Kincs és egyben életfeltétel a víz. Vagy mégsem? Érdemes megvizsgálni, hogy tetteinkkel, döntéseinkkel milyen hatással vagyunk a vizek minőségének és mennyiségének megőrzésére.
A víz szerepét érdemes rendszerszinten, az egész természetet szövevényesen behálózó és éltető elemként,
másrészt egyéni, családi, közösségi, szervezeti és területi (települési, térségi, táji, országos és tágabb területi) szinten is átgondolni.
Természeti rendszerek ivóvízfogyasztásunk mögött
Ha a vízre gondolunk, elsőként az ivóvíz juthat az eszünkbe. De túllátunk-e a fali csapnál és a palackozott víznél? Tudjuk-e, hogy életmódunk milyen hatással van vízkészleteinkre? Gondolunk-e arra, milyen utat jár be az ivóvizünk, mire hozzánk kerül, illetve milyen sors vár rá, amikor már nincs szükségünk rá? Magyarországon az ivóvíz mintegy harmadát tíz vagy akár több száz méter mélyen elhelyezkedő felszín alatti vízbázisokból, másik harmadát folyamparti kavicságyból, negyedét mészkő- és dolomitkarsztokból nyerik, és mindössze körülbelül öt százaléka származik felszíni vizekből.
Ezen víznyerő helyek egyike sem elszigetelt, hanem a természet körfolyamatai által befolyásolt, emberi hatásoknak kitett, területi kiterjedéssel rendelkező és időben változó. A biztonságos vízhozzáférésnek ára van, a vízforrások megőrzése, az ellátórendszer fenntartása az állami szervektől és a fogyasztóktól is áldozatot követel. A vízhasználat újragondolására, jelentős átalakítására volna szükség.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy vízfogyasztásunk és vizeink kezelése hogyan illeszkedik a különböző körforgási folyamatokba.
Nem pusztán gazdasági erőforrás a víz, hanem életfeltétel, s természeti körfolyamatok kulcsszereplője. Amíg egyes ökoszisztéma-elemek, mint például a szén vagy a nitrogén forgalmában felhalmozódás, szinten tartás figyelhető meg, addig a víz lényegében veszteség nélkül halad át a rendszereken. A lehulló csapadéknak csupán néhány százaléka épül be a biomasszába. A víz térben kiterjedő, országokat és a világot összekötő hálózatban, a föld felszínén, felszín alatt, a talajban, az élőlényekben és a légkörben is jelen lévő és kulcsfontosságú tényező, amely folyamatosan változó, térben is mozgó, dinamikus tulajdonságokkal rendelkezik.
A dombtetők szántóföldi művelésének köszönhetően lezúduló víz által kimosott rét Nógrádban
Egy időben éltető és veszélyes, különösen akkor, ha a rendszerszintű működés törvényszerűségeihez nem alkalmazkodva, a kis és nagy vízkörforgás összefüggéseit figyelmen kívül hagyva, egyéni, társadalmi, gazdasági érdekeinket előtérbe helyezve kezeljük. A víz körforgási folyamatainak jelentőségét a klímaváltozás összefüggésében is hajlamosak vagyunk jelentősen alulbecsülni.
Nagy és kis vízkörforgás
A nagy vízkörforgás az óceán és a szárazföld közötti vízcsere. A kis vízkörforgás során a szárazföldön elpárolgott víz csapadék formájában hullik le nagyjából ugyanazon a területen. Az egyes kis vízkörforgások kisebb-nagyobb kiterjedésű, különböző felszínű, különböző nedvességtartalmú területeken játszódnak le, és kölcsönösen hatnak egymásra. A szomszédos, különböző hőmérsékletű területek párolgása együttesen járul hozzá a felhőtakaró kialakulásához és fejlődéséhez.
Úgy képzelhetjük el, hogy a szárazföld felett
a víz egyszerre sok kis vízkörforgásban kering, amelyeket a nagy vízkörforgásból származó vizek támogatnak.
Számos példán láthatjuk (például az Alföld területén), hogy ha egy adott területen drasztikusan megváltoztatjuk a víz kiskörfogásának feltételeit, többek között a felszíni vizek elvezetésével, a növényzet csökkentésével, a talaj burkolásával, beépítésével, nem megfelelő kezelésével, annak jelentős következményei vannak a klímára, a vízhiányra, az élővilágra, a talajra és a társadalmi, gazdasági életre. Ennek a rendkívül káros jelenségnek számos példáját láthatjuk a világ néhány más országában, például Szíriában.
