Hogyan játsszunk a tűzzel?

Egy üzletember föltűnő magabiztossággal a tiltásról szólva még azt is kijelentette idén, bármit is jelentsen ez, az „állatoknak sem ez az érdekük” . Nos, így, vagy úgy, szilveszter tájékán nálunk, akárcsak világszerte, időről időre ismétlődik a vita,

lehet-e, szabad-e, kell-e az utcán, a városi házak erkélyein, a kertekben tűzijátékkal ünnepelni, petárdával ijesztgetni boldog-boldogtalant.

Hiszen lehet engedékenység vagy tiltás, a pufogtatás alig csöndesedik. Komoly pénz rejlik benne, és mint minden más, évről évre többe kerül, ez aligha kétséges (nem titkolják ezt a pirotechnikai üzletemberek sem). Akik üzletelnek vele, azoknak bizonyára megéri. És a többieknek?

Vajon mit gondolnak erről szerkesztőségünk munkatársai? Hogyan játsszunk a tűzzel?

Bánki Ákos: Azok a kilencvenes évek dirr-durrjai, a múltat és a jövőt bombáztuk, imádtuk, vettük, dobtuk, feketepiacon beszereztük, ijesztgettünk, nevetgéltünk, de csakhamar osztottunk-szoroztunk, drága ez az úri passzió, vagy pezsgő, vagy petárda. Az előbbi hosszabb és másnapja is fájdalmasabb, de a fiatalság bölcsessége a hosszú kínt kívánta.

Úgy alakultak az elmúlt évtizedek, hogy olyan mélyen és tisztességesen, úriasan pezsgőztünk, hogy lehalkultak az utcai hangok és a fények, nekem kimaradt a dirr-durr, a mámortól túlfűtött utcai harc békeidőben. Amúgy sem voltam katona, gránátot sem dobtam… aztán meg ott van augusztus huszadika, akkor megy a nagy dirr-durr, de semmi pezsgő – unalmas egy este.

Ma is és eddig is mindig rácsodálkozom másnap az utcára, a körútra, mindig csendes és magányos, se kutya, se macska, csak kóbor emberegyedek és a mámor maradéka, a petárda és a tűzijáték szétdobált, koszlott termékei, a konfetti megtaposott sáros mámora… várom a buszt, és úgy érzem, kimaradtam valamiből, mert a pezsgőt választottam.

Három évtizede minden január elsején szorongva, kiüresedve elmondhatom:

kimaradtam, nem vettem, nem dobtam, nem ijesztgettem,

viszont minden ujjam, a szemem sértetlen, csak a fejem fáj, de szerencsés vagyok, mert hazatalálok.

Elviselhetetlen az elseje, mint minden elseje, s várva buszt, megint csak osztok-szorzok ezeken a körúti hajnalokon, mennyi több pezsgőt lehetne még venni ezekből a nagy durrantásokból? Kevesebb durr, több pezsgő, nem szökik el a kutya, megmarad a macska, szebb lesz az asszony és pár órára az élet is. Másodikán úgyis minden kezdődik elölről – nagy dirrel-durral.

Tűzijáték, 2024. augusztus 20., Budapest. Király Farkas felvétele

Király Farkas: Tűzijáték? Petárda? Rakéta? – kínálja portékáját az év utolsó napjának délutánján az egyik pláza parkolójában egy igen jól öltözött fiatalember. Autójának csomagtartója nyitva, a kocsin a márkajelzés egy drága járműveiről ismert német cégé. Nem erőlteti az üzletet, láthatom, hogy nem kevesen kifejezetten ezekért a termékekért látogattak ki a parkolóba. A pénz beszél, a tűzijáték robban, a karaván halad.

Két összetevős számomra a tűzijátékélmény. A látványuk mindig elkápráztat – a jól megtervezett előadásokra gondolok, nem az aranyifjúság összevissza pufogtatására. A hang viszont nem a kedvencem – a seregben hozzászoktam a fegyverropogáshoz, néhányszor hangrobbanást is megtapasztaltam: amikor elhúz az ember fölött egy szuperszonikus MiG, az azért erősebb a petárdák hangjánál.

Mindemellett eszembe nem jutna családi tűzijáték-eregetést szervezni. Egyrészt nem értek hozzá. Másrészt nem szeretném, ha a családunkban hirtelen akárcsak egyetlen ujjal is kevesebb lenne. Végül pedig nem szeretek rettegő élőlényeket látni, legyenek ők a szomszédaim vagy egyéb állatfajták (elnézést).

Feltalálhatná már valaki a hangtalan tűzijátékot. Esküszöm, hogy Nobel-békedíjra javasolnám.

Krómer István: Vegyész vagyok, de nem az a robbantgatós fajta. Pirotechnikai aktivitásom csúcsa egy szigorú szaktanári felügyelet mellett készített, nitroglicerinnel átitatott vattacsomó laboratóriumi üvegfülke alatt kalapáccsal történt pukkasztása volt. Persze tudom, nem vagyunk egyformák. Kisgyermekes rokonoktól, ismerősöktől még nem hallottam, hogy petárda dúlta volna fel a családi életüket.

