Ha nem robban ki februárban az elhúzódó, az egész kontinenst érintő geopolitikai konfliktussá váló ukrajnai háború, akkor alighanem a balkáni feszültséggócok és a régiós nagyhatalmi versengés dominálta volna a biztonságpolitikai híreket 2022-ben. A boszniai szerb entitás önállósodási törekvései – vagy legalábbis a szarajevói központtal szembeni hangzatos kirohanásai – és a több évtizedes, megoldatlan koszovói kérdés eleve garantálták volna, hogy a Balkán fókuszban maradjon.

Az államépítő és nemzetiesítő koszovói vezetés, illetve a szerb (különösen az észak-koszovói, mintegy ötvenezres tömbben élő, a pristinai joghatóságot vitató) kisebbség és az azt védeni akaró anyaország konfliktusa tehát garantált, mindez nemzetközi katonai jelenlét és némi geopolitikai versengés mellett történik.

Észak-koszovói úttorlasz decemberben – oldalt Wartburggal

December elején az útblokádok felállítására az észak-koszovói négy szerb többségű községben egy szerb rendőr letartóztatása miatt került sor – egy korábban kezdődő válság újabb folyományaként.  Ezúttal aggodalomra persze volt némi ok: a feszültség odáig fajult, hogy lövöldözés tört ki egy KFOR-járőr közelében (mely az országban az eszkaláció megakadályozására több mint két évtizede állomásoztatott NATO-erő,  parancsnokát történetesen Magyarország adja), a szerb elnök, Aleksandar Vučić pedig fokozott harckészültséget rendelt el, és felmerült szerb rendőrök és katonák Koszovó területére való küldésének ötlete is – ez utóbbiból viszont nem lett semmi.

Végül egy koszovói bírói döntést követően tizenkilenc nap után házi őrizetbe kerülhetett a rendőr, amit már sikerként könyvelhettek el a szerbek, így december végén megindulhatott a barikádok szétszedése. Ugyan az összes koszovói szerb követelés teljesítésére – így például más letartóztatottak „elengedésére” – nem került sor, de egyelőre a válság nyugvópontra jutott.

Koszovói szerb tüntetés decemberben 

A konfliktus persze korábban kezdődött. Amikor a koszovói kormány – amerikai kérés ellenére – kötelezte ősszel a szerbeket az 1999 előtti rendszámtáblák koszovóira cserélésére (majd pedig az ezt megtagadókra bírságot rótt ki), polgármesterek mondtak le, tömegével léptek ki a koszovói rendőrségből az észak-koszovói szerbek – többek között a decemberben letartóztatott rendőr is.

A konfliktus forrása adott: Koszovó továbbra is elismerését követeli Szerbiától és ezzel együtt teljes joghatóságot a területe fölött (beleértve a szerb kisebbség lojalitását és együttműködését), miközben Szerbia továbbra sem hajlandó ezt megtenni, és támogatja az ország északi részén lévő, közös határral rendelkező, egy tömbben élő szerbeket, akik továbbra is az anyaországtól várják a segítséget (az ország lakosságának csaknem öt százalékát kitevő szerbség többi része albán többségben élve jellemzően elfogadta a hatalmi realitásokat, s megindult az integrációjuk). Szerbia pedig hiába követeli az észak-koszovói szerb önkormányzatok számára a Szerb Községek Közösségének létrehozását, ami autonómiát jelentene számukra, Albin Kurti koszovói miniszterelnök ezt visszautasítja, sőt ő maga a koszovói államépítés élharcosa, ami garantálja a két fél közötti összetűzéseket.

Az unió égisze alatt ugyan 2013-tól kezdetét vette a Belgrád–Pristina dialógus a két fél közötti viszony rendezését tűzve ki célul, elsősorban technikai kérdéseken keresztül (az elején történtek is pozitív fejlemények), de 2015 óta nem történt valós előrelépés, viszont az utóbbi időben a két ország közötti viszony elmérgesedett, amit a fentebbi példák is ékesen bizonyítanak.

