Ez a kiállítás a történészek által hosszú huszadik századnak nevezett korszakról beszél, amely a legnagyobb hatással van a ma itt élők életére. Eddig nyúlik vissza a kollektív emlékezet, ami bizonyos történelmi traumák okán nagyon erősen belevésődött a köztudatba.
Ugyancsak hosszú az a huszadik század, amelybe Kossuth Lajos is majdnem belefér. Vele kezdődik a tárlat. Van itt Kossuth kicsiben, nagyban, színesben és fekete-fehérben. Miért? A magyarázat egyszerű.
Kevéssé él a köztudatban, hogy Kossuth aktív magyarországi éveinek jelentős része Sátoraljaújhelyhez kötődik. Kultusza még életében megindult, de mostanában hanyatlóban van, s mi szerettük volna ezt egy kicsit leporolni és
Kossuthot emberközelbe hozni. Ezért beszélünk a közismert tényeken túl olyan dolgokról is, mint a kártya iránti szenvedélye,
az ebből eredő adósságai, ami miatt elhagyni kényszerült a várost.
A bevezető szöveget böngészem. Benne kissé erős szópárok utalnak arra, hogy minek tartották egyesek a múltban Sátoraljaújhelyt. Az egyik ilyen: sátor vagy koporsó?
Ez a provokatív szlogen Lázár István Kiált Patak vára című kiváló, a nyolcvanas években megjelent, Tokaj-Hegyalja akkori állapotáról írt szociográfiai írásában szerepel. A város fölé emelkedő Sátor-hegyre utal, hogy mennyire menedék ez a város, vagy mennyire halálra ítélt helyszín. A trianoni döntés után az egyik pesti lapban megjelent egy helyszíni riport ezzel a címmel: Sátoraljaújhely a haldokló magyar város, ahol az emberekben tombol az élet, és ez sok szempontból is nagyon találó.
Az egész huszadik század a folyamatos újrakezdésről és folyamatos küzdelemről szól, és fontos, hogy ezekről a kiállításban is beszéljünk. Ezek egyike a filoxéravészt követően kezdődött kivándorlási hullám. Volt egy olyan ötlet, de aztán elvetettük, hogy ennek a résznek az lesz a címe, hogy
mindenki sátoraljaújhelyi, mert szinte minden másutt élő ismerősünk felmenői között előbb-utóbb találunk, ha nem is újhelyit, de zemplénit.
Ennek csak egyik oka volt a filoxéra, a másik Trianon.
A második terem az első világháború és az azt követő Tanácsköztársaság időszakát mutatja be. Mind a kettőből alaposan kivette részét a település. Erre utal a beteg város felirat is. De mi volt előtte? Fényes Újhely vagy poros dzsentrifészek?
Egy sajátos kettősség jellemezte a késő dualizmus korában a várost; a felemelkedő polgárság és a saját társadalmi státuszát foggal-körömmel védő vármegyei nemesség szembenállása. És ehhez jött még a felemelkedő zsidó polgárság is, amelynek a szerepe meghatározó volt Sátoraljaújhely életében. Erről nagyon plasztikus módon próbálunk beszélni, mégpedig a párbajok bemutatásán keresztül. Ebben az időszakban
egyfajta mánia ütötte fel a fejét az egész országban. Mindennaposak voltak a pisztoly- és kardpárbajok,
és mi ezek tükrében mutatjuk be a társadalmi feszültségeket.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében Újhely határvárossá lett. A város területe mintegy kétezer hektárral lett kisebb, és egy iparteleppel, valamint egy vasútállomással szegényebb. S mi lett a megmaradt részből? Végvár, vagy egy csonka vármegye csonka székhelye?
Trianon erősen áthatja a történészszakmát és a politikai közgondolkodást. Mi mind a kettőtől igyekeztünk elvonatkoztatni. Egyszerűen elmondjuk, mit jelentett ez a város életében. Ezért foglalkozunk olyan hétköznapi dolgokkal, mint a határ menti csempészet. A cukorcsempészet például hatalmas méreteket öltött, és ebből is érdekes szálakat lehetett kibontani. Mindenképpen szólnunk kellett arról, hogy a település életében a két világháború között egy felívelés kezdődött.
