Az úgynevezett látható egyházban – vagyis az egyház tagjai által megalkotott szabályok szerint felépülő és működő szervezetben – a kormányzó hatalom az evangélium hirdetését, tanítását, a sákramentumok (szentségek) kiszolgáltatását, az egyházi rend megalkotását és fenntartását biztosítja. Azt az egyház alkotmányának megfelelően az egyetemes papság és a zsinat-presbiteri kormányzat elvei alapján a lelkészek a nem lelkész tagokkal választott testületekben közösen, közös felelősséggel gyakorolják. Az így meghatározott közös felelősséget az egyháztagok egyenlőségét hirdető egyetemes papság elve alapozza meg. A kálvini egyházban tehát valamennyi keresztyén egyenlő, de minden keresztyén Isten abszolút hatalma alatt áll. Kálvinizmusnak azt a vallásos világnézetet nevezzük, amely az élő Isten szuverenitását hirdeti. Ez azt jelenti, hogy a világot, annak működési szabályait is megalkotó Teremtőnek mindenáron engedelmeskednünk kell, akár lelkészként, akár egyszerű egyháztagként szolgáljuk. A minket egyformán szerető, bűneinket megbocsátó és elfelejtő Isten tőlünk alázatot és engedelmességet kíván és követel meg. De engedelmességünk szabad engedelmesség. Kálvin szerint szabad az, aki nem veti alá magát mindennek vagy mindenkinek. Szabad abban is, hogy különbséget tesz az üdvösség Istene és minden más hatalom között, amely szintén igényt tart engedelmességére, ha ellentmond Isten igényeinek, ha nem. De bárhogy legyen is, e hatalmak – akár egyháziak, akár a polgári kormányzattól eredőek – Isten vonatkozásában mindenképpen relativizálódnak. Így tehát az Istennek való engedelmesség egyet jelent az összes földi hatalommal való érintkezés kritikus gyakorlásával. Ezért amikor a református egyház tagjai megalkotják együttélési szabályaikat és szervezeteiket, akkor abból indulnak ki, hogy a kormányzati hatalom birtokosa és alapvető gyakorlója nem más, mint az egyháztagok összessége. A hatalom pedig gyakorolható közvetlen vagy közvetett formában. Közvetlenül gyakorolja a hatalmat az egyháztagok összessége, amikor megválasztja lelkészét, a közvetett hatalomgyakorlásra felhatalmazott presbitériumának tagjait, e testületet a lelkésszel azonos jogosultságokkal vezető főgondnokát.
Az így a legalsó szinten szervezett formában együtt élő református vallási közösség gyakorolja az egyházra mint lelki közösségre háruló valamennyi feladatot, mert itt történik Isten igéjének hirdetése, tanítása, a szentségek kiszolgáltatása, a hívek lelkigondozása, a rászorulókról való gondoskodás és az egyházi fegyelem fenntartása.
Ebből következően a jogilag így megszervezett egyházban nem is lenne szükség magasabb szintű kormányzati testületek (egyházmegyék, egyházkerületek) és az azokat vezető tisztségviselők (esperesek, püspökök) megválasztására. A reformáció térhódítását követően a magyar társadalmi és történelmi viszonyok azonban szükségessé tették e vallási közösség megmaradása érdekében a magasabb kormányzati szervek létrehozását, amelyek közül kezdetben az egyházmegyék, majd az egyházkerületek, végül az országos egyházszervezet is megalakult a XIX. század végére. E magasabb kormányzati szintek a zsinat-presbiteri elvnek értelmében a felhatalmazást eredendően az egyháztagok összességétől kapják. Tagjait és vezetőiket döntően a legalsó szint presbitériumai választják meg. Így nyerik el tisztségüket az esperesek, a püspökök és a velük együtt kormányzó nem lelkész főgondnokok, a testületek így az országos szervezetet jelentő Zsinat tagjai. Az országos szervezet vezetőit pedig az ekként felhatalmazott Zsinat tagjai választják meg. Az egyházközség lelkészeit az arra jogosult egyháztagság határozatlan időre, míg kormányzati feladatokat ellátó testületeiket és tisztségviselőiket a presbitériumok, majd felhatalmazásuk alapján a magasabb szintű kormányzati testületek határozott időre, hat évre választják meg. Az így megválasztottak – az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan – tisztségükből nem hívhatók vissza, attól csak súlyos fegyelmi vétség elkövetése esetén az egyházi bíróságok foszthatják meg őket. Megszűnik a tisztségük természetesen a lemondásukkal vagy a halálukkal. Az egyházi bíróság joggyakorlata szerint a lemondás a választókhoz címzett és oda egyértelmű formában (írásban, szóban) megérkező nyilatkozattal hatályosul, a legalsó és a legfelsőbb szinten a választói testületnek nem kell azt elfogadnia.
A szerző jogász, nyugalmazott bíró
Nyitókép: A Magyarországi Református Egyház Zsinatának ülése 2019-ben székházában, Budapesten, az Abonyi utcában