A technikai kérdések azonnal átpolitizálódnak, és Koszovó azon lépései, amelyek az észak-koszovói szerbek különállását sérti, szinte azonnal nemzetközi feszültségekhez vezetnek.

A konfliktus eszkalálódása nem érdeke senkinek, a nagyhatalmaknak sem. Oroszország befolyása a térségre nézve kétségkívül jelentős, ráadásul Koszovó ENSZ-tagságának blokkolása miatt Szerbia számára fontos partner – ami miatt Belgrád meglehetősen óvatos hintapolitikát folytat az év eleje óta az ukrán konfliktus kapcsán –, de a Kremlnek messze nincs akkora ráhatása a két ország közötti feszültségek dinamikájára. Még akkor sem, ha Moszkvában elégedetten dőlnének hátra, ha a NATO-nak meg kellene osztania a figyelmét és kapacitásait. Emiatt a két fél közötti kapcsolat menedzselése, ahogy az előző évek folyamán kialakult, az Egyesült Államokra és az EU-ra marad. Az előbbinek pedig nagyon komoly befolyása van Koszovóban.

,,Nincs tárgyalás az önrendelkezésről!" – felirat a pristinai Clinton-szobor fölött

A koszovói albánok nagy szerencséjére 1998–1999-ben sikerült maguk mellé állítaniuk a világ legerősebb hatalmát, és azóta is ragaszkodnak hozzá. A hála és a geopolitikai függés tartósnak látszik: az előbbit jól példázza a pristinai Bill Clinton-szobor, az utóbbi jegyében pedig a koszovói külpolitika az amerikai érdekekhez igazodik, ahogyan tavaly afgán menekülteket fogadtak be az amerikai csapatok afganisztáni kivonulása után – washingtoni kérésre. A régióban a legnagyobb, erődszerű amerikai nagykövetség pedig éppen a koszovói főváros egyik külvárosában található. Persze Washington prioritásai változnak, s egyre inkább a Kína jelentette kihívásra kell koncentrálnia, de már csak Pekingnek a Balkánon, főleg Szerbiában való egyre komolyabb gazdasági térnyerése miatt sem fogja felszámolni a régiós jelenlétét, így erőteljesen jelezte a koszovói és a szerbiai vezetésnél is, hogy nem akar eszkalációt látni. Ugyanezt tette az EU is. S végül a várakozás – és a letartóztatott rendőr házi őrizetbe engedése – megoldotta a helyzetet.
 

Ukrán fényben a pristinai amerikai nagykövetség és egy kormányzati épület, felirat: ,,Egységben Ukrajnával" (a koszovói USA-nagykövetség Twitter-üzenete)

 A dolgok jelenlegi állása szerint ezt a kardcsörtét inkább a szerb államfő nyerte: különösen hazai szavazótábora felé bebizonyíthatta, hogy képes erőt mutatni és „megvédeni” a koszovói szerbeket, meghátrálásra késztetni a koszovói hatóságokat, még akkor is, ha továbbra sem történt előrelépés a Belgrád–Pristina dialógusban.  A szerb követelések viszont nem nyertek kielégítést, ahogy a koszovóiak sem, szóval a két ország viszonyában a helyzet továbbra is változatlan. Albin Kurti pedig tovább erőlteti a rendszámtáblák kérdését, ahogy a lemondott/kilépett polgármesterek, rendőrök, bírók kérdése sem megoldott. Nyugalom tehát nem lesz.

Persze annyiban lehet pozitív kimenetele is a közelmúlt háborús fenyegetésének: ezek a fejlemények akár lendületet is adhatnak annak, hogy a nyugati nagyhatalmak nagyobb figyelmet fordítsanak a térségre, és  erősebb nyomást gyakorolva sikerüljön a két ország közötti normalizációs tárgyalásokba új lendületet vinni.

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa

Borítókép: Koszovói falfirka 2014-ből