– Az első barlangra? Hogyne emlékeznék! – kezdi a történetet. – Kisgyerekként sokat kirándultam apámmal. Óvodás lehettem, amikor mutatott egy barlangot valahol Budán, és elmesélte, hogy abba egyszer cserkészek kötélen leereszkedtek, de a szikla elvágta a kötelet, s ők lezuhantak. Már felnőttként sokáig kerestem, hol lehet ez a hely, de nem találtam. Azután az egyik barátom szólt, hogy bontanak egy barlangot, amiből cseréptöredékek kerülnek elő. Engem mindig is érdekelt a barlangok régészeti vonatkozása, ezért kimentem megnézni. Megláttam, és rögtön felismertem, hogy ez az a barlang.
Egyébként kamaszként már barlangásztam. Palatinus Jóska barátomtól tanultam a gyakorlati fogásokat, mozgásokat a solymári Ördög-lyukban meg a környéken. Volt egy diákkori szerelmem, ma már akadémikus, akivel a kézfogásig sem jutottam el, de ő hívta fel a figyelmemet arra, hol találok ilyen témájú könyveket. Beiratkoztam a Szabó Ervin Könyvtárba, és ott kerültek a kezembe Vértes László, Gábori Miklós, Jakucs László és Kessler Hubert könyvei.
– Akkoriban még egy túrabakancshoz is nehéz volt hozzájutni, hogy állt a helyzet a barlangászfelszereléssel?
– A hatvanas évek közepén Nyugaton elkezdett néhány cég ilyen felszereléseket készíteni. Ebből néhány bejutott az országba, és házilag másoltuk ezeket.
A MAHART-nál dolgoztam géplakatosként, és sorozatban gyártottam a mászógépeket, jégcsákányokat.
Kötélért Csehszlovákiába jártunk, de idővel ott is korlátozásokat vezettek be. Emlékszem, Brünnben félrehívott az eladó, és halkan mondta, hogy most csak egy tekercs kötelet adhat, de ha visszajövök egy óra múlva, akkor vehetek még egyet. Szlovéniában a Skocjan barlangban egy Trabant-lámpával világítottunk, amihez a hátizsákban cipelt akkumulátor szolgáltatta az áramot.
– Veszélyes hobbi a barlangászás?
– Volt néhány kalandom, de komoly balesetem csak egy, amikor egy nyolcméteres zuhanás után a jobb lábamat eltörtem a Meteor-barlangban. Csúszás közben még elkaptam a társam lábát, de éreztem, hogy nem tud megtartani, ezért inkább elengedtem. Szerencsére volt ácsolóanyag a barlangban, és egy kötél segítségével sínbe tettük a törött lábamat. Négy óra alatt kijutottunk a felszínre, és a félméteres hóban elevickéltünk a kutatóházig.
A rendőrségi jegyzőkönyvbe az került, hogy elcsúsztam a jeges úton, mivel korábban volt néhány halálos barlangi baleset,
és nem akartunk egy újabb negatív véleményhullámot elindítani.
– A barlangászáshoz idővel a régészet is társult. Hogyan?
– Nekem régész végzettségem nincs. A legmagasabb iskolai fokozatom a Foximaxi egyetem. Erre azért jártam, mert huszonegy nap tanulmányi szabadság járt vele. De részt vettem egy olyan táborban még nyolcvanban, ahol azt tanították, hogyan vegyük észre a régészeti rétegeket. Sokat dolgoztam szakemberek mellett, például Ringer Árpi barátommal, aki a régészeti tanszéket hozta létre Miskolcon.
Életem egyik csúcspontja volt, amikor a miskolci Avason engem kértek fel, hogy Magyarország legnagyobb őskőkori feltárásának koordinátora legyek.
Egy hetvenezer éves kovakőbánya került elő a Neander-völgyiek idejéből. Ez világszenzáció. Nemcsak kitermelték a nyersanyagot, de hőkezelték is. Azóta már feltártak egy hasonló bányát Dél-Afrikában is, de a miénk legalább tízezer évvel idősebb.
– Budapesten születtél, nőttél fel, és életed nagy részét ott élted le. Hogyan lett belőled végül bükki ember?
