Antall József miniszterelnök ünnepi szavait 1993. augusztus 20-án, péntek este hétkor sugározta a Duna Televízió. Egy évvel előtte a Magyarok III. Világtalálkozóján jelentette be a miniszterelnök a televízió megalapítását, amely 1992 karácsonyán kezdte meg rendszeres adását, amikor II. János Pál pápa magyar nyelven mondta el üzenetét.

A tomboló médiaháború közepette, amely elsősorban a nagybeteg Antall József miniszterelnök és a választást megnyerő kormányoldal ellen irányult, a Csoóri Sándor gyermekének tartott

Duna Televízió azonnal a támadások kereszttüzébe került. Az 1990-ben érintetlen maradt kádári médiaelit érdekeit erősen sértette egy másfajta értékeket közvetítő csatorna megjelenése.

A Duna nehéz indulása után hívott fel Csoóri Sándor, hogy ne duzzogjak, hanem menjek műsorigazgatónak. Bizony volt okunk duzzogni, hiszen 1992 augusztusában a Világtalálkozón, amikor Antall József a televízió indulását bejelentette, ott ültünk Sára Sándorral szépen vasalt fehér ingünkben a Kongresszusi Központ fülledt termében, s örömmel vettük, hogy föladat van. De 1993 áprilisáig, Csoóri telefonjáig nem szólt hozzánk senki. Hívtam Sára Sándort akkor, mert tudtam, hogy az én tőkesúlyom most kevés, így lett Sára június 23-tól a Duna Televízió elnöke, én pedig egyik alelnöke – a tájékoztatási ügyeké.

A miniszterelnöki ünnepi interjú augusztus 20-án fontos kiállás volt a támadott Duna mellett.

A felvétel augusztus 18-án készült, a megbeszélés előtte két nappal, ezúttal is a parlamenti dolgozószobában. A miniszterelnök emlékezett, hogy a Századunk televíziós dokumentumműsor szerkesztőjeként jó tíz éve jártam nála a Török utcában, az Orvostörténeti Könyvtárban, melynek vezetője volt. Akkor kedvesen kidobott. Ugyanis az egykor Vass József miniszter által építtetett pazar palotában akartuk forgatni a sorozat következő, színészekkel dramatizált, két háború közötti eseményeket feldolgozó epizódjait. Ismeretterjesztő munkánkat ugyan később levélben is megdicsérte, filmforgatásról azonban könyvtárbirodalmában szó sem lehetett.

Ezúttal készséges volt. Szemtanúja és részese lehettem a miniszterelnök mélyen átgondolt feladatmegoldásának. Ellenfelei és volt hívei szinte minden tettéért kíméletlenül támadták, például azért is, amiért augusztus 20. lett az állami ünnep: „Nekünk Szent István napja nemcsak az ünnepek egyike. Természetesen március 15., október 23. is fordulópontjai a magyar történelemnek. Mi mégis úgy gondoltuk, hogy

Szent István napja a magyar államalapítás és a keresztény magyar államiság gondolatvilágának a szimbóluma legyen az, amely az egyetemes magyarságot összeköti

és amelyiket az állam mint kiemelt nemzeti ünnepet kezel, és amiről már a szabadon választott új Országgyűlés döntött.”

Somló vára a Szent István-kilátóból (fotó: Krómer István)

 

Személyes kötődéséről, emlékeiről is szólt: „Szent István napja valami különleges nagy és szívbe markoló nemzeti ünnep volt. A napot családi ünnep is erősíti, anyai nagyapám István volt, óriási családi ünnepség kötődik össze egy nemzeti ünneppel, nagyon sok vendéggel. Szent István napját mindég a Somlóhegyen töltöttük.

Meghatározó az én életemben a táj, a környezet, az emberek, a magyar föld világa.

Lélekben, hangulatban elszakíthatatlan gyökereket jelent. 1944–45-öt is ott töltöttem a somlóhegyi házunkban, akkor már tizenhárom éves voltam, és felmentem a kilátóba, s onnan néztem Pápától Ajkáig a szovjet front kibontakozását, a németek kivonulását. És ez olyan meghatározó újabb emlékem volt a Szent István-kilátóhoz, amiért úgy döntöttem, hogy 1991-ben, amikor a szovjet csapatok kivonulását ünnepeltük, odamentem, ott mondtam el a beszédemet ez alkalomból, és onnan egyenesen Prágába repültem, hogy a Varsói Szerződés feloszlatásáról szóló okmányt aláírjam.”

Somlóvár falai (fotó: Krómer István)

 

Antall József virtuóz történelmi esszét rögtönzött, és a kiszabott idő elrepült. A parlamenti dolgozószoba előtt Marinovich Endre kabinetfőnök vezetésével már türelmesen várakozott a következő program csapata, melyet Rózsa Mariann titkárságvezető többször megpróbált bejelenteni, de a miniszterelnök szelíden intett, és egyre lendületesebben fejtette ki Szent István államalapításának különös nézőpontú megközelítését, amit aztán az interjúban is elmondott:

„Az egész Szent István-i örökségnél érdemes azt is megjelölni, hogy a magyarságot Szent István előtt is annak a nagy eurázsiai kultúrkörnek az egyik népeként kell felfogni, amelyik magába foglalta azt az örökséget, amit egy szkíta–ótörök kultúra – finnugor nyelvrokonságunkkal együtt – jelentett. S nem véletlen, hogy a kaukázusi bizánci kultúrkör a magyarságot már megérintette, a magyarságot, mint népet már így kell elképzelnünk, amint megjelent a Kárpát-medencében. Annak a rejtélynek a kulcsa, hogy hogyan lett Magyarországból egy évszázad alatt európai keresztény kultúrállam, ott van a gyökere, hogy

a magyarság nem egyszerű pásztornépként érkezett, hanem egy hatalmas, a perzsa–iráni ótörök kultúrkört magába foglaló nemzetként.