A Dráva egykori holtága – a vízkörforgás kulcsszereplői a növényzettel borított területek is
Kulcsszereplői a vízkörforgásnak – az élő, jó szerkezetű talajok mellett – a növények, illetve a növényzettel borított területek. A növénytakaróval való felelős és gondos bánásmód a vízkörfogás gyógyításának egyik legfőbb útja. A növények, tehát nem csupán a fák, a természetes gyepterületek is, kiváló légkondicionáló rendszerei a Földnek.
Ha egy tíz méteres fa jól el van látva vízzel, akkor naponta mintegy négyszáz liter vizet párologtat el.
Ehhez húsz-harminc kilowatt teljesítményű hűtést végez, ami több mint tíz légkondicionáló berendezés teljesítményével egyenértékű.
Természetes légkondicionálás
Csakis napenergiával „táplálkozik” a fa, és valóban újrahasznosítható anyagokból készül, minimális karbantartást igényel, miközben vízgőzt bocsát ki, amit a környezet melegére és páratartalmára reagáló milliónyi gázcserenyílás szabályoz. A lényeg az, hogy
a vízgőzben megkötött napenergia elszáll, és a hűvös helyeken lecsapódva felszabadul.
Így a hőmérsékletet időben és térben kiegyenlíti, ellentétben a hűtőszekrénnyel vagy a légkondicionálóval, amelyek hőt bocsátanak ki a közeli környezetükbe.
Magányos tölgy a legelőn – elnyeli a zajt és a port, megköti a szén-dioxidot
A fa, ellentétben a hűtőszekrénnyel vagy a légkondicionálóval, teljesen zajtalan, elnyeli a zajt és a port, és megköti a szén-dioxidot, emellett akár gyümölcsöt is terem. A növényzettel akár több szinten (gyepszint, cserjeszint, alsó, középső és felső lombkorona szint) fedett területek a víz körforgásának kulcselemei.
Településeinken elterjedt gyakorlat, hogy a lakosok által felhasznált víz és lehulló csapadék kikerül a körforgásból, a csatornahálózatba történő bevezetéssel megakadályozva a párolgást, a növények általi elpárologtatást.
A vizek elvezetése mellett a burkolt, fedett és tömörödött felületek nem engedik a csapadékelszivárgást, a felszín alatti vizek pótlását.
Ha stabil csapadékot akarunk a szárazföldön, nagyon fontos, hogy biztosítsuk a párolgást ugyanarról a szárazföldről.
Ha egy területről – legyen az egy település vagy egy tájegység – nagy a vízkiáramlás, mert például elvezetjük a csapadékot, a vízfolyások, folyók által szállított vizet, vagy a tavak mentén (például a Balaton parti és partközeli területein) nem engedjük, hogy a víz feltöltse a természetben, tájban számára eredendően szánt helyet, azzal a felszín alatti vízkészletek csökkenését idézzük elő. Másrészt mérséklődik a párolgás is, ami a szárazföld feletti kis vízkörforgásban fokozatosan csökkenti a víz mennyiségét. Ez pedig a későbbiekben a csapadékmennyiség csökkenéséhez vezet. A lefolyás csökkenésével, a vizes helyek, a víz által birtokba vehető terek, élőhelyek helyreállításával, vízhelyes tájgazdálkodással viszont nagyobb lesz a párolgás, így tulajdonképpen „elvetjük az esőt”, emellett hűtjük, megfelelően kondicionáljuk a tájat.
Hodály a szigeten, a hortobágyi szikesek között – a vizes élőhelyek helyreállításával nagyobb lesz a párolgás
Megfelelő vízkörforgást biztosító vízhasználat, felszínborítás és tájszerkezet a vízgyűjtői tájszintű együttműködések keretében valósíthatók meg. Ennek működési alapja a szövetségkötés az egyes vízhasználók között a szolidaritás és a szubszidiaritás elvei alapján.
A helyes vízgazdálkodáson alapuló táji rendszerben a vadon élő élőlények is megtalálják életfeltételeiket, s az ember is a boldogulását.
Még az őshonos szúnyogoknak és a velük táplálkozó madár- és kétéltűfajoknak is megvan a szerepük az ökoszisztémában, nem szorulnak ki élőhelyeikről.
A cikk a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézet GENEZIS Kiválósági Diákműhelyével együttműködésben készült.
Nyitókép: A pára jól mutatja azokat a mélyedéseket, ahol a talaj a víz befogadására alkalmas
