I. Mi hajtja Hszit?

Én nem ismerek olyan történészt – kezdi interjúját a Hoover Institute munkatársa –, aki Önnél többet kutatott volna orosz levéltárakban. És ezért egy korábbi beszélgetésünkben bátorkodtam arról faggatni: Mi volt a legfontosabb megállapítása? És Ön azt felelte: „Az, hogy kommunisták voltak. A szovjet vezetés hitt az eszmében, és valóban világforradalmat akart.” Ma a kínai Hszi Csin-ping mit akar? Miben hisz?

Hszi, mint magam is, behatóan tanulmányozta a szovjet összeomlás történetét, hogy megtudja, miért következett be, és hogyan nem ismétlődhet ez meg Kínával. A kínai pártiskolákon ez tananyag, maga Hszi is gyakran szóba hozza, e körül forog a pártvezetés minden gondolata. Éspedig azért, miként az Elhárított Armageddonban is leírtam, mert a kommunizmus a mindent vagy semmit feltevéséből indul ki. Nem lehetsz félkommunista. Vagy hatalmi monopóliumod van, vagy nincs hatalmad. Ha megpróbálod politikailag megreformálni a rendszert, a gazdaságot még megnyithatod álpiacokkal, de a politikai liberalizálással megengeded a Párton belül a vitát, és kiderül, az emberek más pártokról akarnak beszélni, sőt, más pártokat akarnak alapítani. A liberalizálást nem tudod a pártmonopóliumon belül tartani. Amikor ezt tették 1956-ban Nagy Imréék, néhány nap alatt összeomlott a rendszer. Ez ismétlődött meg 1968-ban a prágai tavasz és Gorbacsov reformjai esetében: valahányszor nyitni akartak, beereszteni egy kis „demokráciát”, kiderült, az emberek több pártot akarnak, nem pedig a Párt monopóliumát. Nincs olyan, hogy adott pontig reformálunk, és ott megállunk, stabilizálunk. Csak a teljes bomlás lehetséges. Politikai liberalizálásba kommunista rendszer nem fog, ha csak öngyilkos nem akar lenni. Ez a vezérgondolata Hszi Csin-ping pályafutásának. Vele szemben sokan abban reménykedtek, ha gazdaságilag liberalizálnak, mi pedig bevonjuk őket a globális gazdaságba, akkor a modernizációs elmélet szerint kialakul a középosztály, amely tulajdonjogot, majd jogállamot követel.

Bizony, sokan reménykedtünk ebben.

Teng Hsziao-ping Sencsenben (installáció, Sencsen Múzeum, 2016) Az ő nevéhez fűződnek a kínai reformok
 
De kommunista rendszer ezt nem engedheti meg magának. Ha mégis megteszi, akkor annak befellegzett. Emlékezzünk Mihail Szuszlovra, a Brezsnyev-korszak főideológusára. Mielőtt Gorbacsov jött volna, a tudósok odamentek hozzá, hogy liberalizálni, nyitni kéne, nem kellene annyit cenzúrázni. Ő azt felelte: rendben, liberalizáljunk, de utána ki küld tankokat Moszkvába? Hszi és apparátusa ezzel pontosan tisztában van. A könyvemet is terjesztik – igaz, kalózkiadásban. Kínában a gazdaság liberalizálása mégis elindult a Kommunista Párt monopóliumával együtt, és úgy véltük, elég sokáig elmehet. Hanem akkor sokan meggazdagodtak, és így önálló hatalomra is szert tettek, és mondogatni kezdték, hogy a határokat nyitva kéne tartani, a világhálóhoz szabadon hozzáférni. Mivel ez veszélyezteti a kommunisták hatalmi monopóliumát, mint látjuk, lecsapnak a magánszektorra. Ha marxista módra a politika nem más, mint a felépítmény, de alatta a termelési mód, a társadalmi-gazdasági viszonyok kapitalisták, akkor mivé lesz a lenini politikai szerkezet, a felépítmény? A marxisták szerint nem lehetnek azok, de nemcsak szerintük, a valóságban se. Úgyhogy újabban elkezdték visszatelepíteni a párttitkárokat és -bizottságokat a vállalatokba, az immár magánvállalatokba, és azok megmondják a vállalatvezéreknek meg a felügyelőbizottságoknak, hogyan kell igazodniuk a Párt céljaihoz, azaz nem veszélyeztetni annak monopóliumát.

