Ez meghívás mindannyiunk, minden magyar számára, hogy vegyen részt ebben a szintet lépett vitában! A nagystratégia ugyanis attól nagystratégia (grand strategy), hogy ágazatok és reszortérdekek felett áll: az egész nemzeté (ahogy erre a miniszterelnök is utalt), és viszonylag széles konszenzust fejez ki.

A miniszterelnök jókor, jó helyen állt elő víziójával. Jókor, mert remélhetőleg közeledik a szomszédunkban dúló háború vége és ezáltal a háborút követő új világ is, ami új stratégiát is igényel részünkről. S jó helyen, mert mi biztosíthat kedvezőbb közeget a felvetett gondolatok megvitatására, mint a Tusványosra immár hagyományosan jellemző nemzeti szellemiségű, de (ön)kritikai gondolkodás légköre?

Ha egy cél körül a magyar társadalomban konszenzus uralkodik, az biztosan az, hogy legyen jó magyarnak lenni, és legyen jó Magyarországon élni. Úgy is mondhatnánk: javuljon a magyar életminőség határon belül és túl. Évekkel ezelőtt már megjelent ez a rendezőelv a kormány narratívájában. Úgy hangzott: váljunk Európa egyik legélhetőbb országává. Ebből az ambíciószintből nem szabad visszavenni. Az olyan céloknak, mint a rákapcsolódás Ázsia fejlődésére, ami a tusnádfürdői beszéd leghangsúlyosabb eleme, vagy Donald Trump várható elnökségében rejlő lehetőségeink minél jobb kihasználása, ennek a nagy vezérelvnek a gyakorlatba ültetését kell szolgálniuk.

Nem véletlen mindamellett, hogy a miniszterelnöki helyzetelemzés nagyon sokat foglalkozott nemzetközi körülményeinkkel. A magyar gazdaság annyira külpiacfüggő, hogy a hazai életminőség jövője szempontjából sorsdöntő nemzetközi érdekérvényesítési képességünk alakulása. Ennek a kérdésnek manapság fölöttébb indokolt kiemelt figyelmet szentelni a nagystratégiában.

Az elénk tárt stratégiai vízió fontos felismerése, hogy az ukránok viszonylag azért sikeresek a háborúban, mert óriási mozgósító erő számukra a geopolitikai ütközőtér helyett a nyugati világ részévé válás szándéka. Kérdés, hogy nekünk hogyan érdemes viszonyulnunk ehhez a törekvésükhöz? Ha térségben és egész nemzetben gondolkodunk, azaz nem közömbös számunkra, hogy a kárpátaljai magyarságot ne válassza el az anyaországtól a nyugati világ szigorúan ellenőrzött külső határa, akkor érdekeltek vagyunk ennek az ukrán törekvésnek a sikerében.

Mindamellett nemcsak Kárpátalja kapcsán függ szorosan össze a nemzeti összetartozás és a jó szomszédság igénye. Következetes magyar nagystratégiának feltétlenül részét kell képeznie a teljes, körkörös magyar szomszédsági víziónak, amelynek lényege, hogy hazánkat az életminőség emelésében elért, közös sikerélmények kössék össze minden szomszédunkkal. Ennek érdemes a magyar térségpolitika alapját képeznie, amelyet jól egészíthet ki a döcögő, de nem helyettesíthető Visegrádi Együttműködés és a Három Tenger Kezdeményezés.

Európa helyzetével kapcsolatban a miniszterelnöki vízió egyik leginkább újszerű megfigyelése, hogy a hagyományos Párizs–Berlin hatalmi duót egyfajta London–Varsó–Kijev-tengely kezdi felváltani. Látva, hogy a balti és a skandináv országok képesek szorosan kapcsolódni ehhez a tengelyhez, és fontosnak tartják, hogy ezt a lehetőséget ne hagyják ki, érdemes alaposan mérlegelni, hogy térségünk országai mit tehetnek? Miért és mennyiben lenne ellentétes a közép-európai és magyar érdekekkel annak a francia–német tandemnek a leváltása vagy legalább ellensúlyozása, amely a korábbi években meghatározó szerepet játszott a kontinensnek liberális és internacionalista ideológiai diktátumok alá hajszolásában? Van-e esélye az európai érdekek alapján e tengelyek egyesítésének?

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök (k) előadása előtt a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 27-én. Balra Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke (MTI/Veres Nándor)

 

Az Ukrajna elleni orosz háborús agresszió tükrében a magyar nagystratégiának különösen körültekintően kell foglalkoznia Oroszország helyzetével és a hozzá való viszonyulásunkkal. Oroszországot szinte biztosan frusztrálni fogja az ukrajnai háború végeredménye, annyira azonban nem fogja meggyengíteni, hogy ne jelentsen többé fenyegetést Európa számára. Figyelembe kell venni, hogy a párbeszédképesség fenntartásáért Moszkvával magyar részről már most is hatalmas árat fizetünk: nincsenek kevesen azok, akik az agresszor támogatójának tartják hazánkat. Ha ez így marad, stratégiai fontosságú kapcsolatoktól és üzleti lehetőségektől eshetünk el. Őszintén fel kell tennie a kérdést a nagystratégiának, tud-e Oroszország olyasmit nyújtani számunkra, amiért megéri vállalnunk a (méltánytalan) megbélyegzettséget? Félrevezető lehet annak emlegetése, hogy az oroszok milyen ügyesen kerülték ki a nyugati szankciók hatásait. A háború pénzbe kerül, ezért a szankcióktól függetlenül is megterheli az orosz gazdaságot és társadalmat, bármennyire találékony és rugalmas nép is az orosz. Azt, hogy Kína és India vezetői szóba állnak Putyinnal, túlzás úgy értékelni, hogy támogatják is. A mi békemissziónk is szóba áll vele, mégis kikérjük magunknak, ha ezt valaki az agresszor támogatásának nevezi.

