Meggyőződésem szerint az iskolának hozzá kell segítenie a felnövekvő embert, hogy kialakuljon és megerősödjön benne a megkülönböztetés képessége. Olyan iskolára volna szükség, ahol segítik felismerni, hogy nem mindegy, hogyan élünk. Nem mindegy, miként bánunk a ránk bízott világgal. Nem mindegy, hogy milyen a kapcsolatunk a többi emberrel. Nem mindegy, hogy képesek vagyunk-e feloldani a feszültségeket, amelyek akarva-akaratlanul ott vannak az életünkben.

Sokan úgy gondolják, hogy az iskolának csak az a feladata, hogy megfelelő, korszerű ismeretekkel lássa el a fiatalokat. Meggyőződésem szerint ez kevés. Az ismereteket könnyen elfelejtjük.

Az iskolának feladata, hogy képessé tegyen erőfeszítéseket tenni. Hogy legyőzzük önmagunkat.

Hogy megtanuljunk igazán emberi módon élni.

A hívő ember számára ez azt jelenti, hogy merjünk kapcsolatba kerülni azzal a Jézussal, aki tanítványokat gyűjtött maga köré, és feltárta előttük a világ számtalan titkát. Azt, hogy nem mi vagyunk az urai a világnak. De mindannyian felelősek vagyunk érte. És azt is megtanította, hogy nem élhetünk önmagunknak, hanem vállalni kell azt, hogy szolgálunk másokat. Hogy együtt vagyunk, hogy testvérek vagyunk, hogy mindannyian ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei.

Jézus tanítványainak szemét felnyitotta, hogy tudjanak különbséget tenni értékes és értéktelen között. Hogy ne gyűjtsenek olyan kincseket, amelyeket megrág a rozsda, amelyek ideig-óráig tartanak. (Mt 6,19–20) Törekedjenek nehézségeket is vállalni, mert

szűk kapun lehet bejutni az élet teljességére.

Természetesen szükség van az ismeretekre, kellenek a megbízható információk. De téved mindenki, aki úgy gondolja, hogy a szülőknek és az iskolának nem volna kötelessége, hogy világképhez segítse a gyermekeket. Felelősségünk, közös felelősségünk, hogy megerősítsük a felnövekvő gyermekben azokat az adományokat, amelyeket csak ő birtokol. Közös felelősségünk, hogy felébresszük a felnövekvő gyermekben az igazi felelősségtudatot. Azt, hogy a tehetségét nem hagyhatja parlagon heverni. Azt, hogy erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy többet tudjon, hogy felnőtt munkája majd hozzájárulhasson ahhoz, hogy szebb és emberibb legyen a világ.

Segíteni kell, hogy ráeszméljen:

munkatársa a Teremtőnek ebben a világban, amelyben az emberi gyöngeség és gonoszság annyi fájdalmat, széthúzást, pusztítást okoz.

Ha majd felnő, jelenlétének gyógyítónak kell lennie. Mert be kell gyógyítanunk a föld sebeit.

Választania kell: akarja-e, tudja-e az életet szolgálni? Vagy beleragad ennek a világnak, ennek a mai társadalomnak a kisszerűségébe?

Bagdy Emőke, a kiváló pszichológiaprofesszor mondja: „Szükség van a belátásra, arra, hogy a tudománynak, mindennek emberszolgálónak kell lennie. Két világerő van: a hatalom és a szeretet. A hatalom az, ami fékevesztetten hódít, és új birodalmat, pénzt akar. (…) A kulcs kezdetektől a nevelésé, minden a családban dől el. A szülőknek tudniuk kell, hogy mire van szükség a gyermek egészséges fejlődéséhez,

a pedagógusnak magatartásra, kultúrára, etikumra kell nevelnie.

(…) Ha nem térünk vissza az emberszolgáló élettörvény tiszteletéhez és szolgálatához, elgépiesedünk, elembertelenedünk.”

A szép szavak nem elegendők. Többre van szükség. Arra, hogy mi, felnőttek, tudunk-e hiteles példát adni. Megérzik-e a mi életünket látva, hogy akkor lesz értelmes és élhető az élet, ha merünk és képesek vagyunk elkötelezetten, az embereket önzetlenül szolgálva, nem önmagunknak élni.