„A népművészet nem csupán örökség, hanem jövőformáló erő is – a Népművészeti Jelentés segít megérteni e kulturális mozgalom működését és fejlődését, és az a célja, hogy adatain és javaslatain keresztül hidat építsen múlt és jövő között” – magyarázta Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója előadásában. A Jelentés alapjául szolgáló kutatás az első évben a Csoóri Sándor Program hatásait vizsgálta. A válaszadók túlnyomó többsége szerint a támogatásnak köszönhetően megvalósuló programok az elmúlt hét évben hozzájárultak a közösségek megerősítéséhez, a szakmai fejlődés alapjául szolgáltak, erősítették a nemzeti és nemzetiségi identitást, a népi kultúra mélyebb megértéséhez is vezettek. A népművészet területén végzett munka eredményeként nőtt az érdeklődés a hagyományok iránt, és egyre több fiatal csatlakozik a népművészeti közösségekhez.

(fotó: Dusa Gábor)
Emellett a kutatás javaslatokat is megfogalmaz a szektor jövőbeli fejlesztése érdekében, és kitér a közösségépítés és a társadalmi felelősségvállalás fontosságára is. A Hagyományok Háza tervei szerint a Népművészeti Jelentés évente frissülő elemzésekkel és konkrét szakpolitikai javaslatokkal járul majd hozzá a magyar népművészet jövőjéhez.

Kalocsán érdemes ellesni, megtanulni a pingálóasszonyok hagyományos festési technikáját
A Craft_ME egyfelől komplex oktatási platform, amely szemléletesen teszi elérhetővé a hagyományos kézműves technikák és mesterségek folyamatát, másfelől digitális archívum, amely hozzájárul a népi kézművesség gyakorlati és szellemi örökségének megőrzéséhez.
Kulturális szakemberek, kutatók és a népművészeti közösségek képviselői vitatták meg a szakmai napokon a Hagyományok Háza tevékenységének és különböző területeinek aktuális kérdéseit a színpadi néptánc megújulásától a külhoni pedagógusképzésekig. Emellett a népzene és a kézművesség, illetve a digitális oktatás területén dolgozó szakemberek, kutatók, szervezetek megismerhették a néphagyomány oktatásának innovatív megközelítéseit, illetve a népművészetből származó újításokat és fejlesztéseket.
Nyitókép: Kántor Sándor korongozómester
(fotó: Urbán Tamás/Fortepan)