Ha sikeres stratégiát akarunk, világossá kell tennünk benne, hogy nem szándékozunk Magyarország fejlődését Oroszországhoz kötni.

A BRICS és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) fontos tényezők a világpolitikában, de tényleges erejüket reálisan kell megítélni. Bár számtanilag valóban a világ GDP-jének a nagy részét képviselik, ám ennek a GDP-nek az integráltsága a sarkáig sem ér az európainak, de még a transzatlanti gazdaságénak sem, sőt a G7-ének sem. Ezért ezek a szervezetek – ellentétben nyugati megfelelőikkel – inkább politikai lobbicsoportok, mintsem tényleges hatalmi tényezők. Gyakorlatilag mindegyiknek azért van jelentősége, mert Kína és India benne vannak.

Nagyon jó értelmezési keretet biztosít a magyar nagystratégiáról szóló vitákhoz a miniszterelnöki beszédben újfent megjelenő „két nap az égen” metafora. Az ezzel kifejezett amerikai–kínai bipolaritás valószínűleg pontosabb megragadása a világpolitikai erőviszonyoknak, mint az eddig forgalomban lévő „multipolaritás” kifejezés.

Fontos mindamellett azt sem mellőzni helyzetelemzésünkből, hogy Amerika és Kína nemcsak vetélkedik egymással, hanem együtt is működik – legalábbis jelenleg. A végéhez közeledő amerikai választási ciklusban a két szuperhatalom elnöke évente találkozott, és különféle együttműködési mechanizmusokról állapodott meg. Azok a kérdések, amelyekben az amerikaiak és a kínaiak közös nevezőre tudnak jutni, a világpolitika és a világgazdaság legfontosabb és legnagyobb sikerrel kecsegtető területeivé avanzsálnak. Ezeknek érdemes a mindenkori magyar nagystratégiában megkülönböztetett figyelmet szentelni.

Természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy amennyiben Donald Trump lesz az elnök, akkor a vetélkedés eszköztára keményedhet, akár a csúcstalálkozók ritkábbá is válhatnak. Nem túl valószínű azonban, hogy a vetélkedés és együttműködés dialektikája teljesen megszűnik az amerikai–kínai viszonyban.

Magyarország számára mindenképpen óriási esély, hogy olyan helyzet állhat elő, amelyben a magyar kormány egyszerre ápol kiemelten jó viszonyt mindkét szuperhatalom első számú vezetőjével. Az egész stratégia legizgalmasabb kérdése, hogy ezt a helyzetet mennyire tudjuk a javunkra fordítani.

Donald Trump várható elnöksége nemcsak abban a tekintetben lehetőség a számunkra, hogy enyhülhetnek a méltánytalan amerikai bírálatok hazánkkal szemben. Ennél akár fontosabb is lehet, ha az ő elnökségének köszönhetően létre tudunk hozni olyan magyar–amerikai partnerséget, amely a legmagasabb amerikai csúcstechnológiákkal, illetve az amerikai központú gazdasági értékláncok legmagasabb hozzáadott értéket termelő szakaszaival hozza kapcsolatba a magyar gazdaságot. Erre érdemes összpontosítani!

Ez ambiciózus, de nem lehetetlen feladat. Azért nem lehetetlen, mert Donald Trump nemcsak politikus, hanem vezető üzletember is, aki az amerikai gazdaság krémjének irányába is fontos kapukat nyithat meg számunkra. Ugyanakkor azért ambiciózus ez a feladat, mert

Trump üzletemberként ellentételezést fog tőlünk várni. Ez akár geopolitikai törekvéseinkre is vonatkozhat – ugyanúgy, ahogy nyilvánvalóan a kínaiaknak is vannak geopolitikai elvárásaik a velük kialakított modernizációs partnerség fejében.

Nagy történelmi esély kihagyása lenne, ha stratégiánkban eleve kizárnánk az ellentételezés vállalását. Ugyanakkor nagy történelmi esélyt nyithat meg, ha minél szélesebb körökben beszéljük meg, hogy meddig mehetünk el, és miért mit tudunk felajánlani az alkudozásban.

Ha ambiciózussága ellenére sikerülne olyan vagy azt is meghaladó jelentőségű megállapodást kötnünk Amerikával, mint Kínával, az jelenlegi perspektívánkból szinte beláthatatlan mértékű fejlődési lendületet biztosíthatna Magyarországnak. Ez pedig méltó célkitűzés a magyar nagystratégia számára!

A szerző az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke

Nyitókép: Orbán Viktor és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. július 11-én (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)