Egy monarchista amerikai Ukrajnában

Mi vitte Ukrajnába? Katolikus hite? Monarchizmusa? Igazságkereső történész volta?

Mindegyik. És az újságíró is. Azért mentem, hogy személyesen lássam, mi a helyzet, ne az ellentétes propagandaszólamokra kelljen hagyatkoznom. Azonkívül régen látni akartam már Kárpátalját, Ungvárt, Nyugat-Ukrajnában Lemberget, Galíciát, valamint fent, északon Csernyihivet, és örömmel néztem körül Kijevben. Monarchista-történeti és vallási megfontolásból régóta vágyom meglátogatni a megjelenési helyszíneket, például Hrusivot, Kijevben, a pravoszláv kereszténység, a belarusz, az orosz és az ukrán nemzet szülőhelyén a Szent Szófia-székesegyházat, illetve a barlangkolostort, és nem utolsósorban Pjotr Sztolipinnak, a cári Oroszország reformer miniszterének, mondhatni utolsó reményének nyughelyét. Zarándoklat, a múltban való megmerítkezés, hírgyűjtés egyaránt célom volt.

Charles A. Coulombe

 

Egy Facebook-ismerős vitt volna körbe minket autóval Jonathan van Maren kanadai barátommal, European Conservative-os szerzőtársammal, de éppen behívták. Mindenesetre szerzett nekünk egy kiváló hivatásos sofőrt, aki angolul nemigen beszélt, de Google-lel elboldogultunk. Ő maga Kijevben élt a háború kitörésekor, Ungváron született, negyedrészt talán magyar, negyedrészt német, felerészt pedig orosz. Mondtam is neki, hogy örüljön, hogy nem 1918-ban élt, mert választásra kényszerítették volna.

Ukrajnának monarchiára van szüksége, talán Habsburgra?

Nem ártana. A háború kitörése előtt Ukrajnát, a nyugati és a keleti részét erősen megosztotta a nyugati–keleti orientáció. Zelenszkij nevéhez fűződik az új, kiváló úthálózat kiépítése. El is terjedt a vicc: „Csak azért építette, hogy az orosz tankok használhassák.” A támadás után tanúsított bátorsága, magatartása miatt nőtt meg a népszerűsége.

Tizenöt-húsz évvel ezelőtt Putyin piacvezető szerepre tett szert a keresztény politikai retorika terén. Jobb is volt hallani, mint Obama vagy Macron elnököt. Akit nem csal meg az emlékezete, tudhatja, hogy az Oroszországgal kapcsolatos amerikai ellenszenv nem a szír vagy az ukrán konfliktusra, hanem a 2012-es orosz LMBTQ-ellenes törvényre megy vissza. Kérdezték akkoriban sokan, mit gondolok Putyinról. „Ha valóban őszintén gondolja, amit mond – feleltem –, ő lesz Európa leghatalmasabb államférfija egy évtized múlva.” Nyugaton, az USA-ban sok konzervatív hitt a szavainak, reménykedett benne, és ma sajnálatos módon nehezen adja fel ezt az ítéletét. Két nappal a támadás előtt Habsburg Károly főherceggel beszélgettem, és ő azt mondta, bizonyosan megindul a támadás. Én nem hittem neki. Meg voltam győződve róla, hogy téved. Márpedig én tévedtem. Nem akartam elhinni, hogy Putyin tényleg megteszi. Szerintem ha Trump lett volna az elnök, nem pedig Joe Biden, nem teszi meg.

A vinnicjai görögkatolikus Szűz Mária-templom a Bug partján

 

Putyin nyugati értékelése gyakran hibázott. Nekem alighogy feltűnt a kilencvenes években, aggályosnak tűnt a KGB-háttér. Nem könnyű ilyen szervezettől megszabadulni.

Azt állította magáról Putyin, hogy megtért. Mennyire volt ez őszinte? Ezen fordul meg a dolog. Sajnos ma Amerikában oda jutottunk, hogyha valaki ellenzi Putyint, Bident is támogatja. Ha pedig Bident pártoljuk, akkor szeretnünk kell a szabad abortuszt, a melegházasságot meg minden borzalmat. Az ukrajnai háború nagyon kemény dió az amerikai konzervatívok számára, amit az átlag európai nemigen érthet meg.

