A helyi műemléki védettséget is élvező Riesz-ház autentikus eredetiségével egyike azoknak a XX. század elején épült parasztházaknak, amelyek hűen őrizve építéstörténetüket, beszélnek a korról, a társadalomról, amelyben születtek. A Népi Építészeti Programot többek között éppen az ilyen épületek kedvéért találták ki. A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott, évi másfél milliárd forintból működő program keretében olyan magánszemélyek és szervezetek kérhetnek támogatást részleges vagy teljes épületfelújításra, akik vagy amelyek országos vagy helyi védettség alatt álló, népi építészeti ingatlannal rendelkeznek. A támogatás mértéke ötszázezer és húszmillió forint közötti, a megkívánt önrész tíz százalék.

Nagyvonalú és hatékony támogatási forma, amellyel sokan élnek is. Számos olyan ingatlantulajdonos, aki ilyen jellegű támogatás nélkül nemigen kezdhetne bele a sajátos tudást és technikákat igénylő, költséges helyreállításba.

A hagyományos megjelenését megőrző, ám némileg leromlott állapotú kismányoki ház tulajdonosa is támogatási kérelmet nyújtott be, és szakértők iránymutatásával megújultak a ház nyílászárói, a párkány és a homlokzat téglaburkolata, valamint a tető csatlakozószerkezetei, köztük az oromdeszkázat. A légkábelt a kedvezőbb megjelenés és a homlokzatburkolat védelme érdekében áthelyezték, a homlokzati párkány és a vakolt ablakkeret visszanyerte az eredetivel megegyező, szürkésebb árnyalatát. A nyílászárók kutatása felszínre hozta az ablakkeretek eredeti színezését, így a restaurált ablakok visszakapták kék árnyalatukat. 

Kismányok jellegzetes épülete a téglaburkolatos Riesz-ház 

Néhai Riesz Henrik parasztháza csak egy a több száz épületből, amelynek részleges vagy teljes felújítását a 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában működő Népi Építészeti Program keretében nyújtott támogatásból végeztek el, vagy végeznek el a közeljövőben. Hogy a több mint négyszáz támogatott projekt közül sok most ért kivitelezési szakaszba, abban többek között a felújítási folyamatokat némileg lelassító koronavírus-járvány játszott szerepet.

A Népi Építészeti Programban jelenleg is van egy nyitott támogatási kör: ennek keretében szakmai előkészítésre és/vagy felújításra kérhető támogatás. A beadási határidő: 2021. október 21. 

Úgy látjuk, a Népi Építészeti Program elmúlt két éve igazi sikertörténet – mondja dr. Diószegi László, a programot lebonyolító Teleki László Alapítvány igazgatója. – A magyarországi népi építészeti örökség ma még rengeteg olyan emlékkel rendelkezik, amelynek megmentésére van esély, és amelynek megmentése kívánatos is, hiszen ez a múltunk egy darabja, amelyet őriznünk kell. Úgy látjuk, hogy a magyar kormány támogatása és a jól bonyolított program nagyon sok épülettulajdonost indított arra, hogy megújítsa a birtokában álló ingatlanokat.

A program hozadéka még, hogy számos olyan szakembernek ad munkalehetőséget, akik egyre ritkább mesterségek tudói: nádfedők, fa-nyílászárókkal foglalkozó asztalosok, különleges, a népi építészetben alkalmazott egyéb technikák, módszerek birtoklói folytathatják munkájukat.

Az alapítványnak, mondja az igazgató, van ezenkívül egy titkos vágya is: Az anyaországi népi örökség is gazdag, de még jóval gazdagabb a határon túli, elsősorban az erdélyi. Nagyon szeretnénk elérni, hogy a közeljövőben a magyar kormány terjessze ki a Népi Építészeti Programot a határon túlra is. Ehhez a Teleki László Alapítványnak megvan a megfelelő kapcsolatrendszere, és egy ilyen program nemzetpolitikai és örökségvédelmi hatása felbecsülhetetlen.

Závodi lakóház 

Október 14-én rendezik az Élhető örökség című népi építészeti konferenciát, amelyen az érdeklődők jóval részletesebben ismerkedhetnek meg a munkával. Ehhez nem is kell a Tolna megyei Závodra, a konferencia színhelyére utazni, hiszen streamelve is követhetők az előadások. Ezeken egyebek mellett szó lesz a závodi értékvédelemről, kiemelten a Népi Építészeti Program támogatásából megújult épületről, a Kisalföld, a Balaton-felvidék népi építészetéről, a dél-alföldi régió népi építészeti emlékeinek megőrzéséről, a résztvevők a Kitekintés szekcióban erdélyi értékvédő programokról is hallhatnak. És végül az előadások sorából nem hiányozhat egy-egy konkrét, támogatásból megújult helyszín ­– a Meszleny-pince és présház, Balatonakali, a kalaznói német nemzetiségi parasztporta, a szakályi feszület és Nepomuki-szobor – bemutatása sem.

Borítókép: Présház Balatonakaliban

Fotók: Teleki László Alapítvány