Hogyan csapta meg Önt a mozdony füstje? Ezt így mondják még ma is?
Igen, ezt a mai napig így mondják. Anyai dédapám volt vasutas, még a múlt század elején. Érdekes, hogy ő pont száz évvel előttem született, és valószínűleg valami „ősökre való visszaütés” lehet a dologban, hogy én is az lettem. Elsőként diákkoromban a telefonos információhoz kerültem, az utasokat informáltam a menetrendről, utána pedig már főállásban vörös sapkás forgalmista voltam Ferencváros nagy vasútállomásán, ahol éjjel-nappal vonatok tömkelege haladt át, úgyhogy rengeteg volt a munka.
Akkor sem szakadt el a vasúttól, amikor irodai munkára váltott, de hogyan jött az elhatározás, hogy gyűjtse a régi vasutas-, villamosrelikviákat, tárgyakat, emlékeket?
Amikor Ferencvárosban dolgoztam, egy volt kollégám keresett meg, hogy van nála négy olyan tárgy, amire neki nincsen szüksége, viszont érték. Így került hozzám két gőzmozdonytábla meg két másik gőzmozdony eredeti könyve, amiben le van írva, hogy mikor milyen javításokat végeztek rajta, milyen kazán volt benne, stb. Így kezdődött az a korszak, amikor elkezdtem egyre jobban figyelni ezekre a tárgyakra, mert láttam, mennyi minden megy veszendőbe. Rengeteg olyan gyűjtő van, aki soha be nem mutatná a gyűjteményét kiállításon. Én viszont úgy voltam vele, hogy
ha már hozzám kerül egy tárgy, akkor az ne csak az én kedvtelésemre, szórakozásomra szolgáljon,
ezért időnként, egy-egy évfordulóhoz kapcsolódóan tematikusan be szoktam mutatni őket.
A kiállításon látható néhány relikvia (a szerző fotója)
Voltak és vannak is felajánlások, de gondolom, azért kellett is a tárgyak után menni.
Mind a mai napig kell. Néha nem kevés nyomozást igényel, hogy van-e még egy-egy mozdonyból néhány fellelhető morzsa, de vannak olyan tárgyaim is, amelyeket „a semmiből húztam elő”.
Mond konkrétumot?
Itt van például egy II. világháború idején készült villanymozdonyunknak egyik táblája. Ez egy kísérleti mozdony volt. V44-es sorozatként született meg annak idején, s mindössze
két prototípus készült belőle. Az egyik még szerencsésen kijutott a gyárból, de a második példány még a gyár területén, a bombázások alatt megsemmisült.
Az egyetlen megmaradt példány is háborús károkat szenvedett. A nálam lévő királyi címeres oldaltábláján a repesz nyoma még mindig látható.
A V44,001-es mozdony királyi címeres táblája (Nehéz György gyűjteményéből)
Sok sztorit tudna arról mondani, hogyan sikerült egy-egy ritkaságnak a birtokába kerülnie...
Az egyik ilyen egy celldömölki úriemberhez kötődik, aki igen komoly gyűjteménnyel rendelkezik, főleg mozdonytáblákat gyűjt, és amikor sikerült vele kapcsolatot teremteni, azt mondta, hogy van egy-két olyan táblája, amit eladna.
Elmentem hozzá, kifizettem, és itthon megkerestem a gőzdómtábla gyári számát az archívtárban. Akkor szembesültem azzal, hogy az eredeti mozdony mind a mai napig fellelhető, de a képeket nézegetve valami nem stimmelt; a mostani táblája nem volt azonos az enyémmel.
Utánajártam a dolognak, és kiderült, hogy egy igazi ritkaságot sikerült megvennem, mert a nálam lévő eredeti táblának az érdekessége az, hogy
a MAVAG a táblát előbb legyártotta, mint a gépet, de közben nevet váltott a gyár,
és amíg a táblát ki nem cserélték, két hétig a régivel futott a mozdony. Szinte csodával határos, hogy ez megmaradt, mert ezeket a bronztáblákat általában újraöntötték.
A gyűjtemény néhány kincse. Felül a II. világháborúban megsérült tábla (Nehéz György gyűjteményéből)
Ez lehet a vasúti táblák kék Mauríciusza vagy fordított Madonnája, hogy bélyegritkaságokhoz hasonlítsam a táblát.
Van még ilyen a gyűjteményemben: például a magyar vasút történetének Szent Grálja, ami nem más, mint a V44,001-es mozdony királyi címeres táblája.
Nyilván van kedvenc korszaka a magyar vasút történetéből. Melyik időszak ez?
A XIX. század vége, amikor elindult a magyar vasúti járműgyártás. Világszínvonalú járműveket gyártottunk, és például nagyon kevesen tudják, hogy az orosz cári vonatot is a Ganz készítette annak idején. Vagy szintén kevesen tudják, hogy
az első nem gőzüzemű londoni metrószerelvényt a Győri Vagon- és Gépgyár,
a mai Rába Járműipari Holding elődje szállította le. Ebből egy múzeumi példány Londonban a mai napig fellelhető.