De nálunk is pont így van: jobboldali kormányunk a februári támadás után is kiáll Putyin mellett, de számos jobboldali nem tud attól eltekinteni, hogy az oroszok háromszor tiporták el a magyar szabadságot.

Így van. A frontra nem mentem ki, de az oroszok által elfoglalt, majd feladott területekre igen. Tény: lebombáztak középületeket és kórházakat. Ez nem járja. A rakéták elvétik a célt, de a bombákkal tudjuk, mit csinálunk. Láttam Bucsát és Irpinyt, illetve Csernyihivet. Az előbbiben súlyos harcok dúltak, és száz, talán százhúsz polgári személyt is megöltek. Tanúk szerint megijedt orosz katonák lőttek bármire, ami mozgott. Napnál világosabb, háborús bűnöket követtek el. Ugyanakkor Csernyihiv belvárosát el sem foglalták. Persze bombázásokban meghaltak ott is. Az erdészt letartóztatták, mert talán tudhatta, kinek volt vadászfegyvere. Nem vallott, és a kihallgatás közben meghalt. Én azt szűrtem le, hogy a két területen egészen más színvonalú parancsnokok tevékenykedtek, és ezért a csapatok is másként viselték magukat. Remélem, hogy nem felsőbb jóváhagyással vitték végbe a gaztetteket.

Az ungvári zsinagóga, háttérben a görögkatolikus székesegyházzal (képeslap, 1908)

Putyin kitüntetett háborús bűnöket elkövetőket.

Oroszország támadta meg Ukrajnát, nem pedig fordítva. Apám családjában annak idején úgy vélték, hogy Roosevelt addig piszkálta a japánokat, míg be nem léptek a háborúba. Lehet azon vitatkozni, hogy ez mennyiben volt így, de apám szó nélkül bevonult, végigharcolta a japán háborút, és halála napjáig ki nem állhatta Rooseveltet.

Ez a hazafiság.

De a japánok támadták meg Pearl Harbourt.

Nem kényszerítette őket semmi.

Nem. Ma Amerikában sokan mondják, hogy az ukrán háborúba belerángatták az oroszokat, provokálták őket. Ebben talán van is igazság, de az ukrán határon orosz bakák masíroztak át.

Ukrajna-szakértők mondják, hogy a harci cselekmények kilencvenöt százalékát homály fedi. Szándékosan. Ha az információ az ellenség kezébe jut, az előnyére fordíthatja.

Nemhiába mondta Churchill: „A háború első áldozata az igazság.” Megismerkedtünk egy ír származású ukrán katonával, aki a frontról jött Kijevbe, hogy meglepetésünkre fegyvereket ­– kis kézi fegyvereket – vásároljon. A fronton attól félnek a katonák, hogy odahaza megfeledkeznek róluk. Bucsán és Csernyihiven kívül mindenütt, ahol jártunk, minden teljesen hétköznapinak látszott. Nem tűnt föl, hogy háború van. Még fiatalembereknek se láttam híját. Ugyanakkor mindenki a háborúról beszélt. A háború valóságát mindenki másként éli meg.

Azt érzékelte, hogy a lakosság több mint harmada hontalanná vált?

Az az igazság, hogy ebből nemigen látszott semmi. Persze nem volt összehasonlítási alapom, de nem szúrt szemet az elnéptelenedés.

Nem látszott, hogy általános mozgósítás, hadiállapot van? A katonai rendészet nem állította meg magukat?

Kijev körül, illetve Csernyihiv felé. Nagyon merésznek mondtak minket, de ebből nem éreztünk semmit. A szétbombázott területeken kívül minden egészen normálisnak tűnt föl.

Magyarul az ellátás, a szolgáltatások működnek, ennivaló volt?

Volt. Az elpusztított területeken kívül. Feltűnő volt az is, hogy mindenütt megkezdődött az újjáépítés.

A közigazgatás működött?

