Zuzana Čaputová szlovák és Áder János magyar köztársasági elnök 2021. június 19-én, szombaton adta át ünnepélyes keretek között a magyar kormány támogatásával megújult Rákóczi-kastélyt, II. Rákóczi Ferenc szülőházát Borsiban, Sátoraljaújhelytől három kilométerre a magyar–szlovák határ közelében, Szlovákiában.

A felújítás 2018-ban kezdődött az elsősorban határon túli magyar műemlékek megmentésére szakosodott Teleki László Alapítvány munkájának részeként. Az épület felújításának tervét Wittinger Zoltán, a NÖF (Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.) vezető tervezője és Pásztor Péter, kassai építész közösen készítette el, a környezetet pedig Szabadics Anita (NÖF) tervezte. A munkákra a pénz nagy részét a magyar, kisebb részben a szlovák kormány adta, emellett a kastély körüli tájépítészeti rendezésre európai uniós forrásokat is igénybe vettek. A felújításról Rákóczi reneszánsz várkastélya című írásunkban részletesen beszámoltunk. 

Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója korábban már kiemelte: „A magas színvonalú épületfelújítás kiegészítéseként olyan turisztikai és tájépítészeti attrakciókat hozunk létre, amelyek segítenek felhelyezni Borsit a turisztikai térképre. Dolgozunk azon, hogy Borsit bekapcsoljuk a környék magyar és szlovák oldalon lévő, Rákóczival kapcsolatos emlékhelyeinek hálózatába, számolva azzal, hogy ezek az attrakciók egymást erősítve növelhetik a régió vonzerejét.”

Nagyszerű kerékpáros és gyalogos kirándulóhely a borsi kastély. A terület tájépítészeti rendezése nemcsak szép környezetet teremtett, de többek között a várárok bemutatásával segíti a helyszín értelmezését a látogatók számára, ugyanakkor élményszerűen mutatja be az egykori uradalmi gazdálkodást, benne a veteményeskert a Rákócziak korában termesztett növényekkel igazi különlegességnek ígérkezik. A valaha volt urasági erdő tematikus útvonala és a   játszótér bizonyára kedvelt lesz kicsik és nagyok körében.

A projekt egyik legfontosabb beavatkozásaként, a Bodrog és a kastély közötti közvetlen gyalogos közlekedési kapcsolat megteremtése érdekében az urasági erdőn keresztül, egyes szakaszain a talajtól elemelt faborítású szerkezeten kiépített sétány, mely a gáton haladó kerékpárútról a kastély felé vezető útvonalhoz csatlakozik. Az erdei ösvény mentén elhelyezett információs táblák és szabadtéri interaktív elemek az erdő élővilágára, értékeire hívják fel a figyelmet. A gátról levezető út csatlakozásánál láthatók a korabeli erdészeti gazdálkodás érdekességei.

A kiállítás felidézi a kastély múltját

 
Rákóczi három élete – ez a címe a fejedelem életét és korát bemutató kiállításnak, melynek koncepciótervét a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív csapata szakértők bevonásával készítette el. A tárlat bemutatja a kastély történetét, egy XVII. századi birtok működésének lényegét. Megismertet a Rákóczi család ősfájával, áttekintést ad Rákóczi ifjú- és felnőttkoráról, felidézi szökését a bécsújhelyi börtönből, képet ad a szabadságharc okairól, megjeleníti a tábori élet mindennapjait, szól a fejedelem szabadságharc utáni reményeiről, rodostói napjairól. Rákóczi emlékezetével zárul a tárlat: hogyan ápolja emlékét filmen, festészetben, zenében, irodalmi alkotásokban vagy akár a bélyegeken, mi több, élelmiszereken az utókor.

Az élményturizmus jegyében épült meg a kastélyban a mostanában divatos szabadulószoba.  Az itt kialakított játékban a résztvevőknek a fejedelem szökését kell „megszervezniük”. Akárcsak a virtuálisvalóság-szoba, amelynek lényege, hogy a látogató egy VR szemüveg segítségével visszacsöppenhet Rákóczi korába, testközelből élheti át a várélet mindennapjait. A körpanoráma-vetítőben animációs film mutatja be II. Rákóczi Ferenc életét.