Orbán Kálmán polgármestersége idején Újhely hatalmas munkával halálra ítélt városból a magyar végvárak büszkesége lett.
Függetlenül attól, hogy a magyar irredentizmus kirakatvárosa is volt, minden tekintetben valós az a teljesítmény, amely az oktatásban, a kultúrában, a gazdasági és infrastrukturális fejlesztésekben, valamint a turizmus területén is mérhető.
Nagyon érdekes, hogy a város Trianon után a hegyeiben látta a kitörés lehetőségét. Voltak olyan víziók, hogy
Sátoraljaújhely egy magyar Graz lesz, amely minden évszakban várja a látogatókat.
Sikertörténet lehetett volna…
…mégsem így történt. A Másfélmillió lépés Magyarországon című természetjáró sorozat első adásának emlékezetes jelenetében Rockenbauer Pál 1979-ben az újhelyi Kossuth Lajos Turistaház zuhanya alatt áll meleg víz híján dideregve. A közelmúltig kellett várni, hogy a város környékén olyan turisztikai vonzerő épüljön ki, amely párját ritkítja hazánkban. A kiállítás a gazdagon felhasznált korabeli fotográfiáknak köszönhetően eddig kissé fekete-fehér. A következő teremben egy színes karikatúra galéria fogad.
Ez egy kivételes forrás a két világháború közötti korról. Nem lehetek eléggé hálás a Sátoraljaújhelyi Levéltárnak, hogy ezt az unikális dokumentumot kiállíthattuk. Ez az újhelyi Fekete könyv, amit eddig csak néhány ember ismert a városban.
Egy Péter Sándor nevű grafikusművész 1932-ben a város akkori szereplőit egy elképesztően hatásos karikatúraalbumban mutatja be.
A látogató az érintőképernyőre bökve a hozzájuk fűződő történeteket is megismerheti. Így elevenedik meg a város élete a polgármestertől a kórházi főorvoson át a szatócsboltosig vagy az utca bolondjáig.
Ezt a korszakot a második világháború zárta le, és ahogy annak idején a zsidók befogadásából, úgy azok deportálásából is kivette részét a város. Egy tárgy többet mondhat ezer szónál, feltéve, ha ismerjük a történetét. Egy apró vitrinben törött gyémántgyűrű látható.
A sátoraljaújhelyi vár ásatását meglátogató Rácz Miklós régész találta városbeli sétája közben egy gázvezeték-javítás során kihányt földkupac tetején. Az akkori Molnár István utca, ahol rálelt, valamikor a gettó része volt, így talán nem túlzó feltételezés, hogy a deportálások során elrejtett értékről van szó.
A szocializmus évtizedeiben ismét kevesebb figyelem és pénz jutott a városnak. Ezt mutatja be az utolsó két terem a vörös csillagtól a kisvasútig. A kiállítás az alkotók szándéka szerint arra keresi a választ, hogy milyen volt és milyen ma sátoraljaújhelyinek lenni.
Akkor jó és hasznos egy kiállítás, ha van valami üzenete, amit a látogató hazavihet. Nem elég, ha csak szép tárgyak vannak kiállítva, hanem kell lennie egy kódolt üzenetének, amit a vendég megfejthet, és akár a mindennapi életében hasznosíthat. Az egyik ilyen üzenet az, hogy itt állandó volt a küzdés, s a huszadik század történelmében mindig benne volt az újrakezdés lehetősége is.
Fontos, hogy a ma itt élők megismerjék a város múltját, melyben olykor a megmaradás volt a tét, hogy annak fényében megértsék azt, amit ma Sátoraljaújhely jelent. Elődeink küzdelmeiből és talpra állásából tanulhatunk és erőt meríthetünk. Ez a kiállítás remélhetőleg ehhez is hozzájárul.
Nyitókép: a Hegyközi Kisvasút szerelvénye a sátoraljaújhelyi Kossuth téren, 1939-ben (Fortepan, adományozó: Kókány Jenő)
