A felháborodásáradatot az a tény táplálja, hogy az adósságot valójában nem elengedik, hanem az azt önként vállalókról átterhelik az adófizetőkre, akiknek hatvan százaléka nem rendelkezik diplomával. Az adósságelengedés jövedelemkorlátja is nagyvonalú: egy házaspár, akiknek jövedelme eléri az kétszázötvenezer dollárt (vagyis csaknem százmillió forintot), negyvenezer dollárnyi (tizenhatmillió forint) tartozás jóváírására számíthat, amelyet a kertészük, a dadusuk és a futárjuk adódollárjai fedeznek. Tudnivaló, hogy egy amerikai háztartás évi átlagjövedelme hetvenhatezer dollár, azaz harmincmillió forint.

Az intézkedés időzítése aligha véletlen. Miközben az amerikaiak kétharmada szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok, a bejelentés a közelgő félidős választásokat előzi meg.

„Ha valami úgy néz ki, mint a szavazatvásárlás – jegyzi meg epésen az írónő –, és úgy is hápog, mint a szavazatvásárlás, akkor az bizony szavazatvásárlás.”

Ráadásul szinte kizárólag saját szavazóikat támogatják vele a demokraták, hiszen dominánsan ők a diplomások pártja.

Az intézkedés az adófizetők ötszázmilliárd dollárjába fog fájni. Mi több, Biden – miközben pörög a munkaerőpiac – a koronavírus-válsághelyzetre hivatkozva legalább januárig meghosszabbította a diákhitel-törlesztési moratóriumot, és fontolgatja a diákhitelek kamatainak megfelezését, amivel még további terhet ró az adófizetőkre.

Mindent összevéve akár ezermilliárd dollárt is átcsoportosíthatnak a munkavállalók összességétől azon szűk negyvenmillió hitelfelvevő zsebébe, akinek a diplomája éppen fényesebb kilátásait szolgálja. Az adósságelengedés tehát a diplomások aránytalan boldogulását segíti elő, már ha nem büfészakra jártak, és nem „Faji ellenszenv kézimunkakörökben” címmel írták a doktori disszertációjukat.

Némelyek mélyen együttéreznek az elnökkel – írja Shriver –, hiszen roppant nehéz lehet ellenállni a kísértésnek, hogy nagyvonalú legyen mások pénzéből. Legtöbbünk bizonyára szívesen szállna helikopterre, hogy tízezer dolláros bankjegyekkel dobálja meg alant a kisembereket, különösen, ha nem saját zsebéből fedezi hirtelen támadt nagyvonalúságát.

Ha hisszük, ha nem, a progresszív demokraták még így is elégedetlenek. Baloldali aktivisták ötvenezer dollár elengedéséért kampányoltak, vagy egyenesen a teljes ezerhatszáz milliárd dolláros adósságállomány eltörlését követelték. Persze nehéz megmondani, szerintük minek nem kellene ingyenesnek lennie. Enyhén szólva infantilis ideáljukban államanyu és -apu állja a cechet mindenért.

Számottevő azonban a dolog erkölcsi kockázata is.

A felsőfokú tanulmányaikat megkezdő amerikaiak negyven százaléka nem szerzi meg a diplomáját. Az ő adósságukat ugyanúgy elengedik. Vagyis mindazok, akik inkább nem jelentkeztek egyetemre, lerótták diákhiteltartozásukat, lemondtak nyaralásról, új autóról, hogy fizessék gyermekeik egyetemi tandíját, és olcsóbb iskolát választottak, hogy ne verjék magukat adósságba, állnak jót kevésbé áldozatvállaló és felelősségteljes társaik adósságáért!

Az intézkedés egyszeri gesztus, a jövő diákjai elvileg nem részesülhetnek majd hasonló „királyi” kegyben. Az ilyen „egyszeri” kedvezmények azonban korántsem zárják ki az újrázás lehetőségét. A bevándorlási amnesztia is szükségszerűen azt üzeni, hogy megismétlődhet, és csak tovább erősíti az illegális bevándorlást. Miért is ne venne fel valaki tetemes hiteleket, hogy például a pereckészítés történelméről tanuljon? Elnök Papa előbb-utóbb úgyis elengedi a tartozást.

Az intézkedés növelni fogja az eddig is meredeken emelkedő tandíjakat. A nyáron életbe lépett, az infláció csökkentését célzó törvény értelmében a kormányzat hétezerötszáz dollárral támogatja elektromos autók vásárlását: az összeget azonnal beépítették a kereskedők az árakba. Nyilván ez történik majd a tandíjakkal is, ahogy a Princeton Egyetem esetében már be is következett.

Shriver azonban mindezeknél aggályosabbnak tartja, hogy Biden ezt a szavazatvásárlási akcióját önkényesen valósítja meg. Az alkotmány szerint ugyanis a költségvetésről a Kongresszus rendelkezik. Korábban Biden maga is, de Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke is kétségbe vonta az ilyen elnöki intézkedés törvényességét. Tekintettel a szédítő összegre, az elnöki hatalom ilyen fokú túlterjeszkedése példátlan az amerikai történelemben.

Súlyos problémák terhelik a felsőoktatást. Egy mit sem érő, alapszakos diploma megszerzéséért (a tandíjért, megélhetési költségekért) háromszázezer dollárt (százhúsz millió forintot) pengetnek le a szülők, ha tudnak. Amerikaiak tömegei adósodtak így el, és amikor már nem tudják törleszteni a részleteket, az adófizetőkre hárul a teher. Miközben nincs elég vízvezeték-, villanyszerelő vagy asztalos, hogy pár száz dolláros óradíjért kijöjjön a házhoz. Az állástalan kommunikációs menedzser nem fogja a dugulást megszüntetni.

A személyes felelősség hárítása társadalmi méreteket ölt Amerikában.

Biden király szavazatszerző nagylelkűsége aligha teszi megfizethetőbbé az egyetemeket, tereli a fiatalokat hasznosabb életpályák felé, vagy szorgalmazza a felelősségteljesebb magatartást. Ugyanakkor veszélyes precedenst teremt. A költségvetés kongresszusi elfogadtatásának fáradságos munkáját megkerülve a Fehér Házban trónoló személy kénye-kedve szerint költheti el amerikai adófizetők dollármilliárdjait.

A cikk eredeti változata itt olvasható.

Nyitókép: Biden elnök szenátorokkal tárgyal a diákhitel-tartozások elengedéséről a Fehér Házban 2022. május 18-án