A katonai teljesítmény értékelése
Az oroszok Petraeus szerint eddig egyértelműen elégtelenre vizsgáztak a mostani háborúban, míg az ukránok jelesre, már csak az elszántságuk okán is, de jelentős a katonai teljesítményük is. Ki kell emelni Zelenszkij elnököt, aki nagyszerűen látja el egy háborús vezető feladatait. Tisztában van az átfogó célokkal. Ezeket sikeresen kommunikálja az ukrán társadalom és a világ felé. A célok megvalósítását következetesen ellenőrzi, és mindig képes azokat a helyzetnek megfelelően finomítani.
Az oroszok legnagyobb hibája eddig az volt, hogy az első hetekben nem összpontosítottan, hanem minden irányból támadtak, és ezért nem értek el jelentős eredményeket. Amit északon és északkeleten megszereztek, azt most, úgy tűnik, ott kell hagyniuk. Látványosan csődöt mondott az utasítási, az ellenőrzési és a kommunikációs rendszerük. A tábornokok ezért voltak kénytelenek a front közvetlen közelében parancsnokolni, ahol a szemfüles ukrán mesterlövészek leszedték őket – eddig nyolcukat. Az se tökéletes, ahogy most elindultak délkelet felé, ahol eddig viszonylagos sikereket könyvelhettek el. Megerősítik állásaikat Mariupol körül. Az elszánt védők a mai napig kitartanak, de a város eleste elkerülhetetlennek látszik [Putyin április 21-én, csütörtökön jelentette be a város „felszabadulását” – a szerk.]. Amint ez bekövetkezik, az oroszok átcsoportosíthatják erőiket. Megpróbálhatják bekeríteni a Donbásznál védekező ukrán csapatokat.
Roppant az orosz–ukrán versenyfutás, hogy ki tudja a nagy távolságok ellenére előbb újraszervezni az erőit. Ráadásul
az oroszok tizenötezer katonát vesztettek el hat hét alatt, ami négyszer annyi, mint amennyit az amerikaiak Irakban húsz év alatt.
Az ukránoknak szintén nehézséget jelent az újracsoportosítás a nagy távolságban. Az iraki háború is megmutatta, hogy hatalmas logisztikai kihívás ekkora távolságokat befogni.
Az oroszok egykönnyen aligha lesznek képesek a teljes délkeleti régiót ellenőrzésük alá vonni, viszont ehhez az ukránoknak jelentős erőket kell oda átcsoportosítaniuk, ehhez nincs viszont elégséges és rugalmas logisztikai kapacitásuk. Az oroszok abban elég „sikeresnek” bizonyultak, hogy lerombolják mindazt, ami az útjukban áll. Ezzel a módszerrel tovább nyomulhatnak, megszerezhetik Donyeck és Luhanszk, illetve a délkeleti tengerpart maradék területeit. Így Putyin bejelenthetné: „mindvégig ez volt a valódi cél”. Ám nem alaptalan azt feltételezni, hogy az ukránok nemcsak védekezni fognak, hanem ellentámadásba is lendülhetnek, ahogyan Kijev mellett is tették. Az oroszok a mai napig nem tudták megszilárdítani a hatalmukat a megszerzett területeken. Herszon volt az első jelentékeny város, amely elesett, de a lakosok mindmáig tüntetnek a megszállás ellen. Hatalmas üzenetértéke lenne, ha az ukránok visszaszereznék Herszont.
A rettegett orosz hadigépezet és technika, mondja az amerikai katona, döbbenetesen leszerepelt. A nagy visszhangot kiváltó hadsereg-modernizációs program ellenére javarészt a hidegháborús fegyverrendszerekre támaszkodnak. Az amerikaiak legjobb tudomása szerint a hidegháború során a szovjet haderő jól volt kiképezve, most azonban az orosz katonák felkészületlennek bizonyultak. A háborút megelőző hónapokban, vonja le Petraeus furcsállkodva a következtetést, nem gyakorlatoztak, hanem csak táboroztak. Ugyanakkor az ukránok fegyverzete is javarészt XX. századi technológián alapul, de hatékonyan kombinálják modern eszközökkel, drónokkal, éjjellátó szemüvegekkel és modern tankelhárítókkal, tüzérségi felderítő radarokkal és fejlett kommunikációval. Az Egyesült Államok elkötelezte magát, hogy Switchblade-drónokat szállít Ukrajnának. Ezek hátizsákban szállítható, húsz-negyven kilométeres hatótávolságú, önmegsemmisítő precíziós, az utolsó pillanatig észlelhetetlen fegyverek, amelyekre nincs felkészülve az orosz haderő. Ha ebből eleget kapnának az ukránok, az javukra billenthetné az erőviszonyokat. Ehhez azonban fel kell pörgetni a drónok gyártását és szállítását, ami nem biztos, hogy rövid távon sikerül.
