Elsősorban a védett ár bevezetése miatt volt szükség erre a lépésre, mivel az alacsonyan befagyasztott kiskereskedelmi árak miatt leállt az import. Nem csodálható, hogy az árszabályozástól amúgy sem idegenkedő
kormány közvetlenül az országgyűlési választások előtt meg kívánta akadályozni a sokkoló áremelést,
ennek viszont az lett a következménye, hogy az idehaza előállított és az importált mennyiség nagyságánál hetek óta több benzint és gázolajat használ az ország.
Kérdés, hogy e hangulatjavító intézkedést meddig lehet fenntartani? A távozó ügyvezető kormány éppenséggel felszabadíthatná az árakat, ám erősen kérdéses, hogy meg kívánja-e könnyíteni ezzel utódja dolgát. Mindkét oldal óvatosan kerüli hát ezt a témát, nem úgy a környezetvédők, akik számonkérik a „szennyező fizet” elv alkalmazását.

Az eszközpark elöregedett – V43 sorozatú mozdony a Nyugati pályaudvaron (Herbert Ortner (talk · contribs), CC BY-SA 3.0, Wikimedia Commons)
Amikor a piaci folyamatok végre takarékosságra ösztönöznék a felhasználókat, erősen helytelenítik, hogy az állam megakadályozza ennek érvényesülését. Sipos Vera, a Green Policy Center klímapolitikai tanácsadója szerint
az árak mesterséges lenyomása erősíti az olajfüggőséget, és hátráltatja az ország 2050-es klímacéljának elérését,
amely felé a hazai közlekedés amúgy is alig halad.
A környezetkímélő vasút eközben forráshiányos, eszközparkja elöregedett. A szakértő szemléletváltást: a személyautó-használat és a közúti szállítás visszafogását, az alacsony kibocsátású járművek terjesztését, valamint a közösségi és aktív közlekedési módok ösztönzését szorgalmazza.
Nyitókép: ORLEN Deutschland GmbH, CC BY-SA 3.0 DE, Wikimedia Commons



