Ön Makovecz Imre tanítványainak egyike volt. Kérem, elevenítsük fel a mester személyiségét, hiszen ő volt az alkotmányos köztestületként tizenharmadik évébe lépett Magyar Művészeti Akadémia alapítója.
Makovecz Imre merőben újat hozott azzal, hogy munkája során nem az építészetet, hanem az ember szellemi egzisztenciáját tekintette kiindulópontnak. Első perctől e feladat megoldása tartotta izgalomban, s ennek mindent alárendelt. Világos szándék, egyenes beszéd és szuggesztív akarat jellemezte.
Mivel magyarázható, hogy már az egyetemi évei alatt kiválasztotta Önt?
Építészhallgató voltam, mikor előadást tartott a kollégiumban, és felajánlotta nekünk a segítségét. Odamentem hozzá az előadás után. Mit akarsz tudni, fiacskám? – szegezte nekem a kérdést a maga vehemens módján. Zavaromban annyit tudtam kibökni, szeretném tudni, hogyan kell házat tervezni. Szúrósan a szemembe nézett, és megkérdezte, vajon ismerem-e Frank Lloyd Wright testamentumát. Szóval megkaptam a házi feladatot.
A magyar közvélemény katasztrófák idején ismerte meg Turi Attila nevét. Először a tiszai árvíz, majd a vörösiszap-tragédia utáni helyreállítás vezető építésze volt.
Tanulmányoztam a világban a természeti katasztrófák utáni konszolidáció, újjáépítés megoldásait. Mindenütt alapvetően az határozta meg az emberek sorsát, hogy milyen biztosításuk volt. A szerencsések kaptak egy típusházat, általában az ország másik szegletében. Nálunk nem így történt. Bennünket arra neveltek, hogy ne hagyjunk az út szélén egyetlen szerencsétlenül járt embert sem. Mi is előálltunk mintatervekkel, de a sokszereplős egyeztetésre szinte katonai struktúrát alkalmaztunk. Ez a protokoll a beregi árvíz idején bevált, úgyhogy a vörösiszapnál az ötödik napon bennünket hívtak. Nem a házakra, a közművekre koncentráltunk elsősorban, hanem az egyik napról a másikra földönfutóvá lett emberekre.
Ha akkor én vasalt öltönyben odaállok, kioktatom őket, elkergetnek – és igazuk lett volna. Bevontuk a kárvallottakat, írják le, hogy a lehetőségeken belül mit szeretnének. A közös tervezés reményt adott nekik.
Éjszakába nyúló fogadóórákon egyezkedtünk, úgy közelítettem hozzájuk, mint egy megrendelőhöz, aki építkezni akar. Emberléptékű, élhető, szerethető települések születtek újjá, és ez nekem is életre szóló élmény volt.
Mit tud adaptálni ebből a közösségépítő gondolkodásból, közvetlenségből a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként?
A közösségépítő szándék és akarat alighanem életre szóló útravaló. A Magyar Művészeti Akadémiát nagyszerű művészek gyarapodó életműve fémjelzi, ezért elsőrendű kötelességünk támogatni őket, és elősegíteni, hogy bekapcsolódjanak a kultúra vérkeringésébe.
Mégsem mondhatjuk, hogy az Akadémia kizárólag a háromszázhatvanöt akadémikusért van. Ők egy életerős fa dús lombozatát – színe-virágát – alkotják, ahogyan a köztestületi tagság és ösztöndíjasaink a friss hajtásokat jelentik. Tavaly tavasszal megalakult az országhatárokon átívelő hét regionális szervezetünk, melyek – maradva a fahasonlatnál – a gyökérzetet erősítik. Felkutatják és támogatják a térségek láthatatlan művészeit.
Életbe lépett az úgynevezett háromezrelékes szabály. Mit jelent ez?
Minden állami pénzből épülő intézményben képző- és iparművészeti alkotásokat kell elhelyezni a beruházás értékének háromezrelékéig. Igaz ez egy pályaudvarra éppúgy, mint egy iskolára, óvodára. Olyan lehetőség, amely fölpezsdíti a művészeti életet. Az Akadémiára kiemelt feladat hárul a megvalósításban.
Az építészet értékeinek a társművészetekkel erősített kifejezése a cél, a befogadás, az otthonosság hangsúlyozása, a közösségi kötődés és szeretet, az „oikophilia” kifejtése. Nem ajándékról van szó, hanem a beruházás szerves részét képező műalkotásokról. Felelősségünknek tekintjük, hogy az esztétikai szempontokat képviselve folyamatosan bővülő kínálat álljon a megrendelők és a beruházók rendelkezésére. Mai napig gyönyörködünk a történeti építészet műremekeiben, a festett üvegablakokban, stukkókban, kovácsoltvas-, kerámia- vagy textilelemekben. Most mindez ismét reneszánszát élheti azzal, hogy modern alkotások gazdagítják majd korunk épületeit. A hatalmas közmegrendelés a képző- és iparművészeti piac jelenlegi összértékének tizenöt-húsz százalékát teszi ki.
Ne felejtsük el, hogy a háromezrelék, amit társművészeti alkotásokra kell fordítani, nem alku kérdése, mert aki művészeti program nélkül adja be a tervét, állami beruházás esetén nem kap építési engedélyt.
Valójában építész és társművész talál egymásra, s a minisztérium mediál a felek között. A mi dolgunk, hogy közvetítsünk, szükség szerint orientáljunk. Ezért az Akadémia tájékoztató felületet hoz létre, ahova a művészek feltölthetik a műveiket. Ez a felület nemcsak az akadémikusaink, hanem minden művész számára nyitott. Meggyőződésem, hogy a háromezrelék fölmérhetetlen hatással lesz az esztétikára éppúgy, mint a művészettel nevelésre, mely továbbra is az MMA kiemelt programjainak egyike.
