Hozzászólásomat a magyar jövőnek, a nemzet Duray Miklós utáni korszakának kívánom szentelni. A kérdés az, hogy ebben a korszakban a magyar nemzet a felemelkedés vagy a hanyatlás útját járja-e, esetleg az irodalmi nagyjaink által „nemzethalálnak” nevezett jelenség – egy nemzeti tragédia – felé tart-e.

Ez nagymértékben függ Duray Miklós szellemi és politikai örökségének alkalmazásától, illetve mellőzésétől, vagy éppen elvetésétől.

Árnyak Duray utáni korszakunk kezdetén

Nem költői túlzás azt mondani, hogy a magyar nemzet Duray Miklós utáni korszaka drámai körülmények között indult.

Olyan korszakról van szó, amikor a felvidéki magyarság körében tíz év alatt – ismét – negyven-ötvenezres, azaz mintegy tízszázalékos fogyatkozás következett be. Az erdélyi magyarság esetében ez a szám mintegy kétszázezer fő, azaz jóval több mint tíz százalék. És folytathatnánk a sort, zárva az anyaország népességének – minden erőfeszítés, sőt egy-egy kedvező jelenség, például a családalapítások számának növekedése ellenére is tartó – folyamatos fogyatkozásával.

De ez csak az alap, amelyet az előző korszakoktól így örököltünk. Erre rakódik még, hogy a Duray Miklós utáni korszak indulásakor nemcsak a születésszámok mélyrepülése és a külhoni magyarok asszimilációja tizedeli sorainkat, hanem – a kilencvenes évek délszláv háborúja után ismét – egy háború is.

Egy háború, amely – jóllehet a magyar nem hadviselő fél benne – magyarok közül is szedi az áldozatait. Amellyel gazdasági ínség jár, és amely miatt tömegek kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket – köztük magyarok is. A magyarság szempontjából Kárpátalja etnikai összetétele drámai mértékben romlik.

Ebben a háborúban az agresszor, a támadó fél kisebbségpolitikai ürügyekkel próbálja indokolni azt, hogy miért is van háború, és

ez a világ szemében súlyosan kompromittálja a kisebbségvédelem ügyét, rendkívül megnehezítve a jó szándékú, békés, demokratikus kisebbségi jogérvényesítést.

Tehát azt, ami Duray Miklós számára a legfontosabb nemzetpolitikai kihívás volt.

És ez csak egy azok közül a szempontok közül, amelyek tekintetében a háború atomcsapással ér fel a magyar nemzeti érdekérvényesítés perspektíváira nézve. Sokszor beszélünk a háborúba való belesodródás réméről – mind magyar, mind európai összefüggésben –, amelyet bizony nem lehet elég komolyan venni.

Hasonló árnyként tornyosul fölénk ugyanakkor az is, hogy a béke iránti elkötelezettségünket nem sikerül jól érzékeltetnünk saját környezetünkkel, és ezért azok, akik végül majd a békét és az új európai rendet meghatározzák, ismét az agresszor „csatlósának” minősíthetik nemzetünket. Egyre jobban láthatóak az erre irányuló törekvések. A XX. századból jól ismerjük ennek veszélyét és következményeit. A magyar jövő érdekében ezt szintén nagyon komolyan kell vennünk és el kell kerülnünk!

Duray öröksége az egyik kapaszkodó

Miért beszélek mindezekről az árnyakról?

Azért, mert ha tudatosítjuk, milyen kritikus történelmi helyzetben van nemzetünk, akkor ráébredünk, hogy bölcs elődeink örökségére vagyunk utalva, mert az ő segítségükkel törhetünk ki súlyos helyzetünkből, és állíthatjuk emelkedő pályára a fogyatkozó magyar nemzetet.

Duray Miklós öröksége az egyik ilyen támasz. Nagyon fontos támasz, mert olyan ember volt ő, aki éjjel-nappal a magyar nemzet mindenkori aktuális helyzetéről és perspektíváiról gondolkodott. (A gyakori éjszakai telefonhívásai ezt ékesen igazolták!) Ennek jegyében cselekedett is. És lényegében teljes írói életművét is ennek szentelte.

A Hajlíthatatlan

Divatossá vált a filmhősöknek eposzi jelzőket adni, hogy „rettenthetetlen”, „megállíthatatlan” stb. Duray Miklós is kap most tőlem egyet: azt, hogy „hajthatatlan”. Vagy ugyanebből a tőből egy talán még pontosabban rá illő jelzőt: „hajlíthatatlan”.

Ő mosolyogva hárítana el egy ilyen minősítést azzal, hogy mindig éppen csak azt csinálta, ami szerinte az adott helyzetben adekvát volt. De hát pont ez a hajthatatlanság – azaz a hajlíthatatlanság.

