Gyógyszerek és mellékhatások: egy jezsuita reflexiója az egyház és az állam kapcsolatára című, a jezsuita.blog.hu címen elérhető írás nem a hazai jezsuita rendtartomány hivatalos véleménye, csak egy jezsuita szerzetesé. Aki történetesen socius a tartományfőnök mellett, annak legközelebbi munkatársa. Koronkai atya emellett a renden belül a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia felelőse is, és Kerkai Jenő páter életművének kutatója, éppen doktori disszertációt készít a múlt század egyik legjelesebb magyar jezsuita szerzeteséről.

Tíz magyarországi jezsuita szerzetes írásait olvashatjuk a tizenöt esztendeje indult Jezsuita bloggerek című, jelenleg tizenhétezer követővel rendelkező felületen. A blog célja a fiatalok elérése, a kommentekben természetesen megjelenhetnek az ellenvélemények is, és idáig nem volt még szükség durva hangnemű, vállalhatatlan bejegyzések eltávolítására. Koronkai Zoltán írása visszafogott hangnemben, ugyanakkor „tűpontossággal” mutat rá  az egyház és az állam jelenlegi viszonyrendszerében felmerülő problémákra, amelyek a későbbiekben akár komoly nehézségeket is okozhatnak.

A jelenlegi kormányzat és az egyház értékrendbeli közelségét taglalva a szerző kitér a 2010 előtti állapotokra, amikor állami részről a normatív támogatások késlekedése, megkurtítása volt a jellemző, no és az akadékoskodás. Az egyháziak által is várt kormányváltás után

az egyház az állam stratégiai partnerévé vált, a keresztény értékek pedig megjelentek az új alaptörvény preambulumában is.

Az EU esetében ezt még Szent II. János Pál pápának sem sikerült elérnie.

Koronkai Zoltán ezután csokorba szedi az új kormányzathoz köthető pozitívumokat, a családok, a házasság és a gyermekvállalás kiemelt támogatását, az előbbieket bomlasztó ideológiák elleni fellépést, a határokon túl rekedt magyarok felkarolását, nem felejtkezve el a világ üldözött katolikusainak megsegítésére indított Hungary Helps programról sem.

Ugyanakkor a szerző figyelmeztet az „elhasználódás” veszélyeire is, mert

aki „a kereszténységre hivatkozik a politikában, az magasra helyezi a mércét, hiszen saját működését is ezen ideálok tükrébe állítja”.

Mint írja, a kormányzat működésében megjelenő „emberi gyarlóságok” amortizálódáshoz vezethetnek. Koronkai Zoltán itt a két világháború közötti keresztény-nemzeti kurzust hozza példaként, amelyre szerinte a korabeli keresztények jelentős része is kritikusan tekintett. A szerző kiemeli, hogy a fiatalok mennyire érzékenyek a hitelesség kérdésére, és egy esetleges kiábrándulás rávetülhet az egyházra is.

„Kockázatok és mellékhatások” jelentkeznek az egyháztámogatás jelenlegi formájánál, mértékénél is, hiszen nem volt még olyan évtized, amikor ilyen nagyságrendű dotációk érkeztek volna az egyházhoz. Ezekből a pénzekből jelentős építkezések zajlanak, de nem feltétlenül a közösségek épülnek.

A papok építkezéseket vezényelnek le, a helyi közösségek azonban adományaikkal, munkájukkal nem vesznek részt ezekben, így nem is tartják eléggé sajátjuknak őket.

Az iskolai hittan mellett pedig elsorvadtak a plébániai foglakozások, így gyengült a fiatalok kötődése a templomhoz, a helyi közösséghez is.

A szerző a Felzárkózó Települések program, a 2020-ban induló arlói jezsuita romamisszió sikerei mellett idézi a 2019-es püspökkari körlevélben szereplő kijelentést, amely szerint Európában nálunk a legjobb a cigányok iskolázottsági mutatója. Ugyanakkor felhívja a figyelmet

a növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre is. Megemlíti, hogy ma kevesebb ember birtokolja a hazai termőföldeket, mint a múlt század 30-as éveiben.

Az oktatásügyben a kívülállókat irritálhatja, ha csak az egyházi intézmények kapják a támogatásokat. Ez szerinte erős egyházellenességbe is torkollhat, egy esetleges kormányváltásnál az inga az ellenkező irányba is lendülhet.

Újabb és újabb ellenségképek tűnnek fel, az egyház erkölcsi iránymutatása ellenére romlik a közbeszéd állapota. Párbeszéd helyett sokszor karaktergyilkolás zajlik, mint ahogy ez Hodász András esetében is történt. Koronkai Zoltán kifogásolja, hogy

Ferenc pápa is támadások kereszttüzébe került, amire az egyház hallgatással válaszolt,

nem akarván muníciót adni az ellenzéknek. A bővülő intézményrendszer miatt az államtól való függőség is egyre erőteljesebb lett.

Szükség lenne az őszinte beszédre, mert az „elfedett bajok beteggé tesznek bennünket”. Őszintén szembe kellene nézni az egyre égetőbb paphiánnyal, s a fiatalok megszólításának nehézségeivel is. Meg kellene előzni a papi kiégéseket, és kimondani azt, hogy az állam részéről „mi az, ami tényleg segít, és mi nem”! Már csak azért is, mert a szerző szerint a keresztények jelenleg kisebbséget alkotnak a társadalomban, és még a látszatát is kerülni kell annak, hogy itt politikai elvárásokért cserébe valamiféle önkényes adományozás zajlik.

 

Nyitókép: Koronkai Zoltán (jezsuita.hu)