Óvás a sarokba szorítástól
Petraeus figyelmeztet: az ukrán sikerek ellenére óvatosaknak kell lenniük az amerikai döntéshozóknak. Nem szabad Putyint annyira sarokba szorítani, hogy úgy érezze, nincs vesztenivalója. Még a donbászi csata elvesztése után is lenne mit veszítenie. Az orosz elnököt, úgy tűnik, kevéssé aggasztják az emberáldozatok vagy a harctéri kudarcok. A tárgyalóasztalhoz az kényszerítheti, ha az orosz gazdasági-pénzügyi rendszer, illetve a személyéhez közeli hatalmi körök komoly károkat szenvednek. Kerülni kell továbbra is az eszkaláció lehetőségét, a repüléstilalmi övezet, még ha humanitárius folyosónak nevezzük is, könnyen amerikai és orosz gépek konfrontációjához vezethet, amiből az oroszok bizonyosan vesztesen kerülnének ki, ez azonban beláthatatlan következményekkel járna. A kormányzat joggal tart ettől.
Súlyos aggodalomra ad okot, hogy az oroszok sorban lépik át a vörös vonalakat: először egy szomszéd ország provokálatlan megtámadásával, utána a kegyetlenkedéseikkel: nincs a genfi konvenciónak vagy a szárazföldi hadviselés jogának olyan szabálya, amelyet ne szegtek volna meg. A 9/11 utáni időszak egyik legfőbb tanulsága, hogy ilyesmibe nem szabad belemenni. A különleges vallatási módszerektől tartózkodni kell, akár hatékonyak, akár nem, mert erkölcsileg elfogadhatatlanok, és mert nagy árat kell fizetni értük a közvélemény ítélőszéke előtt. Most Oroszország szembesül azzal, hogy tettei miatt az egész világ ellene fordul. Noha sorozatos normaszegései rosszat sejtetnek, csak nem vet be tömegpusztító fegyvert. Az beláthatatlan következményekkel járna.
Tömegpusztító fegyverek használata
Ha Oroszország a következő hetekben mégis taktikai atomfegyver bevetésére szánná el magát, arra súlyos válaszlépés következne, nyilatkozta – Petraeus szerint helyesen – az amerikai kormányzat. Ugyanakkor volt vezető kormányzati tisztviselőként nem bocsátkozna találgatásokba arról, hogy a „súlyos válaszlépés” pontosan mit takar, de elég biztos abban, hogy nem azonos természetű válaszlépést. Nem lehet olyan versenyben részt venni, amely a semmibe vezet. A csatatéren se mondhatunk le az erkölcsi mércéinkről. Ha megtesszük, mindig pórul járunk, visszafelé sül el a fegyver.
Úgyhogy Petraeus szerint a válaszlépés nem lenne azonos természetű. Az általában megalapozott nyugati korlátozások, ki fog derülni, beválnak. Az orosz gazdaságot kell akkor megtörni, megbénítani Oroszország minden ipari tevékenységét az ellátóláncaik valamennyi elemének szankcionálásával. A hadiiparral ezt már nagyobbrészt megtették korlátozó intézkedések, a mikrocsipszállítás leállításával.
A második hidegháború
A kínai vezetés Petraeus szerint gondosan tanulmányozza a történelmet, különösen sokat vizsgálta a szovjet összeomlást. És mindez az ukrajnai fejleményeket figyelőket inkább óvatosságra inti. A szankciók gyorsasága és hatásfoka számottevőnek bizonyult. Az USA-ról az derült ki, hogy megbízható partner, mi több, vezetni is tudja a Nyugatot (az Egyesült Királyság minden lépésben dicséretesen az élen járt). Az afganisztáni kivonulás után Amerikát megbízhatatlan partnernek és hanyatló hatalomnak gondolhatták a kínaiak. A mostani háborúra adott válasz az ellenkezőjét, az Egyesült Államok körültekintő, kellően óvatos, ugyanakkor határozott vezetésmódját bizonyítja.
Az ukrán nemzet, emlékeztet végül a tábornok, a szabadságáért harcol. Sokan megfeledkeznek arról, hogy amikor az amerikaiak 2003 márciusában bevonultak Irakba, az irakiak ünnepelve fogadták őket. Amikor a Petraeus vezette hadosztály megölte Szaddám Huszein fiait, a szunniták is örömünnepet ültek. Ismerve a második öbölháború nehézségeit, elképzelni sem tudja az amerikai parancsnok, mekkora kihívást jelent teljesen ellenséges országban háborút vívni, és ezt a kínai vezetés is bizonyára látja. Az orosz gazdaság támogatásában a végső határig elmennek, de katonai támogatást a fenyegettő szankciók miatt a tábornok szerint nem fognak adni.
Niall Ferguson mint történész azzal a megállapítással köszönte meg az interjút, hogy ez a forró háború a II. hidegháború korai szakaszában tört ki, és sokban hasonlít a koreai háborúhoz. A donbászi csata véget érhet egy hónapon belül, de a kibontakozó hidegháború alkalmasint sokáig velünk lesz.
Az eredeti interjú itt olvasható.
Nyitókép: Petraeus tábornok Bagdadban, 2007-ben