Hajlíthatatlanul ragaszkodott a felvidéki magyarok jogaihoz, a magyar közérdekhez és – végső soron – az egyetemes, emberi igazsághoz.

A durayzmus

Ez néha kényelmetlen volt azoknak, akik mindig készek voltak a kompromisszumra, és nehéz volt sokszor neki is – a börtönt is megjárta érte –, de mindez nem változtatott a magatartásán, az álláspontján.

Ez a következetesség, hajlíthatatlanság – a valósághoz és a belőle erkölcsi alapon következő célokhoz való kérlelhetetlen ragaszkodás – volt a tartalma annak a fogalomnak, a „durayzmusnak”, amelyet eredetileg kritikai éllel aggatott rá a felvidéki sajtó, de ami valójában erény volt. Ezért használtam magam is ezt a fogalmat – csak éppen pozitívumként –, amikor a Polgári Magyarországért Díjjal történő kitüntetése alkalmából laudáltam Miklóst. Hogy ne pusztán az maradjon mára a kérdés, hogy lesznek-e még tanítványai, akik kikérik Heródestől Keresztelő János testét, hogy sírba tegyék.

Mert a „durayzmus” posztulátumai nélkül nem lehetett – és ma sem lehet – megállítani a felvidéki magyarság fogyatkozását: megállíthatatlannak tűnő hanyatlását.

A Duray-örökség

Duray Miklós távozásával – durayzmus helyett – már sajnos csak Duray-örökségről lehet beszélni, arról viszont nagyon fontos beszélni, mert ezzel az örökséggel, ennek a helyes felhasználásával erősödünk, és tágabb perspektívát nyerünk.

A magyarság felemelkedését szem előtt tartani

A Duray-örökség egyik összetevője a magyarság fennmaradásában és felemelkedésében való következetes gondolkodás: mindennek az ehhez való társítása, viszonyítása, mindennek ebből a stratégiai látószögből való szemlélése. A Fidezsben úgy szoktuk mondani: „Nekünk Magyarország az első!” – ami „durayul” úgy hangzik, vagy inkább úgy értelmezendő, hogy „Nekünk a magyar nemzet az első.”

Ehhez társul – és szintén nélkülözhetetlen elem – ebben az örökségben a problémák kertelés nélküli kimondása: Miklós a feketét feketének, a fehéret fehérnek mondta, a dolgokat néven nevezte, ami nem mindig népszerű magatartás. Mindig következetesen abból indult ki, és nekünk is abból kell kiindulnunk a magyar jövő tervezésénél és formálásánál, hogy a problémák pontos azonosítása és kimondása nélkül nincs problémamegoldás.

Nem Felvidék-specifikus magatartás

Ez olyan örökség, amelyik ugyan a felvidékiek megpróbáltatásai között alakult ki, de nem Felvidék-specifikus. Duray Miklósnak ez az öröksége a teljes magyar közéletben, sőt az európai és nemzetközi közéletben is alkalmazható és – ha elkötelezettek vagyunk nemzetünk felemelkedése iránt, akkor – alkalmazandó is.

A múltban Duray Miklós politikai éleslátása óvott, ma pedig szellemi öröksége

óv meg minket attól, hogy „bólogató Jánosok” nemzetévé váljunk, és ekképpen sodródjunk bele nemzeti tragédiákba vagy hagyjunk ki történelmi lehetőségeket.

A megalkuvás hosszú távon mindig tragédiához vezet

Világosan kell látni, hogy a labancok, náci kollaboránsok és a kommunizmussal vagy bármiféle totális ideológiával megalkuvók útja a nemzethalál felé visz. Ezzel szemben a Rákóczik, Széchenyik, Kossuthok, Esterházy Jánosok és Duray Miklósok útja, ha rögös út is, a nemzeti felemelkedés felé vezet.

Vállaljuk fel a vitákat itthon és határon túl is!

Ezért Duray Miklós örökségét nem szabad a Felvidékre bezárva vagy korlátozva tartani, hanem következetesen kell alkalmaznunk a többi magyar közösség ügyében is, az anyaországban is! Kérlelhetetlenül ki kell mondanunk, ha valami téves vagy erkölcstelen, és a leépülés vagy újabb nemzeti vagy európai sorscsapások felé vezet. Miklós nyomdokain járva türelemmel vállalnunk kell a vitákat, akár a megbélyegeztetést is a nemzet és tágabb környezetünk sorsának jobbra fordulásáért. Ez a mi utunk! Istennek hála Duray Miklós útmutatásáért és életéért! Az örök világosság fényeskedjék neki!