A legendás 424-es gőzmozdony 1937-ben (Fortepan, adományozó: Erky-Nagy Tibor)
És kedvenc járműve van-e?
Sokakhoz hasonlóan az én szívemhez is közel áll az 1924-es gyártmányú 424-es gőzmozdony, amely a
nagy ereje miatt a Bivaly, illetve gyorsasága miatt a Nurmi becenevet kapta. A motoros járművek közül az 1934-ben elkészült Árpád sínautóbusz a kedvencem. Ez Bécsbe járt, de volt egy időszaka, amikor a Balaton északi partján is közlekedett. A villanyos korszakból Kandó Kálmán sikertermékeit említhetem. Ezek Olasz-, illetve Franciaországba is elkerültek, és az akkori kor úttörőinek számítottak.
Árpád sínautóbusz Veresegyház állomáson (Wikipédia)
Említette, hogy vannak olyan gyűjtők, akik a világért sem mutatnák be ritkaságaikat. Ön nem tartozik közéjük, és minden érdekli, ami síneken gurul. Számtalan állomása volt már a vándorkiállításának. Ennek a címe Vándor Vasúttörténeti Kiállítás „Megy a Gőzös”.
Valóban. Amit itt látunk most a Magdolna Udvarban, az a budafoki HÉV története, melynek idén van a 125 éves évfordulója. Ennek kapcsán kerestem meg Gyönki Viktóriát, az intézmény kurátorát, hogy kezdjünk ezzel az évfordulóval valamit. A kiállításmegnyitó alkalmából, szeptember nyolcadikán életre keltettük a BKK és a BKV Zrt. segítségével az egykori 43-as villamost, ami korábban HÉV-ként üzemelt.
Gyönki Viktória muzeológus és Nehéz György a 43-as villamos makettjével. A makettet Gyönki Viktória és Blahó Tibor készítette (a szerző fotója)
Mivel magam is budafoki vagyok, a 43-as villamos élénken él az emlékeimben, a HÉV viszont nem, mert egyik váltotta a másikat.
Így van, a 43-as villamos 1963-tól létezett, előtte pedig 1899-től HÉV-ként üzemelt. A vonal első szakasza a mai Szent Gellért tértől Budafok-Háros vasútállomásig tartott, majd 1907-ben a vonalat meghosszabbították a nagytétényi templomig, és az addig meglévő szakaszon lefektetik a második vágányt. 1914. január 19-én megindul a forgalom a törökbálinti szárnyvonalon, Budafok rózsavölgyi részén át. 1942. december 26-án a vonalak belső végpontját a Horthy Miklós (ma: Móricz Zsigmond) körtérre helyezik át, az akkor átadott hurokvágányos állomásra. 1963. január 1-jétől a HÉV-vonatok helyett villamosok közlekednek mindkét vonalon, a törökbálinti vonal Budaörsig rövidült szakaszán 41-es, a nagytétényi vonalon 43-as számmal.
A Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút Budafok megállóhelye (Promontor – Budafoki Polgárok Gyűjteménye)
Még jól emlékszem arra, hogy voltak olyan kocsik, melyeknek mind a két végében volt vezetőülés, és ha az egyikben a villamosvezető ült, akkor a másikba előszeretettel másztak fel a gyerekek és tekergették a karokat, pörögtek a széken. De azt sosem értettem, hogy miért vesztegelt mindig a 43-as villamos, hogy megvárja a szembejövőt, hogy a két vezető kicserélhesse a stafétabotot.
A háborúban olyan károkat szenvedett a vonal, hogy bizonyos szakaszát csak úgy lehetett helyreállítani, hogy
néhol a második vágányokat felszedték, és abból hozták helyre egy vágányon a vonalat.
Ezért a szembejövő villamost meg kellett várni, és a váltóbot, amit az ütközések elkerülése érdekében adtak egymásnak a vezetők – és most talán nevetni fognak az olvasók – csak egy egyszerű piros söprűnyél volt.
A HÉV nagytétényi végállomása 1960-ban (Fortepan, adományozó: UVATERV)
Vannak még olyanok, akiket megcsap a mozdony füstje?
Természetesen vannak. Gyerekkorukban sokan szeretnének mozdonyvezetők lenni, de hogy aztán később a vasúthoz vagy más közlekedési társasághoz kerülnek-e, azt még nem lehet tudni.
A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár (Székesfehérvár, Lövölde u. 46.) és a Székesfehérvári Vasutas Kulturális és Szabadidő Egyesület november 30-án Országos Vasutas Kulturális Találkozót szervez, melynek keretében lehetőséget szeretnénk biztosítani a vasutas amatőr alkotóknak, előadóknak és gyűjtőknek a bemutatkozáshoz. Legközelebb itt lesz látható Nehéz György gyűjteményéből egy válogatás, mely a vasúti jegykiadás történetét mutatja be. Az érdeklődők a kiállított berendezéseket ki is próbálhatják.
Nyitókép: HÉV-szerelvény a nagytétényi végállomáson 1946-ban (Fortepan, adományozó: Fóris Gábor, Vastagh Miklós hagyatéka)
