A Pesti Vigadóban, az MMA székházában a Díszteremben tartották A Magyar Művészeti Akadémia díjátadó ünnepségét 2023. június 13-án. Az eseményt Juhász Judit, az MMA szóvivője moderálta. Közreműködött Káel Norbert zongoraművész, zeneszerző, korábbi MMA-ösztöndíjas.

Az eseményt Vashegyi Györgynek, az MMA elnökének köszöntője nyitotta meg. Márai Sándort idézte: „Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni.” Márai szavai ma is érvényesek, a Magyar Művészeti Akadémia ennek szellemében működik, ennek jegyében születtek a mostani, fontos döntések is. Értéket menteni és értéket hozni létre, közkinccsé tenni, közel hozni a műalkotásokat a mindennapi élethez. Az elnök hangsúlyozta, hogy az Akadémia életében évről évre kiemelt jelentőséggel bír a köztestület díjainak átadása. 

Elsőként az MMA 2023. évi köztestületi díjait adták át:  A Magyar Művészeti Akadémia Életműdíját; A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját, A Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét; A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díját; az MMA Kováts Flórián Emlékérmét.

A Magyar Művészeti Akadémia Életműdíjában Szurcsik János Munkácsy Mihály-díjas festőművész részesült.

Művészete személyes karakterén kívül az elődök hagyatékából is építkezik. Festészete egyaránt kapcsolódik a Munkácsy-féle realista hagyományhoz, a nagybányaiak megújult realizmusához, a posztnagybányai, posztimpresszionista lírai festészethez és kubisztikus expresszionizmushoz, a szociális töltésű avantgárdhoz, mely által az alföldi festői tradíció megújítójává is válhatott.

A  Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját 2023-ban Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténész, a zenetudományok kandidátusa, az MMA Művészetelméleti Tagozatának tagja kapta

2021-ben megjelent, nagy jelentőségű zenetudományi munkájáért, Lajtha László írásainak kritikai összkiadásáért. Kutatta és megismertette a nagyközönséggel az emigrációba kényszerült és emiatt kevésbé ismert hazai zeneszerzők, illetve előadóművészek életművét. Hiánypótló kutatásokat végzett a 20. századi magyar zenetörténet területén.

A Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmét Horváth Jenő polgármester vehette át,

a füzéri vár analógiákon és hagyományokon alapuló, komplex, kortárs képző- és iparművészeti programjának kigondolója és megrendelője. Az ő nevéhez fűződik a füzéri vár eddigi, korhű rekonstrukciója és annak előkészítő munkálatai. A település 2016-ban Pro Architectura díjat kapott.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában részesítette dr. Domokos Mária zenetörténészt, népzenekutatót, néprajzkutató, egyetemi tanárt.

Munkássága a magyar népzene és a magyar zenetörténet kérdéseinek, forrásainak felkutatására irányul. Nevéhez köthető a magyar népzene kritikai összkiadása, A Magyar Népzene Tára-sorozat.

A Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmében részesült Hollós László rendező, szerkesztő, producer.

Célja a valódi értékek közvetítése, a művészek és a közélet szereplőinek széles körben való megismertetése. Nevéhez ismeretterjesztő filmek sora köthető. Szerelmes földrajz címmel indított sorozata – amelynek forgatókönyvírója és szerkesztője, riporterként szereplője is – a portréfilm műfaját újította meg, s tette az ismeretterjesztésen túl élvezetes és nemes szellemi élményforrássá.

A következő felvonásban az MMA Közgyűlése által megválasztott levelező és rendes tagok oklevélátadó ünnepségét tartották meg.

Az ünnepség részeként átadták az akadémikusi okleveleket is. A Nemzet Művésze címet viselő alkotók most első alkalommal kaptak meghívást az akadémikusok sorába, közülük húszan különleges eljárásban váltak az MMA rendes tagjaivá. Szintén ma vehették át Vashegyi György elnöktől akadémikusi tagságuk okán oklevelüket az eddigi levelező tagokból megválasztott rendes tagok, illetve a köztestület ötven új levelező tagja. 

Az akadémikusok a Vigadó lépcsőjén gyűltek össze a jeles alkalomból készült csoportképhez  (fotó: Nyirő Simon, Walter Péter/MMA)

 
Bár az akadémiai rendes és levelező tagságának elnyerése elnevezése szerint nem díj, mégis az alkotói életút eddigi állomásainak komoly, minősített elismerése.

