Ugyancsak Szétverés címmel jelentette meg a szervezőbizottság százhúsz oldalas világjelentését. A világfelbolydulást a szerzők szerint is az orosz agresszió, a kínai világuralmi törekvés és a nyugati közbizalomvesztés idézte elő. Csakhogy az amerikai rombológolyós politika ugyan elérte az európai NATO-tagállamok védelmi költségvetésének növelését és a gázai tűzszünetet, de amikor az időszerű reformok megvalósítása vagy a szabályérvényesítés helyett szétveri azt a nemzetközi rendszert, amelyet 1945 után maga az USA épített ki és vezetett, fokozza az összevisszaságot, és nem mutatja meg, hogy a letarolt intézmények hogyan növelnék ez emberek biztonságát, jólétét és szabadságát.
Felszólalásában Marco Rubio, Trump egyre határozottabban fellépő, hagyományos republikánus, atlantista külügyminisztere, akinek sokak szerint több esélye van az elnökségre 2028-ban, mint a széteső MAGA-mozgalomhoz kötődő J. D. Vance-nek, egyenesen a reagani konzervatív internacionalizmus, vagyis a szabály alapú világrend húrjait pengette, miközben persze hűséget tett főnöke mellett, s Európát saját lábra állásra szólította föl.
Az európai vezetők az Unió önálló geopolitikai, katonai szerepvállalásáról, a szabály alapú világrend melletti kitartásáról beszéltek (von der Leyen az uniós alapszerződésben előírt kölcsönös védelmi kötelezettségre is hivatkozott). És tettekről, a haderő és hadiipar számottevő fejlesztéséről számoltak be. Van még mit tenniük, ahogy Zelenszkij figyelmeztetett, hiszen, ha 2021-ben felfegyverzik országát, ma nem lenne háború.
Az USA-nak a kibontakozó geopolitikai viszályban az erős, egységes Európa az érdeke. Európa ezt teszi. Ha összhangban Rubióval, ha nem.
Nyitókép: Hilary Clinton, Ivan Krasztev bolgár politológus, Petr Macinka cseh, Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter és Gladden J. Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke a Nyugat szellemi megosztottságáról vitázott. Dűlőre nem jutottak, legfeljebb elismerték, a gyökeres megoldási kísérletek (persze mindig a másiké) leginkább rontottak a helyzeten (fotó: Gov.pl, CC BY 3.0 PL / Wikimedia)