Igen. Csak a légi közlekedés állt le.

A gyakori kelet-európai nyavalyánkat, a polgári élet csődjét mennyire látta jellemzőnek? Az öntevékenység, az önállóság mennyiben van jelen?

Élik az emberek az életüket.

Panaszkodtak az ukránok a kormányukra?

Nem különösebben. Zelenszkijt én nem látom nagyszerű vagy eredeti politikusnak, de nem lehet elvitatni a bátorságát, hogy állja a sarat, nem menekült el, és ezért roppantul megnőtt a népszerűsége.

Nem annyira az elnök személyes, hanem az állam teljesítményére gondolok.

Tüntetni senki nem tüntet.

Elégedetlen morgást tapasztalt-e?

Nemigen. Persze morognak a helyzet miatt, de nem az ukrán állam vagy Zelenszkij ellen.

Az oroszellenesség mennyire látványos?

Változó. Kijev környékén erősebb. Ahol több magát orosznak tartó él, nyilván kevésbé. Putyin orosz rokonszenvről beszélt, de ez mára köddé lett. Az ukrajnai görögkatolikus egyház Lembergből-Lvivből átköltöztette a központját Kijevbe még 2005-ben, ami nagyon érdekes fejlemény, hiszen messze van a hagyományos görögkatolikus területektől. Csakhogy Harkivban egy egész pravoszláv egyházmegye tért át a katolicizmusra, amikor én is ott voltam. Ekkor mutattak be először hagyományos latin misét Kijevben az 1960-as évek óta.

Mi magyarázza ezt a Szentlélek munkáján kívül?

Az Ukrajnai Pravoszláv (Ortodox) Egyház három részre szakadt – az önálló, az autokefál és a moszkvai pátriárka alá tartozó egyházra. Sokan a görögkatolicizmust látják igazán ukránnak, nem pedig a Moszkvához kötődő pravoszláviát. A görögkatolicizmus semmi módon nem kötődik Moszkvához, onnan csak üldözésben volt része.

Ez Ukrajna régi nyugatosodásának folyamatát idézi, ahogyan a görögkatolicizmus elterjedése is annak részét képezte?

Persze.

Az ortodoxia szakadásáról szerzett benyomásokat?

Nem sokat, legfeljebb azt, hogy a nagyobb városokban három székesegyház van, illetve azt, hogy vidéken rengeteg új ortodox templom épült ­– némelyik nagyon szép – orosz állami támogatásból. Csak az oroszbarátságáról híres Csernyihivben láttam olyan templomot, a Színeváltozás-székesegyházat, ahol Miklós cárnak és családjának van ikonja. Lehet, hogy van másutt is, de nem láttam.

Zelenszkij elnök és Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka 2021 augusztusában

Az ukrán ortodox szakadást végső soron a Szovjetunió felbomlása, az ukrán önállóság létrejötte idézte elő. Ezt erősítette meg az autokefália elismerése 2019-ben a konstantinápolyi pátriárka által, ami miatt Moszkva szakított Konstantinápollyal. Most meg a februári támadás miatt a Moszkvai Patriarkátushoz hű egyház megszakította Moszkvával a kapcsolatot. Elég faramuci tehát a helyzet. Nem tudom, hogyan lehet ezen a szakadáson felülemelkedni. Az ortodoxiában nincs mechanizmus az ilyesmi felszámolására.

De az nem megoldás, ahogyan az ortodoxia mindig is szerveződött, azaz nemzetállamok szerint, hogy a liturgia nemzeti nyelven szól?

Vlagyimir Szolovjov írta még 1900-ban az Oroszország és az egyetemes egyház című munkájában, hogy ha Konstantinápoly valóban megszabadul a török befolyástól, Moszkvával szakít. Ez zajlott le az utóbbi években a szemünk előtt. Amikor a XIX. században megalakult a bolgár egyház, időleges szakadást váltott ki, és Konstantinápoly az ortodox egyházak nemzeti szerveződését eretnekségnek nyilvánította, amiről mára nagyobbrészt megfeledkeztek. Szorosan összefügg ezzel, hogy az orosz ortodoxia fokozottan függ az orosz államtól. Na most mi lesz ebből, ha győz Oroszország Ukrajnában, ha nem?