„Vannak – nyilatkozta Hszi Csin-ping 2013-ban –, akik úgy gondolják, hogy a kommunizmus elérhetetlen remény. De a tények újra és újra bebizonyították: Marx és Engels elemzése nem avult el. A kapitalizmus szükségszerűen kihal.” Ön az imént azt fejtegette, hogy a kommunisták megtartják a hatalmukat, de mi végre? Ez az idézet nem csupán a szokásos kommunista porhintés? Hsziék igazában a régi kínai birodalmat képviselik, amely vissza akarja nyerni világhatalmi rangját, vagy pedig igaz hitű kommunisták, mint amilyenekről Ön megbizonyosodott az orosz levéltárakban? Azért ragaszkodnak a hatalmukhoz, mert hisznek a marxista világforradalomban?

Mindannyian azt hittük, hogy cinikusok, csak színleg vallják a kommunista ideológiát. Azért kell nekik a lenini szerkezet, hogy politikailag fennmaradjanak, a kommunizmus csak retorika. Nem gondoltuk, hogy élhet még az ideológia. Okos ember nem ül fel ilyen badarságoknak azok után, hogy mi történt a Szovjetunióban, a piacok globális győzelmével. De hisznek benne, és ezt a hitet a rendszer termeli ki. A kommunizmust leginkább az ideológia fenyegeti. A kommunista ideológia dinamikus, kialakítja az emberekben az emberarcú szocializmus ábrándját. Azt a hitet, hogy a következő nekifutásra sikerülni fog, nem az eszme rossz, hanem rosszak voltak a vezetők, Sztálin vagy Mao hibázott, de a hibákat kijavítjuk, jönnek majd jó vezetők. Megcsináljuk az emberarcú szocializmust, reformáljuk a kommunizmust. A rendszer tehát kitermeli a reformer ösztönt. Csakhogy ez destabilizál. A rendszer ezért kitermeli a keményvonalas ösztönt, az Andropovokat és Hsziket. Kell tehát a reform, de nem a hatalmi monopólium rovására. Feszültség van tehát a valójában öngyilkos mellényt viselő reformerek és a keményvonalasok között, akiknek igazuk van, akik tisztán látják, ez önfelszámolás, viszont nincs mechanizmusuk a növekedésre: a piacok, a magánszektor, a GDP-növekedés és munkahelyteremtés mind abból származik, amiben nemigen hisznek.

Azt mindenképpen a kínaiak javára kell írni, hogy évtizedeken keresztül óriási növekedést értek el: kihozták az embereket a nyomorból, mert liberalizálták a gazdaságot, jogilag is lehetővé tették a magánszektort, amely a növekedést előállította, munkahelyeket teremtett, és az egész világra kiható gazdasági csodát tett lehetővé. Elvitatkozhatnánk azon, hogy mindez a Párt vagy más érdeme, de a tény tény marad. A hatása tovagyűrűzött. Viszont most az a gondolat jött elő, hogy osszuk újra a jövedelmeket, térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk. Az állam vonja ellenőrzése alá a gazdaságot. Ne csak a Pártot illessze be a magánvállalatokba, hanem legyenek megint állami tulajdonú vállalatok, amelyekben könnyebb a pártellenőrzést megvalósítani. Csak hát ezek nem képesek GDP-növekedést produkálni. A GDP-növekedés lassulásának más okai is vannak, nem csak a politika, a kommunista monopólium, de ettől mindenki eltekintett, mert az olyan idézeteket, mint amilyet 2013-ból felolvasott, merő cinizmusnak gondoltuk. Pedig nem az. A rendszer maga teremti ezt a sebezhetőségét.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping a Kremlben, 2019-ben
 
Folytatás hamarosan, figyelje honlapunkat!

Kotkin legismertebb művei: Armageddon Averted: the Soviet Collapse, 1970–2000 (Az elhárított Armageddon: a szovjet összeomlás; 2001), Stalin: Paradoxes of Power, 1878–1928 (A hatalom paradoxonai; 2014), Stalin: Waiting for Hitler, 1929–1941 (Hitlerre várva; 2017). A Sztálin-életrajz harmadik kötete, Stalin: Totalitarian Superpower, 1941–1990 (Totalitárius szuperhatalom) előreláthatólag 2023-ban jelenik meg. Több könyvében foglalkozott Kotkin Kínával is.

Az beszélgetés itt látható.

Nyitókép: Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping a kínai Haval-autógyár oroszországi átadásán, 2019-ben