Töredelmesen bevallom, hogy a macskák lelkiélete viszont kevéssé foglalkoztat.

Csukás István Mirr-Murr meséiből amúgy is úgy értesültem, hogy ezek a jószágok meglehetős rugalmassággal élik át a megpróbáltatásokat. A telente a Tatai-tavon táborozó vadludak azonban levettek a lábamról. Ebben a kisvárosban madárvédelmi okokból sikerült elejét venni a szilveszteri durrogtatásnak, s bár példájuk széles körű követését nem remélem, megemelem a kalapom előttük.

Gyerekjáték?

Novák Zsüliet: Nem foglalkozom túl sokat azzal, mások hogyan, kivel, mivel érzik jól magukat, igyekszem hát a tényekre szorítkozva összefoglalni, hogyan nem érint engem mások infantilizmusa.

Hajdanán nemegyszer dobtak utánam petárdát, vihogva az én rettegésemen-sikításomon. Később vigyáztam rettegő kutyára, akit állítólag könnyű benyugtatózni, de elárulom, a szedált kutya is tud hányni a félelemtől. Később, a kilenc, majd egy évvel később a huszonegy hónapos fiam görcsösen markolt a ruhámba, hajnali négyig kuporogtunk így a kanapén. Ahogy reggel felé enyhült a zaj és ő elaludt, bizonyos időközönként álmában is felsírt és visszafúrta magát a hónom alá. Azután, amikor három madáretetőt is tettünk az erkélyre, hogy reggelente madarakat nézegethessünk, január elsején délelőtt nem vidám csemegézés, hanem fagyott cinegetetem fogadott minket.

Idén egy petárdamentes buliban a hatéveseim pirotechnikai ártatlanságát a barátaink gyerekei vették el mindenféle engedély vagy figyelmeztetés nélkül,

sőt még ki is gúnyolták őket, amiért szerintük ilyet nem szabad. Szóval én szívem szerint nem foglalkoznék azzal, hogy mások hogyan és mivel érzik jól magukat, de azt mégis hogy kell?

Pásztor Péter: A demokrácia beköszöntével a tűzijáték is demokratizálódott: nemcsak a központi hatalom űzheti az ámulatba ejtésnek ezt formáját, hanem aki akar, vehet az előírásoknak megfelelő pukkanószert, tetszése szerint elkápráztathatja, ijesztgetheti környezetét. Csakhogy magán-tűzijátékosdi az utóbbi néhány évtizedben világszerte az ijesztgető őrjöngés irányában mozdult el. Tiltakoznak is mindenütt kisgyerekes szülők, állattartók, a sok baleset miatt orvosok. Az EU 2003-tól kezdve próbálta szabályozni a piacát, 2013-ban megalkotta a tűzijáték-rendeletet, amely számos fontos előírást tartalmaz, tilt bizonyos eszközöket, és szabványokat vezetett be.

Az ijesztgető őrjöngés azonban csak fokozódott.

Hollandiában tizenkilenc városban, ahogy az egyik budapesti kerületben betiltották, de csekély hatásfokkal. Úgyhogy a belga polgármesterek szövetsége, a német rendőrség és az orvosi kamara, valamint több millió angol állampolgár aláírásban követeli a teljes országos tiltást. Szerintem igazuk van.

Róna Katalin: Semmit nem szeretek, ami kötelező, nem kedvelem a kötelező szórakozást, vidámkodást, vagy épp a kötelező fanyalgást, de a tiltás sincs igazán ínyemre, sokszor úgy érzem, kontraproduktív (amit tiltanak, azt bizonyára csinálni kell, legalábbis érdemes, csak azért is!) Így vagyok a szilveszteri pukkantgatással is. Nem értem, miért kell az óév-búcsúztatás, újesztendő-köszöntés jó (vagy rossz) hangulatához mindenáron színes, zajos tűzijáték (ha legalább igazán látványosak lennének, de még csak az sem!), rémisztő petárdacsattogás, őrjöngő trombitálás, vagy éppen mindent elborító, föltisztíthatatlan konfettieső, miért kell filmszalag-szakadásos részegség. Ahogy azt sem értem, miért kell eljutni a petárdázás, egyes fővárosi kerületekben a tűzijáték tiltásáig úgy, hogy aztán mintha mi sem történt volna, robbanjanak a petárdák, világítsák be az eget hangos „fegyverropogástól” kísérve a tűzijátékok.

Nem szeretem a tűzijátékot, egy-két színes villanás után megunom, üres, céltalan látványosságnak tartom – ízlés dolga.

De abban biztos vagyok, a józan ész jegyében érdemes azokra is figyelni, aki gyermekek, állatok és a környezet védelmében óvnának a pillanatnyi szórakoztatás e fölösleges, kivagyi magamutogatásától.