A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban megválasztott, Nemzet Művésze címet viselő új tagjai:

Bodor Ádám író
Budai Ilona népdalénekes
Kardos Sándor operatőr, rendező, fotográfus
Kévés György építész
Koltai Lajos operatőr
Korniss Péter fotóművész
Kovács Miklós kékfestő mester
Lakner László festő- és grafikusművész
Novák Ferenc koreográfus, rendező
Péreli Zsuzsa textilművész, keramikus, restaurátor
Perényi Miklós gordonkaművész
Ránki Dezső zongoraművész
Rófusz Ferenc animációsfilm-rendező
Sándor György előadóművész
Sánta Ferenc hegedűművész
Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató
Szakonyi Károly író, drámaíró, dramaturg
Timár Sándor koreográfus, rendező
Vadász György építőművész
Vásáry Tamás zongoraművész

A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban újonnan megválasztott levelező tagjai:

Ádám Gyula fotóművész
Bazsinka József tubaművész
Boldoczki Gábor trombitaművész
Csiszár Imre színházi rendező
Csontó Lajos képzőművész
Eckhardt Mária zenetörténész
Erdélyi János filmrendező
Eszik Alajos grafikusművész
Esztergályos Cecília színművész
Fábián Éva népi énektanár
Fazekas Lajos fazekasmester
Felsmann Tamás tervezőgrafikus
Ferenczfy-Kovács Attila építészmérnök
Gálhidy Péter szobrász
Gosztonyi Zoltán faragóművész
Gróh Gáspár irodalomtörténész
Gutowski Robert építész
Harangozó Imre néprajzkutató
Herczeg Ágnes dr. tájépítész
Hirtling István színművész
Horesnyi Balázs díszlettervező
Jánosi Zoltán irodalomtörténész
Kabay Barna filmrendező
Káel Csaba filmrendező
Kalló Zsolt hegedűművész
Keller András hegedűművész
Kolozsi Tibor szobrász
Kovács János karmester
Kovács László fazekasmester
L. Simon László író
Lencsés Lajos zenész
Lux Ádám színművész
Nagy Koppány Zsolt író
Pávai István népzenekutató
Pázmándi Antal keramikusművész
Prokopp Mária művészettörténész
Rostoka László grafikusművész
Sántha Attila költő
Sinkó István festőművész
Sipos Enikő textilrestaurátor
Smetana Ágnes üvegművész
Szalay Tihamér építész
Szarvas Péter építész
Szegő György építész
Szilágyi Varga Zoltán rajzfilmrendező
Szotyory László festőművész
Várbíró Judit karvezető énektanár
Viszlai József építész
Zalán Tibor költő
Zalavári József formatervező

A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban megválasztott rendes tagjai, akik eddig levelező tagok voltak:

Építőművészeti Tagozat

Boros Pál építész
Kravár Ágnes építész
Noll Tamás építész
Tóth Vilmos építész
 
Film- és Fotóművészeti Tagozat

Cakó Ferenc alkalmazott grafikus, animációs filmrendező
Kása Béla fotóművész
Máthé Tibor operatőr
Mispál Attila film- és színházi rendező, forgatókönyvíró
Pap Ferenc operatőr
Petényi Katalin filmrendező, filmdramaturg, vágó
Ternovszky Béla rajzfilmrendező

Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat

Hámory Judit belsőépítész
Kálmán László ötvösművész, díszlet- és jelmeztervező
Keresztes Dóra festő- és grafikusművész, animációsfilm-rendező, illusztrátor
Koós Pál formatervező, egyetemi tanár
Kulinyi István grafikusművész
Molnár Imre bőrműves iparművész

Irodalmi Tagozat

Lövétei Lázár László költő, műfordító
Lezsák Sándor költő, író
Orbán János Dénes költő, prózaíró
Száraz Miklós György író

Képzőművészeti Tagozat

Baksai József festőművész
Pataki Tibor festő, alkalmazott grafikus
Osgyányi Vilmos kőszobrász, restaurátor
Verebes György festőművész, grafikus

Művészetelméleti Tagozat

Bertha Zoltán irodalomtörténész
Kincses Károly fotómuzeológus
Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár, művészeti szakíró, filozófus, eszmetörténész
Kulin Ferenc irodalomtörténész, író, kritikus, szerkesztő, nyugalmazott egyetemi docens
Márkus Béla irodalomtörténész
Pécsi Györgyi irodalomtörténész
Sebő Ferenc énekes, dalszerző, népzenekutató
Sulyok Miklós művészettörténész
Szakolczay Lajos irodalomtörténész, művészetkritikus

Népművészeti Tagozat

Balázs-Bécsi Gyöngyi tanító, múzeumpedagógus
Bereczky Csaba fafaragó népművész
Kósa Klára keramikus népművész
Szerényi Béla népzenész, hangszerkészítő
Vetró Mihály népművész, tanár

Színházművészeti Tagozat

Cserhalmi György színművész
Eperjes Károly színművész
Juronics Tamás táncművész, koreográfus
Kováts Kolos operaénekes
Piros Ildikó színművész
Rost Andrea operaénekes

Zeneművészeti Tagozat

Balázs János zongoraművész
Baráti Kristóf hegedűművész
Kamp Salamon karmester
Márkos Albert hegedűművész
Paulik László hegedűművész

 

A nyitóképen az MMA 2023. évi köztestületi díjazottjai láthatóak, illetve Vashegyi György, az MMA elnöke (balról a harmadik)