56-os család sarjaként, mint mondja magáról A lélek térképe (1992) című kötetében Hankiss Ágnes: „beavatott környezetben neveltettem”. Apja, Erdős Péter újságíró, azután lett a magyar könnyűzene hírhedett ura, hogy megjárta a haláltáborokat, Rákosi, majd 56-os fellépéséért Kádár börtönét. Anyját, Köves Erzsébetet Losonczy Géza titkárnőjeként ­– utóbb irodalomtörténész, a Rakéta Regényújság szerkesztője – és a hatéves Ágnest Nagy Imréékkel együtt elhurcolták Snagovba. Sűrű, drámai és megkerülhetetlen történelmi útravaló, és Hankiss Ágnes azok közé tartozott, akik ezt megpróbálták hitelesen feldolgozni. Vezetéknevét első férje, Hankiss Elemér után vette fel, aki a magyar strukturalizmus atyjaként a korszak szellemi ébredésében, a kádári sémák lebontásában meghatározó szerepet játszott. A frissen végzett pszichológusnő 1974-ben, alig huszonnégy évesen mindjárt első megjelent tanulmányában, A bizalom anatómiájában a

Kádár-korszak legfőbb jellegzetességét, a hazugságot vette bonckés alá,

igyekezvén árnyalt és használható fogalmakkal bemutatni, hogy mikortól válik lélektanilag elviselhetetlenné a hazugság, ássa végképp alá a közbizalom minimumát is. Négy év múlva országos figyelmet keltett Martinovics Ignác: Egy sorskonfliktus szerkezete című dolgozatával, amelyben a zsarnoki viszonyok közötti értelmiségi cselekvés szellemi-lélektani csapdáit járta körül. Azt a sorsképletet elemezte, amelyben az önmagára, az egyéni teljesítményére – a korszak szavajárásával: autentikus létére – kényes elme addig csűri-csavarja létmagyarázatait, míg önként, hívás nélkül be nem áll az elnyomónak tekintett császári hatalom titkosszolgálatába. Napnál világosabb volt, hogy a kifinomult történeti lélekelemzés allegorizál is. Tette ezt Hankiss Ágnes kitűnő stílusérzékkel, kiegyensúlyozott, szép és tudományos magyarsággal. Az allegorizálás bevált: következtek Kötéltánc címen a Karády Katalin és a Bethlen Gábor (1981) példáján górcső alá vett lélektani manőverezésekről szóló írások – milyen különös, a sorok közé rejtve mélyebb létigazság tárul föl, mint a nyílt kimondással, aminek az igényéről lemondani mégse mondhatunk! A Bethlen-tanulmány nyomán Érzékeny búcsú a fejedelemtől címmel filmet is készített második férjével, Vitézy Lászlóval. „A Bethlen Gáborról szóló tanulmányomban – nyilatkozta egy 1990-es interjúban –, illetve forgatókönyvben legális nyomtatásban elsőként tettem fel, tettük fel a kérdést: milyen országépítés az, amit genezisében politikai gyilkosságok terhelnek?  

És hogy milyen meghasonlott, önáltató az a viszony, amely az alkotó értelmiségi és a hatalom között létrejön?”

 A jó toll és a lélektani játszmák ábrázolásához való kedv alighanem szükségképpen vitte arra, hogy kipróbálja magát regényírásban is: a Széphistória: Forgách Zsuzsanna (1582-?) kiélezett politikai küzdelemben kibontakozó szerelmi háromszöget beszél el lírát, esszébetéteket és iróniát elegyítve (1988). A szép sikert arató könyv angolul is megjelent a Readers International, a Közép-Kelet-Európa iránt a rendszerváltozás miatt megnövekedett nyugati érdeklődést odaadó buzgalommal szolgáló kiadó gondozásában (1992). A sikeres próba a József Attila-díjat meghozta, de a folytatást nem. 

Még 1985-ben kiadta Társadalomlélektani alapismeretek című tankönyvét. Majd eddig említett írásait egybegyűjtve jelentette meg Kötéltánc című kötetét 1990-ben. Az Osiris nagy szociálpszichológiai szöveggyűjteménye utóbb, 2002-ben közölte a Kötéltánc egy fejezetét, de a tudományos igényű lélektani elemzésnek ezen a ponton vége szakadt.

Az egyik ok bizonyosan a politikai szerepvállalás. Örökségének tudatos feldolgozásából és korábbi ellenzékiségéből következően 1990-ben csatlakozott a Fideszhez. „Az emberi magatartás, a szellemiség fontosabb, mint az irányzatok, a címke – magyarázta értékválasztását 1990-ben, talán a majdani paktumot is megsejtve. – A programokból önmagukban véve semmi sem következik. Láttam én még a választások előtt olyan pártot, ahol fél-bolsi, fél-nyilas viceházmesterek ragyogó szociálliberális műsort adtak elő. Viszont, aki a magatartásban, a szellemiségben humanista, abból úgyszólván a politika magától adódik. Ezért vagyok a Fidesz híve, mert emberi magatartásukban is látom a garanciát. És ez több, mint bármely programfüzet.”

