Hallom, hogy már a Balaton sem a régi. Hallom, s magam is tapasztalom. Vadonatúj IC-kocsi kényelmes üléséből nézem az Aszófő határában, a Bozsai-öböl partján fekvő kövesdi templomromot. Valójában semmi sem látszik a templom falának maradványaiból, csak aki járt már ott, az tudja, hogy a júliusi-sárga tarlóból szigetszerűen kiemelkedő jegenyék és fűzfák között az Árpád-kor hitének és életének emléke rejtőzik.
Füredig dieselmozdony húzza a gyönyörű IC-kocsikat, ott néhány perc alatt mozdonyt cserélnek, s immár villamos vontatással suhanunk tovább Almádin, Székesfehérváron és Kelenföldön át a Délibe. Régen zsúfolt személykocsi hátsó peronján álltunk, hátizsákunk a földön, a kocsi keskeny, hátsó ablakán át néztük, hogy szaladnak visszafelé a fák. Lestük a síneket, s biztosak voltunk benne, hogy alig várják a pillanatot, amikor örökre és elválaszthatatlanul egymáshoz simulhatnak a végtelenben.
Régen a Balatonnál szerelmesnek kellett lenni, akár a déli, akár az északi parton nyaralt az ember. Hetedikes, nyolcadikos korban a távoli rokoncsalád néhány évvel fiatalabb leányába, vagyis nem bele, mert ő túl közel volt, együtt nyaraltunk a családjával, hanem a budai iskolában eggyel alattunk járó szőke lányba, akinek fogalma sem volt róla, hogy mi egyáltalán a világon vagyunk. Vagy Sáriba, pedig hát ő végképp elérhetetlen volt, hiszen Fekete István regényében olvasott róla az ember, mint Tutajos szerelméről.
Régen a Balatonnál mindenképpen szerelmesnek kellett lenni. Szerelmesnek félversenybiciklin – szabadon futóval, de váltó nélkül – fejelőbajnokságon, combig-derékig érő vízben. Szerelmesnek a fonyódi hegyen, ragasztóillatú falusi suszterműhelyben, hallgatva az öreg történeteit régi időkről meg a reggeli pálinkáról. Különös lány sejlett a távolról szűrődő rockkoncert dallamában, ahova akkoriban nem mehetett el az ember. Pénze sem volt, meg aztán nem engedte el az anyukája. Távolról is szívünkig ért a basszusgitár dübörgése, s attól fogva szerelemmel beoltottan bandukoltunk a fonyódi hegy bélatelepi oldalán, így fedeztük fel a Berek csatornáit, a nádas öbleit, így napoztunk, így hallgattuk a strandon a velünk szomszédos társaság táskarádióját, s benne a Ki nyer ma? műsorát.
Szerelmes szemmel csodáltuk a túlsó part szépségeit: a Badacsonyt, a Szent György-hegyet, Szigliget várát, így kószáltunk Keszthely belvárosában és kastélyában. Nagyokat úsztunk meleg éjszakákon, amikor csendes és puha a víz, és szomorú titkokat sejtetnek apró loccsanásai. Tudtuk, hogy szerelemből fakad a fákat csavaró, hullámot korbácsoló vihar, szerelmes szorítás roppantja télen a tó jegét, szerelmi bánattól könnyezik a fal a fagyos időben befűtött cserépkályha közelében.
Szerelmesnek kellett lenni a Balatonnál akkor is, amikor a Kati jött, akkor, s attól kezdve csak igazán! Ábrahámhegyen, Révfülöpön, Szepezdfürdőn, a Káli-, majd a Pécselyi-medence hullámzó útjait róva. Balatonfüreden, Örvényesen, Aszófőn… Szerelmesnek Tihany ormán, szerelmesnek szentmisén, temetésen, esküvőn. Szerelmesnek szárazságban, titoktalan, vad sugárban. Cserép csúszik, akkor is, fal, ha ázik, akkor is.
Hallom, hogy már a Balaton sem a régi. Hallom, s magam is tapasztalom. A templomromot rejtő ligetben turisták piknikeznek, amit otthagynak, azt talán ősszel eltakarítja az önkormányzat vagy az Idegenforgalmi Hivatal. Ha mégsem, majd elintézi a tél, a madarak meg a rókák. Bár, mondják, a tél sem a régi már. A rókák meg inkább a faluban kujtorognak, minek jönnének e kies helyre több hónapos maradékért.
A strandunk bejáratára kiírták, hogy beach. Az angolban a homokos tengerpart elnevezésére használják ezt a szót. Az itteniek bicsnek mondják, bár azt egy kicsit másképp írja az angol. És mást is jelent, olyasmit, amit korhatáros amerikai filmek szereplői vagdosnak egymás fejéhez, amikor nagyon haragosak. Nem javít a helyzeten, hogy
van újabban a Balaton-parton plázs is meg port is. Talán Brüsszelnek akarnak udvarolni az efféle névadással? Macronnak vagy Bidennek? A szerelem lohad tőlük, annyi bizonyos.
Új épületet kapott a strandunk, vagyis a bicsünk. Azt mondják, mediterrán stílusút. Aki járt már Mediterrániában, véletlenül sem látott ilyet. Itt viszont van, s hogy még mediterránabb legyen, az egészet beragasztották téglát imitáló műanyag tapétával. Mintha téglából építették volna. De persze nem, beton az egész. Zuhanyzót is létesítettek benne, de bezárták az ajtaját, nehogy bemenjen valaki. A strand két sarkából hosszú, vadkék színű és vadul ormótlan műanyag stégek nyúlnak jó hosszan a vízbe. Aki a nádast szeretné fotózni, Sajkodot, a tihanyi hegyet vagy a déli part lankáit látná szívesen pancsoló kisgyerekének hátteréül, az hagyjon fel minden reménnyel. Ki itt belép, az műmediterrán stílust lát, műburkolattal, s hatalmas, kék műanyag stégeket a vízben.
Úgy tűnik, a szerelemnek múlnia kell. Hátramegyek a gyönyörű IC-kocsi végébe, kinézek a peron ablakán. Sötétítő fóliát ragasztottak rá, nem látom, hogy szaladnak a fák visszafelé. A síneket sem látom. Félek, ezek a mostaniak már a végtelenben sem tudják elérni egymást.
Borítókép: A kövesdi templomrom Aszófőn fotó: Krómer István