– Nekem Bódvaszilas volt a világ közepe hatvannyolctól hetvenháromig, amikor elkezdtem a kutatásokat. Aztán a sógorom mondta, hogy van itt Bánkút környékén egy víznyelő, amit a miskolci barlangászok megbontottak, de nem jutottak vele semmire. Később mások bejutottak egy másfél kilométeres barlangba. Ez a mai Diabáz-barlang. Ennek a kutatásába kapcsolódtam be én is. Közben kiderült, hogy
az északnyugati Bükkel még egyik barlangászcsapat sem foglalkozott, így ezt a részt kezdtük el kutatni.
Magyarország barlangjainak a negyede a Bükkben található, szám szerint ezerháromszázötven. Egy ideig kataszterezéssel is foglalkoztam. Háromszáznyolcvan olyan barlangot vettem leltárba, ami korábban nem volt benne, tehát azt mondhatom, hogy én találtam meg őket. Nyolcvanban kaptunk engedélyt egy kutatóház építésére a Kopasz-réten, és az lett a bázisunk, minden hétvégét ott töltöttünk. Amikor azután kisajátították az újpesti házunkat, annak az árából Szilvásváradon vettünk egy öreg parasztházat.
Egy percig sem éreztem, hogy gyüttmentnek tartanának a falubeliek.
Igyekeztem beleásni magam a település múltjába, ma már a helyismereti túrákat is én vezetem.
Öreg barátomtól, Papp Laci bácsitól vettem át nyolc láda helytörténeti anyagot, amit egy kétszáz oldalas dokumentációval együtt átadtam a Dobó István Vármúzeumnak, és ennek eredményeképpen sikerült régészeti területté nyilvánítani a leendő lovaspálya helyét, ahonnan igazi csodák kerültek el.
– Például?
– Sok kis bronzkori agyaglószobrocska, amelyek háromezer évesek, vagy érdekes temetkezési leletek.
Találtak olyan sírt, amelyben eltörték a halott nő lábát, nehogy visszajárjon kísérteni.
És most kaptunk választ arra a kérdésre, ami már az első ásatásoknál felmerült; hogy miért vannak beásások egyes barlangokban. Született rá több teória, de egy, a lovaspályán feltárt lelet adta meg a választ.
Farkas Csilla régész talált egy barlangimedve-karomcsontot, amin egy bronzkarika volt átfűzve. A kettőt több ezer év választja el egymástól. Ha úgy tetszik, az első őslénytani ásatások már háromezer éve kezdődtek, amikor
a bronzkori ember leásott a barlangokban medvecsontokért, és azokat feltehetően valamiféle rangjelzésként használta.
A barlangi medve karma ugyanis sokkal nagyobb volt a barna medvéénél.
Amikor barlangkataszterezéssel foglalkoztam, készítettem egy privát listát a potenciális régészeti lelőhelyekről. Száztizenöt barlang került bele. Ebből eddig hármat kutattunk meg a Miskolci Egyetemmel, és kettőből elő is került régészeti anyag.
– Nyilván az elmúlt hatvan év alatt sok mindenre választ kaptál, de biztosan van olyan kérdés is, amire nem. Tartogat még titkokat a Bükk hegység?
– Hogyne! Korábban azt feltételezték, hogy egy nagy, összefüggő barlangrendszernek kell még lennie a hegységben. Ez valószínűleg nem igaz, de még
vannak olyan barlangok, amelyek biztosan léteznek, de nem tudjuk, hogy pontosan hol. Az egyik ilyen a Szalajka-patak forrásrendszere. Elindul a víz Hármaskútról vagy talán Bánkútról, és itt jelenik meg Szilvásváradon.
Ez legalább egy tíz kilométer hosszú és Magyarország legnagyobb szintkülönbségű barlangja lesz, ha megtaláljuk. Biztos, hogy a legnagyobb részén patak folyik, és van benne több vízesés is. Biztosan van egy tó is benne, de ezt még eddig ember nem látta. Ötven éve kezdték a Hármaskúti-víznyelő feltárását, a mai napig hetven méter mélyre jutottak. Több barlangászgeneráció vérzett már el ott. Fiatalon arról ábrándoztam, hogy én leszek az, aki először lejut ebbe a barlangba, ma már persze nincsenek ilyen ambícióim, de szeretném megérni, hogy valaki bejusson oda, és akkor megtudjuk, hogy mi igaz a feltevéseinkből.