Egy következtetés adódik: az egyház ne függjön az államtól.

Igen, ezt kívánná a bölcsesség. Ha viszont Oroszország győz, nagyjából tudjuk, mire kell számítani: a Krím, a Donbász végleges elcsatolására, illetve Kijevben afféle belarusz rezsim fölállítására, hogy az utóbbi mennyire járna sikerrel, ehhez fűződnek kétségeink. Ne feledjük, az ukránok kemények, a második világháború alatt és utána tíz éven át harcoltak az oroszok ellen a győzelem minden reménye nélkül. Ha viszont Oroszország veszít, az se lenne fenékig tejfel. Sokan azt hiszik, Oroszország stabilizálódása simán menne, tévednek, rettenetes lenne. „Ha Oroszország győz Ukrajnában – mondogatom –, Kína győz. Ha Oroszország veszít Ukrajnában, Kína győz.” Egyáltalán nem rózsás a helyzetünk. Mindkét oldal számára az lenne a legjobb megoldás, ha megkezdenék a béketárgyalásokat.

Csakhogy a béketárgyalások mindig azt rögzítik, amit a katonák a harctéren elértek.

Igen, ez így van. Amikor Károly császár megpróbált közvetíteni az Antant és a német szövetségesek között, hallani sem akartak a békéről, ha éppen nyerésre álltak. Csak ha vesztésre. Mihelyt kimondod, hogy abszolút győzelmet akarsz, bottal ütheted az értelem nyomát. Ukrajna győzelme azt jelentené, hogy visszakapja a Krímet, a Donbászt, belép az EU-ba és a NATO-ba is. Az orosz győzelem pedig azt, hogy Oroszország alárendeli magának Ukrajnát. Ebbe Ukrajna nem megy bele. De minél tovább tart, annál kegyetlenebb, gyűlöletesebb lesz a háború. Egyik nap láttam egy kilenc-tízéves fiút kerekezni az úton, és eltűnődtem, hogy lesz-e olyan valaha, hogy nem gyűlöli Oroszországot? A második világháború egyik el nem mondott tragikus története, hogy a lengyel Honi Hadsereg, az ukrán ellenállás, a litvánok és mások hősiesen harcoltak a németek és a szovjetek ellen, de egymásra is rárontottak, és egymás polgári lakosságát is mészárolták. Felülemelkedni a gyűlölségen nem könnyű. Ugyanez áll a szerbekre és a horvátokra. Ördögi kör. Bármennyire idealizmusnak látszik is, csak a megbocsátás a kiút.

De hogyan?

Nem tudom.

Az emberek folyton keresztre feszítik egymást.

Nem is látszik, hogy valaha is vége szakadhatna. Amikor Károly császár életrajzát írtam, az szúrt szemet, hogy amikor a birodalom különböző népeinek a vezetői levelet írtak Bécsbe, úgy festettek, mint holmi veszekedő gyerekek. Mindannyian veszekedő gyerekek vagyunk, el is durvulunk. Jogokat követelünk, de elfeledkezünk róla, hogy másoknak is vannak jogaik. A filozófus beszél belőlem. Egyszeri újságíróként csak azt mondhatom, hogy egykönnyen nem lehet ebből kijönni. Alighanem évekig elhúzódik a háború, és annál rosszabb lesz a megoldása. A legnagyobb veszély pedig az, hogy atomfegyvert vetnek be.

Ez a veszély valóban fennáll?

Ha a múltból indulunk ki, amikor az emberek valamit elképzelhetetlennek tartottak, kiderült, lehetséges.

Két nappal a februári támadás előtt a budapesti Danube Institute-ban ,,A geopolitika visszatérése és átalakulása" című konferencián több kiváló, tapasztalt előadó szólalt fel, de az egyik tudós, Michael Anton előadásán fennakadtam. Azt mondta, kifejezetten nekünk, magyaroknak címezve a mondandóját: ne a NATO-val, hanem Putyinnal szövetkezzünk. A NATO, Biden, a woke mind szörnyűségesebb. A háború változtat ezen az állásponton?

