Kétezer-nyolcszáz méteres pályalemeze hatszázhuszonöt méterre magasodik az alant húzódó folyó fölött, és két kétszázhatvankét méteres pilléren függ. A kétmilliárd jüanos (százmilliárd forintos) építkezés csupán egyike a nagyberuházásoknak, amelyek révén a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány próbálja leküzdeni történelmi szegénységét, amit karsztos-sziklás vidékének nehézkes közlekedése is okoz. A világ huszonöt legmagasabb hídja közül tizenöt itt, a másik tíz szintén Dél-Kínában található, ahogy Kína az utóbbi húsz évben megépítette a semmiből a világ legnagyobb autópálya- és leghosszabb gyorsvasúthálózatát. A teljesítmény szédületes. Kujcsou azonban arra számított, hogy az utak-hidak révén gyárak-vállalkozások települnek be, nemcsak lakói utazhatnak gyorsabban. Nem így történt. A hitelt viszont törleszteni kell. A KKP szokása szerint a helyben növekedést elérő kádereit lépteti elő, és vasmarokkal vigyázza az országos eladósodás kezelhetőségét. Csakhogy a helyi káderek furmányosan „önkormányzati pénzügyi eszközök”, magyarán saját bankok révén hitelezték meg a növekedést-előléptetést ígérő óriásberuházásaikat. Nem újdonság az ilyesmi a hitelezés történetében, miként a 2008-as válságból is tudjuk, de mára a kínai államadósság az össznemzeti termék aggasztó százhúsz százalékára rúg. Mivel a hitelező és az adós egyaránt az állam, pénzügyi összeomlás aligha várható, ahogyan a nyugati világban történt, de reformok híján, állapítják meg elemzők, a kilátás lassú leépülés. Kína a nyugatit felülmúló teljesítményéről fog regélni, hivatalos statisztikákat közölni, de a világ ezzel akkor is szembesül.
Nyitókép: Híd a Huacsiang-szurdok fölött (fotó: Glabb, CC BY-SA 3.0/Wikimédia)