Azért tudtunk olyan hirtelen, szinte egy fordulattal abban az időben európai keresztény kultúrnemzetté válni, mert ennek már volt egy bázisa a magyarságban. Tehát Szent István erre a szellemi-kulturális örökségre építve alkotta meg a nyugat-európai értelemben vett európai keresztény értékeken a magyar államiságot. Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól. Szent István intelmei fiához arra tanítanak bennünket, hogy bölcs, szilárd államvezetés, mély érzékenység az egyszerű emberek minden problémája és gondja iránt, felelősség az egész országért és magyarságért mindenütt.”

1993. augusztus 20-án délelőtt a Várban mondta el Antall József ünnepi beszédét – nemsokára nagy szomorúsággal vettük tudomásul a tényt, hogy ez az alkalom volt az utolsó közönség előtti megszólalása: „Megrendülten, de a nemzet jövőjében bizakodással állok itt, államalapító Szent István királyunk szobránál, az ősi magyar koronázótemplom tövében.”
A közönség előtt még erősebb lett a korábban megfogalmazott mondandó:

„Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól, s ebben gyökeredzik egész szellemiségünk, európaiságunk.

(…) A Szent István-i örökség az, ami a magyar nemzet befogadóképességét tanítja. Egy évezrede befogadtuk az idegeneket, és a mai történelmi tudatunkban ez természetes.”

Egy közbevetés: civilnek mondott szervezetek a 2010-es évek második felében propagandacéljaik érdekében meghamisítják Antall József szavait, miszerint ő Szent István migrációs (!) politikáját idézte, azonban a miniszterelnök az európai civilizáció menekültjeit említi, a beilleszkedőket! A beilleszkedést a költő segítségével is pontosítja: „Kitárul afelé karom, kit magyarrá tett értelem, parancs, sors, szándék, alkalom.” (Ady Endre: A tavalyi cselédek, 1909)

Visszatérve a Duna Televízió-s interjúhoz, a legszemélyesebb pillanatok talán azok voltak, amikor Antall József mit sem törődve a műfaj korlátaival, egy halom könyvet készítve maga mellé, néhányat ölébe véve, bemutatta a legfontosabbakat. Így az ünnepi beszélgetés betekintést engedett gondolkodásának szabadságába, mely fittyet hányt az akkor divatossá váló, az amerikai egyetemek másodvonalához igazodó irányzatok diktátumainak.

Antall József egy halom könyvet készítve maga mellé bemutatta a legfontosabbakat

 

„Magyarországon a térség problémáival nagyon sokat foglalkoztak. Itt van például Teleki Pálnak az aláírásával és kézírásával ellátott kötet Európáról és Magyarországról. Tartalmazza mindazokat a tanulmányokat, előadásokat, amelyeket Teleki a két világháború között Németországtól Nagy-Britanniáig tartott a világhelyzetről, mint politikus és földrajztudós. És beszélhetek olyan kötetről is, amely Kornis Gyula könyvtárából való, mint A mai Európa.

A múlt azt is jelenti egyben, hogy rádöbbenünk arra, mennyit tudtak elődeink. Szent István intelmei Szent Imréhez vagy Kölcsey unokaöccséhez írott szavai, vagy az elmúlt korok nagy írói az orosz kérdéstől a balkáni kérdésig mindenről szóltak már. Vagy arról, hogy mit jelentett a nemzetközi szervezetek paralizáltsága, bénultsága: Bibó Istvánnak Angliában megjelent könyve – amire külön büszke vagyok: 1976-ban nekem dedikálta – pontosan arról szól, amit ma is tapasztalunk, hogy

a nemzetközi szervezetek gyakran nem tudják a válságokat kezelni,

és mik ennek az okai.”

Látnoki erővel beszélt a jugoszláviai véres krízis lehetséges tragikus fejleményeiről, ami a következő években parázslik, majd 1999 tavaszán, a terrorbombázásokkal be is következik.

„Én azt látom, hogy a fegyverszünetet egy nagyon határozott nemzetközi politikai összefogással el kell érni, véget kell vetni a vérontásnak. És utána egy nagyon hosszú nemzetközi ellenőrzéssel, a világpolitika odafigyelésével, Amerika és más országok együttműködésével kell ezt a kérdést megoldani. A háborúnak iszonyatos emberi áldozatai vannak, és az áldozatok mellett menekültek tömegei lehetnek. Én különösen érzékeny vagyok erre a kérdésre. Apám 1938-tól Teleki Pál megbízásából menekültügyi kormánymegbízottként működött, egészen a 44-es hitleri megszállásig, amikor letartóztatta a Gestapo.

Magyarországra több százezer erdélyi menekült jött, százezres nagyságrendű lengyel menekült, franciák, angolok, német koncentrációs táborokból oroszok,

megindultak az újabb menekülthullámok a volt Jugoszlávia területéről, magyarok és nem magyarok, horvátok, bosnyákok, akkor mi ezt egyszerűen természetesnek tartottuk, hogy befogadjuk őket és gondoskodjunk róluk. A genfi konvenció szerinti humanista eljárás egy nagy magyar hagyományon alapul. Itt van kezemben egy francia könyv, mely bemutatja, hogy 1943-ban mi történt a francia hadifoglyokkal Magyarországon, kép a Balaton partján július 14-én, a francia nemzeti ünnepen egy francia katonatiszt vezényli a francia zászló felvonását. Ott voltam.”

 

Nyitókép: Antall József 1990 tavaszán és 1993. augusztus 20-án