Első pillantásra csak egy nem túl karakteres, jórészt visszabontott, vakolatlan, ráadásul akkor épp tető nélküli épületet láttam 2018 szeptemberében. Sosem feledem: Káldi Gyula, a Teleki László Alapítvány sokat tapasztalt műemlékes szakembere, látva csalódottságomat, így szólt: „Innen szép nyerni.” Mostanában talán rá sem ismer az épületre az, aki utoljára néhány éve látta. Nyertünk, valóban: egy gyönyörűen felújított műemléket, méltó történelmi emlékhelyet. És, ha minden jól megy, újabb fontos, határon túli turisztikai úti célt.
De hol is van Borsi, és miért olyan érdekes ez a várkastély?
Átlagosnak tűnő falu az ezeregyszáz lelkes, nagyrészt magyarok lakta község Sátoraljaújhelytől kőhajításnyira, a határ szlovák oldalán. Ám áll benne egy épület, amely nagyon is nevezetessé teszi: a magyar reneszánsz építészet egyik gyöngyszeme, a Rákóczi-várkastély, ahol 1676. március 27-én megszületett II. Rákóczi Ferenc.
Ennek felújításába kezdett bele 2018-ban az elsősorban határon túli magyar műemlékek megmentésére szakosodott Teleki László Alapítvány. A munkákra a pénz nagy részét a magyar, kisebb részben a szlovák kormány adta, és a kastély körüli tájépítészeti rendezésre európai uniós forrásokat is igénybe vesznek.
Maga a ház, illetve régebbi fele a XVI. század közepén, 1559 körül épült: a neves végvári vitéz, Henyey Miklós ide vonult vissza, miután a Délvidéken kiverekedte magát a törökkel. Szomszédjába később – egy kandallópárkány töredékén szereplő felirat szerint 1579-ben – Henyey veje, Zeleméry Kamarás Miklós épített reneszánsz rezidenciát. A két épület idővel egybeépült. 1604-ben udvarházként említik a feljegyzések, tehát ekkor valószínűleg már erődített lehetett.
A XVII. században azután az eredeti tömbhöz (amely ma a várkastély főbejáratul is szolgáló nyugati szárnya) bástyát, istállót, gazdasági és lakószárnyakat tapasztottak, s pincét is kialakítottak. A kastély fénykorát az 1600-as évek közepén élte, amikor I. Rákóczi György felesége, Lorántffy Zsuzsanna, ura gyakori távollétei alatt intézte a birtok ügyeit. Sokat foglalkozott a kastély szépítésével is, amely ekkor vált azzá a gyönyörű reneszánsz épületté, amilyenből a török dúlta magyar területeken alig, míg Felvidéken és Erdélyben több
hasonló is fennmaradt.
A kastélyt az 1670-es években Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc (I. Rákóczi György unokája) birtokolta. Korábban úgy tartották, II. Rákóczi Ferenc „véletlenül” született éppen itt, amikor édesanyja Munkácsról útban Regécre tartott.
Az újabb kutatások azonban azt bizonyítják, Zrínyi Ilona tudatosan választotta a kastélyt fia szülőhelyéül: míg Sárospatak a család reprezentációs központja volt, a hétköznapokat a félreeső, ám annál lakályosabb és otthonosabb Borsiban töltötték.
Arra, hogy a kastély nem magas rangú látogatók fogadására szolgált, egyebek mellett a megmaradt kő ajtókeretek utalnak: ezek szép, ám hevenyészetten összeillesztett, nem túl míves darabok. Megmaradt egyébként sok reneszánsz kő ablakkeret is, amelyek formájuk alapján a sárospataki Lorántffy Zsuzsannaféle építkezésekkel rokoníthatók – ezeket a felújítás során restaurálták.
A Rákóczi-szabadságharc bukása után az épület sokszor cserélt gazdát, de látványos változásokat nem élt meg. 1711-et követően az Aspremont-, a Trautschon-, az Erdődy-, majd a Széchenyi-család tulajdonába került.
A kastélyt Csipkerózsika-álmából az 1940-es években ébresztette fel az 1938-as visszacsatolás után itt is működni kezdő magyar műemlékvédelem: egy XVII. századból származó gazdasági épület helyére új szárnyat toldottak, az udvar felől pedig hosszú ámbitust alakítottak ki az eredeti északi és nyugati szárnyon. A munkálatokat a neves, műemlékekkel sokat foglalkozó építész, Lux Kálmán vezette.
