáló, ámde a nyomorból mégis kilépő földrész is, benne a joggal regionális nagyhatalmi ambíciókat tápláló Nigéria is?
MB: Mindenre nem tud az intézet összpontosítani. Vannak ugyanakkor feltörekvő államok, amelyek megpróbálnak a status quo elleni hatalmi politikát folytatni. Ezeket makrotrendekbe kell elhelyeznünk, de éppúgy kell figyelmet fordítanunk rájuk, mint a Jeges-tenger övezetében, a Dél-Kelet-Ázsiában zajló hatalmi változásokra, a nukleáris proliferációra. Nekünk az a fontos, ami a nemzetközi viszonyokból a budapesti origót érinti.
PG: Én ezt kissé aprópénzre váltanám. Eddig is megvoltak ezek a programjaink, köztük a Nemzetek Európája Karrierprogram. Itt azzal a céllal képzünk szakembereket, hogy az Európai Unió intézményeiben vállaljanak munkát. Ez egyértelmű uniós elköteleződés – ha nem lennénk elkötelezve, miért képeznénk erre fiatalokat? Ennek melléktermékeként mi képezzük a magyar uniós elnökség szakembergárdáját is. Magyarország jelenlegi helyzetében nemzeti érdek, hogy minél több jóindulatot váltsunk ki az Európai Unióban és intézményeiben, illetve a transzatlanti kapcsolatokban. Magyarország csak akkor tudja érvényesíteni érdekeit, ha szövetségeseket tud maga mellett. A másik fontos terület az eddig igen hatékonynak bizonyult visegrádi együttműködés fenntartása, noha tudjuk, hogy az éppen a transzatlanti viszony, a stratégiai irányok eltérő lengyel–magyar kijelölése nyomán hasadt meg. Feladatunk megőrizni ennek az együttműködésnek az életerejét, feleleveníteni a rendszerváltozás előtt meglévő értelmiségi hálózatokat, amelyek magában a visegrádi együttműködésben intézményesültek. A fiatal nemzedékből kiveszett ez a fogékonyság. Lengyelországban nem tanulnak magyarul, mi pedig híjával vagyunk a polonistáknak, bohemistáknak, ukranológusoknak, Kelet-Közép-Európa avatott értőinek. Érdemes újraépíteni ezeket a hálózatokat annak a közép-európai identitásnak a jegyében, ami John Lukacsnak, Lukács Jánosnak is a sajátja volt.
