Impozáns toronypárjával a gótikus székesegyház uralja a város folyóparti panorámáját. A dóm, amely Németországban a kölni dóm után méretében a második legnagyobb, noha bombakárokkal, de átvészelte a második világháborút, mi több a helyreállítás sem váratott sokat magára. Napjainkban mégis egy másik, nemrég gondosan restaurált egyházi épületben, az Unser Lieben Frauen (Miasszonyunk) kolostorban kialakított múzeum kelti fel az érdeklődést a történelme során hányatott sorsú városban.

A hit viharában

A kolostort 1017-ben alapították, az építkezés 1063 és 1078 közt, Werner érsek idején kezdődött. A munka folytatása 1129-től a később szentté avatott magdeburgi érsek, Xanteni Norbert nevéhez fűződik. A kolostort ő adta át az általa alapított premontrei rendnek. Magdeburgban már 1524-ben a város lakóinak nagy része áttért evangélikus hitre és a városi tanács 1547-ben úgy határozott, hogy a katolikus kolostorokat – köztük a premontreit is – megszünteti, sőt, minden szentmisét betiltott. Miután ez 1550-ben a császár katonai beavatkozásához vezetett, a tanács visszakozott és a kolostor még 1597-ig, az utolsó katolikus prépost haláláig a rend kezében maradt. Az is a reformáció korának sajátságaihoz tartozik, hogy noha a kanonokok közül egyre többen áttértek az új hitre, mégis a közösség tagjai maradtak. A kolostortemplomban eltemetett Norbert érsek kultuszának tetőpontját 1582-ben érte el, amikor XIII. Gergely a szentek sorába emelte. S mert a premontreiek nem akarták alapítójuk hamvait a túlnyomóan protestáns környezetben hagyni, 1626-ban a Prágához tartozó Strahovi-kolostorba helyezték át. A harmincéves háború alatt ugyan átmenetileg (1628–1632) visszatértek a premontreiek, de tartani nem tudták magukat. Utóbb a kolostorban 1945-ig iskola működött.

Évszázadok során

Latin kereszt alaprajzú a kolostortemplom, a keletelt szentély alatt kripta helyezkedik el, ennek következtében a hosszanti és a kereszthajó találkozásánál kialakított tér és a fő apszis padlószintje jóval magasabb a hajókénál. A bazilika középhajója egy téglalap és négy négyzetes alakú mezőből áll. A főhajót a mellékhajókkal árkádok kötik össze, amelyeken leolvasható az építéstörténet következő fázisa: a kora gótikus csúcsíveket szinte díszletként helyezték a román kori félkörívek elé és fölé. Az 1220-as évek átépítésekor kapta a templom kora gótikus boltozatát. A két magas, hengeres nyugati torony között súlyos tömeghatású, négyzet alaprajzú épületrész áll, érdekes kontrasztot alkotva a karcsú tornyokkal – itt még a karoling és korai román eredetű Westwerk (a nyugati karzat, ahonnan a császár vagy más kegyúr vett részt a misén) jelenik meg. Így nyerte el a templom Xanteni Norbert alatt máig látható sziluettjét.

A kolostortemplom északi szárnya.  Fotó: Hans-Wulf Kunze/Klosterkirche Kunstmuseum

 
A második világháború idején a szentély boltozatát bombatalálat érte. Az 1940-es évek végén a helyreállítás során a boltozat helyére lapos födém került. A háború utáni nehéz helyzetben bizonyára nem telt többre, így is szinte csodaszámba ment, hogy milyen kezdték menteni a menthetőt, miközben még tömegek szükséglakásokban, barakkokban nyomorogtak – annak beszédes bizonyítékaként, hogy Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik. (Mt 4,4) Ez a figyelemreméltó jelenség a legtöbb német város szakrális épületeire érvényes.
 

Új életre kelve

A templomot 1977-ben hangversenyteremmé alakították, előtte a református egyházközség istentiszteleteire használták. A szentélybe koncertorgonát építettek be, amely tömegével azt kitöltötte, tönkre téve a szentély belső terének képi megjelenését, és figyelmen kívül hagyva az orgonakarzat hagyományosan nyugati elhelyezését.

A jelenlegi felújításkor viszont, tekintettel a másutt meglévő és használható orgonákra, a hangszer egyelőre nem került be a szentélybe. S bár viták kísérik a döntést, e pillanatban úgy tűnik, az építészeti térélmény diadalmaskodhat.

A magdeburgi hajdani kolostortemplom főhajója.  Fotó: Hans-Wulf Kunze/Klosterkirche Kunstmuseum
 
 
A szentély helyreállításának legizgalmasabb pontja a gótikus bordás keresztboltozat újjáépítése, amely egyben műszaki bravúr. Ugyanis alig akad olyan építőipari cég, amely az újonnan építendő boltozat bordáihoz „méretre szabott” állványzattal, az eredeti középkori technika alkalmazásával erre képes volna. A szentély új ablakain a feltehetőleg eredeti gótikus osztást fehér üveg jelzi, míg a többi szürke árnyalatot kapott. A padlót a középkori mészalapú esztrich látványának megfelelően újították fel. A kriptában Xanteni Norbert eredeti sírjának régészeti feltárása után emlékhelyet alakítottak ki.

Nem kevésbé érdekes a templomtól északra fekvő kerengőre szervezett kolostorépület története. A földszinti kerengő eredeti román kori részletekben gazdag – érdemes közelebbről megnézni a hármas osztású árkádok oszlopfőit –, beleértve a „tonzúra” néven ismert kútházat, míg az emelet eredeti román részletei elvesztek, a mai látvány lényegében egy 1848 körüli, korai historizáló restaurálás eredménye. Az emeleten ma a múzeum időszaki kiállítási terei fogadnak. Az eredeti melléképületekből – prépostság, kórház, gazdasági épületek – már csak néhány faldarab maradt fenn a kolostort körülvevő, a múzeumi gyűjteményhez tartozó szoborparkban. A XII. századi kerengőhöz északon a volt refektórium csatlakozik, keleten és nyugaton a klauzúra. A nyugati szárny a második világháborúban teljesen megsemmisült, a történelmi források szerint itt a középkorban díszes, festett és színes üvegablakokos káptalanterem volt. A múzeumi funkcióra gondolva az újjáépítés során itt már múlt század hatvanas éveiben kávézót rendeztek be.

A kolostor északi szárnyában kialakított új kiállítási tér.  Fotó: Nilz Böhme/Klosterkirche Kunstmuseum

 
Az északi szárny feltehetően a Xanteni Norbert alatti építkezési hullámnak köszönhető. Egymás fölött három dongaboltozatos helyiség található: a földszintre, az egykori refektóriumba kerültek a modern alkotások, a két pinceszintre a történelmi szoborgyűjtemény. Tekintettel a modern gyűjtemény gazdagságára, a templom restaurálásával párhuzamosan beépítették az északi szárny tetőterét is. A belső oldal hagyományos, a kerengőhöz illeszkedő formákat mutat, de a külső, a park és az utca felőli oldal sárgarézzel fedett manzárdteteje egyértelműen új épületrészként illeszkedik az együtteshez, tágas belső tereivel valóban reprezentatív keretet adva a gyűjtemény bemutatásának.

A tetőtér beépítésével egyidejűleg a teljes északi szárnyat felújították – a csaknem vakítóan fehér belső helyiségek hidegsége semlegességében ideális környezetet teremt a kiállított szobrászati műveknek.

Nyitókép: Az egykori templom hosszhajója a nyugati kapu irányába.  Fotó: Hans-Wulf Kunze/Klosterkirche Kunstmuseum