A második világháború után ismét csendesebb évtizedek következtek. Az államosított épületet volt idő, amikor raktárként, majd iskolaként, munkásszállóként „hasznosították”. Állapota az 1990-es évekre nagyon leromlott. 1995-ben a borsi önkormányzat tulajdona lett, s bár megkezdték a felújítását, az félbemaradt. 2000-ben újabb rekonstrukció indult, de 2005-re ez is leállt. Az újabb, és immár meghatározó fordulat 2013-ban következett: a magyar és a szlovák köztársasági elnök ekkor egyezett meg a várkastély felújításának folytatásáról. Ez kezdődött el végül 2018-ban, és ennek az eredményét láthatja ma az, aki Borsiba látogat.
Az összesen – magyar és szlovák, valamint EU-s támogatással együtt – több mint 3 milliárd forintból készült felújítás során az egész kastély, nemsokára pedig a környezete is újjászületik. Az 1940-ben épült szárnyban negyvenöt férőhelyes szállodát alakítottak ki, és lesz a várkastélyban étterem, konferenciaterem, szabadulószoba és virtuálisvalóság-játék is. Az interaktív Rákóczi-kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alkotóinak munkája.
A felújítást, ahol csak lehetett, visszaállítva a reneszánsz kori állapotot, magyar és szlovák szakemberek, restaurátorok közösen végezték. Az építészeti tervezést Wittinger Zoltán, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezető tervezője és Pásztor Péter, kassai építész közösen jegyzi, a környezet terveit Szabadics Anita (NÖF) készítette. A munka első részében a homlokzat történeti vakolatait restaurálták, rögzítették a még fellelhető festésnyomokat. Az udvar felől visszaépültek az egykori kémények, visszaadva a tető eredeti ritmusát. A tető a tervezők nagy bánatára nem kaphatta meg korabeli zsindelyfedését: amióta 2012-ben leégett a krasznahorkai vár, a szlovákiai műemlékvédelem nem engedélyezi a zsindely használatát.
A borsi Rákóczi-várkastély, bár a nagyközönség számára rejtett gyöngyszem volt csupán, az utóbbi évtizedekben is meglepően sok látogatót vonzott: még 2018-ban mesélte a restaurálás előkészítésén dolgozó egyik szakember, hogy zord téli időben is érkeztek a Kárpát-medence magyar területeiről, sőt olykor még Lengyelországból is zarándokokat szállító buszok.
„Eltávoztunk, még egy futó pillantást vetve a házra, mely megérdemlené, hogy szent zarándokoló helye legyen a magyarnak” – írta 1882-ben megjelent, A borsi ünnep című karcolatában Mikszáth Kálmán. Az író emléktábla-avatásra utazott Zemplén vármegyébe, ahol azonban csalódás érte: „Az ünnepélyt nem bírták országossá emelni – mesélte a jegyzetben. – A Kisfaludy Társaság két küldöttjén és a Petőfi Társulat egy képviselőjén kívül csak a szomszéd megyékből és városokból volt néhány vendég. A képviselőház, mely meg volt híva, nem is felelt. Még Thaly se jött: azt híresztelték a városban, hogy azért, mert megírta neki valaki, hogy nem érdemes eljönni. A lehangoltság teljes volt, hanem azért csakhamar felvidultunk. Lengő zászlók látása mindig bizonyos szárnyalást kölcsönöz a magyar embernek.”
Mikszáth a kastélyt – amely szerinte udvarház inkább – ekkor nem látta túl szépnek: jelenleg, írta, Széchenyi grófné birtoka, és igen elhanyagolt állapotban van. „Még ezelőtt húsz-huszonöt évvel megvolt a kastély jellege, de átalakították istállóknak, s azóta igazán szánandó kinézése van. A jobb szárny, ahová a gyönyörű emléktáblát (mely kétezer forintba került) helyezték, még lakható, s jelenleg egy gazdatiszt foglalja el a szobát, hol Zrínyi Ilona történelmünk legérdesebb alakját szülte.” Rákóczi szülőháza azonban átvészelte a Mikszáth lefestette szomorú időt, meg még rosszabbakat is. S közben mégiscsak zarándokhely lett. Most abban bízhatunk, hogy méltóképpen megújítva a fejedelem kései híveinek és turistáknak egyaránt kedvenc úti célja lesz.
fotók: Teleki László Alapítvány
