A korábbi, csekély diáklétszám miatt megszüntetett megyei fenntartású gimnázium helyett Szepsiben 2015-ben alakult a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, melynek fenntartója a Kassai Érseki Hivatal. Vadonatúj épületét a magyar kormány mintegy hárommilliárd forintos támogatásából emelték. Az iskolaközpont jelenleg hatvanegy gyermeknek működtet óvodát, alsó és felső tagozatot száznyolcvanhárom, gimnáziumot pedig harmincnégy diáknak. Az elmúlt években jellemzően kilenc-tizenkét fős gimnáziumi osztályok indultak, idén első körben mindössze hat diák jelentkezett volna. Az utóbbi négy-öt évben a szlovák oktatási minisztérium csak fellebbezés után engedélyezte új gimnáziumi osztály indítását. A 2026/2027-es tanévtől már nem. Indoklást nem adott, az iskola érveit nem hallgatta meg. Ezzel megszűnik a gimnáziumi oktatás a Salkában. Helyette óvónőket, nevelőket és pedagógiai asszisztenseket képeznének.
Tavaly oktatási reformot indított a szlovák kormány, amelynek következtében költségkímélés címén a kisiskolákat vagy bezárják, vagy összevonják. 2019-ben még kétszázötven magyar alapiskola működött, ma már csupán mintegy kétszázharminc, és az intézkedés további bezárásokhoz vezet. 2024-ben a huszonhat magyar középiskolából tizennégy „racionalizációja” volt várható. A Salkáé megtörtént. Ki védi meg a többit, ha már ezt nem?
Nyitókép: A mintegy hárommilliárd forintos magyar állami támogatásból épített iskolaközpont épülete (fotó: Nagy István igazgató)