Ezt a véleményt, főleg ukrajnai utam után, nem tudom osztani, de tudom, értem, miből táplálkozik. És nincs jó választásunk. Őszintén szólva a közép-európai országoknak saját magukra kell támaszkodniuk, össze kell kapaszkodniuk, mert ha nem, úgy járnak, mint Írország vagy Belarusz. Ezt csak úgy tudják megkerülni, ha szorosabban együttműködnek.

Az említett konferencián erről beszélt George Friedman is.

Nos, az elméleten túl a történelemben két dolog enyhített a közép-európai népek egymás iránti gyűlölségén: a kereszténység és a Habsburg-ház. I. Ferenc mondta, hogy ha már nem tudja egyenlően kielégíteni a népeit, legalább egyenlően elégedetlenné tette őket. Ez fontos megállapítás, mert az egyik nemzetiség azt hitte, kevesebbet kap, mint másik. Közép-Európában döntő szerepet visz a történelem, de 1918 óta nagyrészt hazugságokat terjesztettek róla. A feladat: újból felfedezni a valóságot. Magyarországról és a magyarok románokhoz, szlovákokhoz, szerbekhez, horvátokhoz való viszonyáról szólva, hadd mondjak el valamit 1848-ról, ami biztosan keveseknek fordult meg a fejében: Kossuth aligha a Szent Koronáért harcolt, de a románok, a horvátok, ha saját nemzeti érdeküknél fogva is, Magyarország eredeti alkotmányáért küzdöttek. Ez ma se nekik, se a magyaroknak eszük ágába nem jutna.

Most azt kell megtalálni, amivel hidakat lehet építeni. Nem kötelező persze. Írország is, Belarusz is vár. De ha nem akarunk ebbe az utcába bemenni, akkor ezt kell tenni. Én remélem, hogy Közép-Európa összekapja magát, felismeri egységének alapjait, belső erejét, mert ha ezt megteszi, katalizátora és szimbóluma lehet egész Európának. Mert Nyugat-Európában bajok vannak: nő az iszlám lakosság és a vezetők ostobasága. Ezért rejlik nagy lehetőség a  kulturális, szellemi és politikai öntudatára ébredő Közép-Európában. Másképpen fogalmazva, mi, amerikaiak európai ország vagyunk, és ha Európának rosszul megy a sora, nekünk is. A mai európai betegség pedig bizonyos fokig tőlünk származik. Jól mondta Coudenhove-Kalergi 1918 után, ha Európa nem szedi össze magát, Oroszország és az Egyesült Államok szállja meg. Pontosan ez történt. De az tudtommal nem jutott az eszébe, hogy a megszállással se az oroszok, se az amerikaiak nem járnak jól. Mert a birodalom rossz. Sajnos, úgy érzem, hogy az országom 1918 után rossz és sötét helyekre tévedt be, mert minket nem birodalomnak szántak, nem is vagyunk ebben a műfajban különösebben jók. Sajnos számos honfitársamat afféle evangéliumi buzgalom hajtja politikai berendezkedésünk tekintetében, és úgy érzi, a világ többi részét meg kell térítenünk, saját képünkre formálni. A „hegyen épült város” képzetével szemben most azt mondja a woke: az USA a legrosszabb ország, népirtáson és rabszolgaságon alapul. Nem kell egyik szélsőségbe se esnünk. Európai ország vagyunk. Gyűjtőhelye lettünk Európának, az egész világnak. Némely dologban jeleskedtünk. Nem mi festettük a Mona Lisát, de a Broadway-musicalt mi teremtettük. Az evangéliumi buzgósággal ártottunk: végső soron emiatt tette tönkre Woodrow Wilson a magyarokat, adta oda Roosevelt Közép-Kelet-Európát az oroszoknak, miatta nem hagyta az idősebb George Bush a román és a bolgár restaurációt, márpedig az mindkét ország javára vált volna.

Nyitókép: A kijevi Szent Szófia-székesegyház