Használt „fegyverek”

Rónai Balázs Zoltán: Szilvesztereink egyre hangosabbak. Több mint ötven év tapasztalata mondatja ezt velem. Ám a legutóbbi években ez olyan méreteket öltött, hogy jómagam is – akinek egyébként semmi kifogása az évbúcsúztató tűzijáték ellen, ha én nem is űzöm – ráncolom a homlokom. Két kisgyereket nevelek, igaz, kertvárosban, ahol talán kisebb méreteket ölt a zajkeltés, mint a tágan értelmezett Belvárosban. Nos, őket a (ritkán közeli) robbanások zaja nem zavarja, és ha sikerül elcsípni valami magasabbra röppenő rakétát, amely tőlünk is látszik, örömmel nézik. Mindenesetre most is időben lefeküdtek, és átaludták az egész „harci zajt”.

A macskát, első ránézésre úgy tűnt, nem izgatják a hangok. Azután kiment sétálni, és hajnalig nem láttuk. De ilyen máskor is előfordul. Hogy mért ráncolom mégis a homlokom? Egyrészt a galád petárdázók miatt.

A petárda tiltott, mégis annyi durran az utcákon, mintha szabad lenne, és ingyen osztogatnák.

Az tényleg riasztó, mikor odavágja valaki a járdára, a másik járókelő lába elé. Volt ilyenhez szerencsém. Másrészt az illegálisan árult pirotechnikai eszközök miatt, amelyekhez röhejesen könnyű hozzájutni, és persze, hogy veszélyesek. Keményebben kellene fellépni ellenük.

Szerdahelyi Csongor: Nekünk idén nem lőttek. Bécsben szilvesztereztünk. Meglepően csendes, eseménytelen óév-búcsúztató volt. A híradásokban hallom, hogy Németországban, Montenegróban, az Egyesült Államokban milyen borzalmak történtek ezen az éjszakán.

Bécs köszöni szépen, jól mulatott, kedélyesen, vidáman, forralt borral, pezsgővel, virslivel, malachússal, de durrogtatás alig volt.

Legalábbis, amerre mi jártunk. Nem tudom, tiltják-e a pirotechnikai eszközöket, vagy a lakosságnak nincs igénye rá, de a vidám utcai népünnepély is civilizáltan zajlott. Nem találkoztunk részeg, randalírozó fiatalokkal, kötekedő hordákkal, csak kedves, egymásnak boldog új évet kívánó emberekkel. Így is lehet.  

Nyitókép: Harctér csata után... utcakép január elsején

Róna Judit Ágnes

Hogyan játszottak egykor a tűzzel?


Mint oly sok minden, a tűzijáték is a kínaiak, indiaiak mellett az ókori görögök különösen kedvelt mulatsága volt. A görögtűz receptjét szigorú titok övezte, hiszen leginkább a tengeri csatáknál használták.
Majd fél évezred múltán sem veszített varázsából a tűzijáték és a görögtűz. Shakespeare színháza, a Globe a színpadi technika változatos leleményeit vonultatta fel: a szereplőket trükkös süllyesztők hol eltüntették, hol a levegőben reptették, egyes jelenetek izgalmát pedig valódi tüzek és ágyúszó fokozta. 1613. június 29-én a VIII. Henriket játszották, amikor egy üdvlövéskor az egyik színházi ágyú csütörtököt mondott és a keletkezett tűzben a Globe porig égett.
Shakespeare darabjaiban is megjelenik a tűzijáték. Így például a Lóvátett lovagok, más fordításban Felsült szerelmesek című komédiájában Armando, a spanyol lovag a következőt tervezi: „…én a herczegnőnek, az édes tubiczának praesentáljam magamat valami kéjteli mutatványnyal, vagy látványossággal, vagy színjátékkal, vagy szemfényvesztéssel, avagy tűzijátékkal. S íme, megértvén, miszerint a tiszteletes úr s magad nagyon alkalmasak vagytok az ily eruptiókra és a vigalomnak mintegy ily hirtelen kitöréseire, a hogy mondanám: ezennel hírül adom nektek ezen dolgot a végre, hogy assistentiátokért esedezzem.”
Hogy mi, magyarok se maradjunk ki a tűzijáték költői megidézéséből, említsük meg, hogy 1772. július 27-én, Szent Jakab napján Eszterházy Miklós József rendezett tűzijátékot a francia hercegi követ tiszteletére, amelyet Bessenyei György Az eszterházi vigasság című versében így örökített meg:

„Egy kis lapály térség feküdt a szem előtt,
Melly salétromtűzzel mesterségesen tölt.
Egy ágyú bődül el, mellynek lármájára
Villámlás szökdös fel a kert lapályjára.
Égő szárnyak mentek a nagy fellegekre,
Bámulással néztek a tüzes egekre.
Egyik tűz másikát szaladásba marta;
Sok futó láng egymást ölelésre várta.
Ezerszer kezdődött a csattogó zúgás,
Villámlások között lett minden változás,
Tapsolás, kiáltás űzte a lángokat,
Ölelték, rángatták sok nézők magokat.”