Így lett 1990–1994 között Fidesz-képviselő a Fővárosi Önkormányzatban. Utána 1998-ig a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének, Szájer Józsefnek tanácsadójaként tevékenykedett. 1995–2009 között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület egyik alelnöki tisztségét töltötte be. 1996–2008 között a Magyar Rádió Közalapítvány, majd 2008-tól a Duna Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes delegáltja volt. 2000–2003 között főigazgatóként ő vezette a Károlyi Palota Kulturális Központot –a Petőfi Irodalmi Múzeumot és a 2003-tól ahhoz tartozó Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet. A múzeumban számos jelentős tárlat létrehozása fűződik a nevéhez: két magyar klasszikus, Martyn Ferenc és Kontraszty László életmű-kiállítása, illetve az Örményország kincsei –- Titkok az Ararátról című nagyszabású bemutató arról az országról, amellyel mára sajnos megszakadt a diplomáciai kapcsolatunk.

A Hamvas Intézet élén fejtette ki korábbi, az értelmiség és a hatalom viszonyát vizsgáló munkásságához legközelebb álló tevékenységét: több mint negyven könyvet adott ki egyrészt a kommunista hatalom működéséről (például Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere vagy Fázsy Anikó: A Naphta­-szindróma). Másrészt a magyar szellemtörténeti hagyományhoz tartozó gondolkodók (Prohászka Lajos, Hamvas Béla, Szentkuthy Miklós) munkáit jelentette meg. 2017-ben negyedéves folyóiratot indított Arc és Álarc címmel, amely a kommunista titkosszolgálatok tevékenységének feltárása és a szellemtörténeti vizsgálódások mellett új területre, a biztonságpolitikára is kiterjesztette figyelmét. Hankiss Ágnes 2009 és 2014 között a Fidesz európai parlamenti képviselőjeként az uniós biztonsági stratégia területével foglalkozott. Ehhez kapcsolódóan címzetes docensként egy darabig vezette az NKE Terrorelhárítási Tanszékét.

E húszéves, hallatlanul fontos kiadói-kutatói tevékenységből két mozzanat kiemelkedik. „Hazájának, Nemzetének hű fiaként” címmel kötetbe rendezte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában általa föllelt 587 beadványt, amelyben a kérelmezők mélyen átérzett magyarságukra, hazafias tetteikre, a Kommün idején tanúsított bátorságukra hivatkozva mentesítésüket kérték a zsidótörvények hatálya alól. „Tiszteletteljes kérésem odairányul, méltóztassék számomra lehetővé tenni, hogy zsidó származásom ellenére továbbra is ugyanaz maradhassak, aki eddig voltam: kötelességteljesítő és hűséges magyar állampolgár” – szólt az egyik kérelem, éppoly drámaian, mint a többi.

„Béna szaktudósféle volnék mindenféle metafizikai érdeklődés nélkül” – mondta 1990-ben adott interjújában. Ez a metafizikai érdeklődés saját judaizmusára, azon belül a haszidizmusra irányult, amelyet főként Martin Buber vallásfilozófus tolmácsolt számára. Erről két nagy esszében, a fiainak dedikált, 1989-es Csak az élet (scientia profana) és az újabb, 2015-ös A szív csökönyösei című kötetekben számolt be. Martin Buber haszidizmusból kibontott perszonalizmusa a háború utáni Nyugaton keresztények és zsidók számára azt a hozzáállást testesítette meg, amely szembe tudott nézni a vészkorszak borzalmával, és egyben fenn tudta tartani azt az örökséget, amit ma joggal zsidó-keresztény civilizációnak nevezünk.

 Hankiss Ágnes ebből a buberi szemléletből is merítve hitt szavajárásával „magyarok és magyar zsidók sorsközösségében”.

 Ha nem mindig sikerült egyensúlyt tartania értelmiségi és politikusi szerepvállalása közt, ha nem bírta teljességgel meghaladni azokat a szellemi csapdákat, amelyeket fiatalon roppant éleslátással leírt, ez bizonyosan nem rajta múlt, és aligha állt vele egyedül. Ahhoz azonban semmi kétség nem férhet: korunk legfontosabb kérdéseit tárta elénk, éspedig módfelett hitelesen és körültekintően. Legyen erőnk felvetéseit tisztességgel végiggondolnunk. Életéért áldassék az Örökkévaló!

Nyitókép: Hankiss Ágnes a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület kecskeméti konferenciáján 2008-ban.
MTI Fotó: Ujvári Sándor