Mikor indul ez a nagyszabású program?
A rendszer él, 2023. november nyolcadika óta kötelező.
A magyar emberben ilyenkor megszólal a kisördög: mindez szép, de micsoda titkos megállapodások születhetnek az árazásnál?
Állami megbízásról lévén szó, a művészek díja benne van a kalkulációban. Árverseny nincs, de az árazás szoros ellenőrzéssel zajlik. A jogalkotók arra is figyelemmel voltak, hogy a művek elkészülésére garanciát kapjon a pénzzel gazdálkodó beruházó. A részletekről, a végrehajtásról szóló rendelet most készül, melyben az építésznek és a társművészeknek megfelelő garanciát lehet nyújtani. Ez kiterjed a megvalósulás valamennyi fázisára a megfelelő tájékoztatástól a minőségbiztosításon át a kivitelezésig.
Beszéljünk egyik szívügyéről, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központról. A közelmúltban sikerrel zárult az MMA által kiírt tervpályázat. Az országos főépítész kulturális világítótoronynak nevezte a Városligeti fasor leendő épületegyüttesét.
Nagy öröm, hogy a centrum fölépülése elérhető közelségbe került. Nem csupán tudományos, szellemi központ és kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is, amely majd egyszerre szolgálja a szakma és az érdeklődők igényeit. De ha már a tervezett beruházásoknál tartunk, ne felejtsük el a Műcsarnok küszöbön álló teljes rekonstrukcióját, mely régi adósság és a Magyar Művészeti Akadémia számára meghatározó jelentőségű.
Az elmondottak három évre szóló elnöki programjának kiemelkedő elemei. Nem szorul-e háttérbe a művészek támogatása a nagy projektek mellett?
A Magyar Művészeti Akadémia az évek során kiterjedt művész-életpályamodellt alakított ki. Küldetésemnek tekintem, hogy megőrizzük, és ha lehet, bővítsük a sokoldalú támogatást. Jelenleg költségvetésünk több mint tizenöt százalékát fordítjuk erre. Idesorolom a művészek bemutatkozási lehetőségeinek elősegítését éppúgy, mint az életút állomásaihoz illeszkedő többlépcsős díjazási rendszert. Megtartjuk a művészjáradékot is, mely 2018 óta az öregségi nyugdíj mértékéhez igazodva anyagi segítséget jelent az érintettek számára. Ezt a támogatási formát egyébként a tudósjáradékkal együtt, a Magyar Tudományos Akadémiával összefogva sikerült elérnünk.
A hároméves ösztöndíjprogram az előző ciklus egyik vívmánya volt, melyben Ön a korábbi elnök, Vashegyi György mellett alelnökként vállalt szerepet. Ennek mi lesz a sorsa?
Természetesen folytatjuk. Eddigi ösztöndíjasaink száma meghaladja a hatszázat. Igyekszünk ezt a szépreményű közösséget egyben tartani, munkásságukat a későbbiekben is figyelemmel kísérni és segíteni, hiszen övék a jövő.
Említette a Magyar Tudományos Akadémiával kialakított együttműködést. Szólna erről bővebben?
Minden korábbinál szorosabbá tettük a kapcsolatot a Magyar Tudományos Akadémiával, és ez folytatódik a kölcsönös előnyök, időnként a közös fellépés jegyében. Az együttműködés erejére példa, hogy tavaly tavasszal, kilépve az egészségtelen Budapest-központúságból, létrehoztuk hét regionális központunkat, legtöbbjüknek az MTA területi székháza adott otthont. A Tudósklubnak viszont mi adunk helyet a Vigadóban az MTA-székház felújításának idejére.
Másik példaként említhetem, hogy tavaly és idén pedig a Tudomány Ünnepe alkalmából országszerte közös programokkal jelentkeztünk/jelentkezünk. Fontosnak tartom, hogy együtt lépjünk fel olyan ügyekben, mint a közoktatás jövője vagy a szellemi hagyatékok megőrzése.
A művészvilágot foglalkoztató kérdés, hogy mikor gyorsítják fel a művészi életutak és teljesítmények szakszerű feldolgozását?
Jó ideje készülnek az akadémikusokról memoárjellegű interjúk, oral historyk. Mostantól házon belül az MMA dokumentációs főosztálya fogja össze ezt a munkát. Az életművek, hagyatékok feltérképezése és a feldolgozás módszertanának kialakítása érdekében Mentés másként címmel a közelmúltban konferenciát rendeztünk. Ez a munka állhatatosságot kíván, már csak ezért is magaménak érzem a felügyeletét.
Tudnak-e tenni a szellemi életet mérgező szekértáborokba szerveződés, a gyűlölködés légköre ellen?
Mindent elkövetünk az ellentétek oldásáért. A magunk eszközeivel tesszük a dolgunkat, de a „szájkaratéban” nem veszünk részt. Fontosabbnak tartom a cselekvést. Decemberben például ötoldalú építészeti együttműködési megállapodást kötöttünk. Eredménynek tekintem, hogy a partnerek között a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia velünk egy soron szerepel. Nyitottak vagyunk, keressük a közös pontokat, az együttműködési lehetőségeket velük is, másokkal is, többek között a „méregtelenítés” érdekében.
Nyitókép: Turi Attila elnök arról is beszélt, hogy az MMA kilépve a Budapest-központúságból, létrehozta hét regionális központját
Fotók: Bach Máté
