Az utcai homlokzat első pillantásra jellegtelen, de már távolról látszik, hogy alacsony tömegével valósággal „kiugrik” a két- és háromszintes épületek sorából. Ha tüzetesebb vizsgálódásba kezdünk, rögtön szembetűnnek különleges elemei. Vajon hol találunk még a városban egyetlen, ráadásul kis, földszintes házon ilyen markáns barokk főpárkányt, ilyen hangsúlyos tetőidomot, érdekes faborítást a keleti oromfalon? Legfőbb báját azonban kétségkívül az egykori kocsibejáró kerékvetőkkel ellátott, félköríves záródású kőkeretes kapuzata adja. Ezzel válik az egész belvárost tekintve egyedivé ez a hézagosan zártsorú beépítésű épület.
Itt máris felmerül a kérdés, ez a ház vajon miért nem műemlék? Mielőtt választ adnánk rá, kövessük nyomon építéstörténetét. Az örökség- és műemlékvédelem területén soha nem érhetjük be a jelenben kézzelfogható három dimenzióval, gondolatainkat ki kell terjesztenünk a negyedik dimenzióba, a kutatható és részben megismerhető múlt irányába.
A kosáríves kapuzat látványa visszaröpít az 1700-as évek utolsó évtizedeibe, egészen pontosan a pécsi építészettörténet barokk fejezetének lapjaira. Szerencsés módon több korabeli pécsi várostérkép maradt fenn napjainkra. Ezek között akadnak kifejezetten precíz, a telekalakulatokat, a helyrajzi számokat, a beépítéseket is ábrázoló munkák, melyekről számos adat olvasható le Pécs építészettörténetére vonatkozóan az elmúlt kétszáz–kétszázötven évből. Ha ezeket a képi forrásokat összevetjük a bányamérnökből lett kitűnő helytörténész, Madas József adatgyűjteményeivel, akkor a XVII. század végétől részlegesen rekonstruálhatóvá válik a teljes belváros és a Budai Külváros telek- és birtoklástörténete is.
Ha forrásaink segítségével visszatérünk az időben, kiderül, a török korszak után csaknem száz év elteltével még mindig tele lehetett a város szíve szakrális török épülettel. Ezek részben pusztulóban voltak, vagy átalakítva éltek tovább, mint például a közeli Dominikánus utcában az egykori Ferhád pasa dzsámija, mely 1771-ig a domonkos szerzetesek templomaként funkcionált.
A török kori emlékeken kívül a középkori városfal szinte érintetlen, és épületünk ebből a szempontból is izgalmas, mivel a telken korábban városkapu állt. Másolat másolataként maradt fenn a francia hadmérnök, Antonius Duplatre térképe, mely 1777 körül keletkezett. Ezen a térképen a mai háznak még nyoma sincs, de megtalálhatók a mai telek helyén a keleti városkapu romjai.
1780-ban Pécs elnyerte a szabad királyi városi rangot, majd ugyanebben az évtizedben nagy arányban megnövekedett a város beépítésre szánt területe. Ezt egyes városfalszakaszok elbontásával, valamint a városfalak külső oldalán lévő területek felparcellázásával érték el.
A mostani Király utca 51. lett az 545-ös számú telek, amelyen 1786-ban kijelölték az építési vonalat. Létesült is rajta egy új épület, melynek tulajdonosa Ponauer Márton. A mai telekalakulat 1799-ben született, ekkorra már nagy valószínűséggel felépült az utcafronti épület, melynek tömege és kialakítása megegyezik a mai állapottal.
A tulajdonosváltásokon kívül a közterület elnevezése is változott a XIX. század folyamán.
Az egykori Fő utca Pécs jelentős püspökéről, Király Józsefről elnevezve 1864-ben már a Király utca nevet viselte.
Akkortájt az épület a 26-os számot kapta. Az 1865-re datált, színes, Habsburg birodalmi térképről sok minden leolvasható, mely tényeket az 1872-es Lukrits Ignác-féle térkép is megerősít. A térképek zártsorú, városfalhoz simuló félkeretes beépítést jelöltek, biztosak lehetünk abban, hogy a kapuzat és az utcai beépítés ekkor már évtizedek óta fennállt, a telek nyugati oldalán látható melléképületek pedig a XIX. század első felében keletkeztek.
A félköríves záródású kőkeretes kapu, a mai üzletportálok helyén valaha ablakok lehettek
fotó: Szentgróti Dávid
1885-ben újabb címváltozásról értesülünk az írott forrásokból, az épület immár a Király utca 49. szám alatt található, melynek tulajdonosa Vidákovics István és Gadó Mária. Az 1912-es kataszteri térképen láthatóan továbbra is fennállt az 1865-ös beépítés.
Pécs városának 1980-as, részletes rendezési terve védett telekként jelölte meg az ingatlant, a főépületet és kapuzatot megtartandónak nyilvánította, az udvari szárnyakat viszont bontásra javasolta. Ezeket 2006-ra elbontották, így az udvaron a városfal kiszabadult, az épület teljes északi homlokzata láthatóvá vált.
Bár az épület soha nem került az országos műemlékvédelem látóterébe, a helyi önkormányzat viszont szerencsére látott benne fantáziát, így 2007-ben egy értékvizsgálatot követően helyi védelem alá helyezte. Az igazat megvallva, a benne lévő üzletek kialakítása miatt az épület homlokzati architektúrája és belső elrendezése olyan mértékben eltér az építéskorabeli állapottól, hogy az országos műemléki védelem nehezen lenne indokolható. Ugyanakkor az épület számos olyan látható és épületkutatással felszínre hozható rejtett értékkel bír, melyek hosszabb távon esetlegesen védett műemléki értékké is válhatnak. Hiszen a városfalhoz simuló, keleti irányban hézagosan zártsorú beépítési mód történeti érték, olyan sajátos adottság a mai városszövetben, melyet nem szabad megszüntetni. A barokkos tömegforma, az alacsony homlokzatmagassággal és a negyvenöt fokos nyeregtetővel, a beépítetlen tetőtérrel a XVIII. század végének építészeti üzenetét hordozza.
A mai üzletportálok helyén korábban bizonyosan ablakok voltak, mivel lakóépületről van szó. A keleti homlokzaton egy elfalazott, íves bejárat nyomai láthatók. Itt lehetett az épület eredeti bejárata.
Egy nagyobb arányú felújításnál érdemes lenne megkutatni a homlokzatot, és legalább részlegesen helyreállítani az eredeti állapotot. Ez természetesen gazdasági érdekkel ütközne, tehát aligha van rá esély.
Az épület jelenleg városi tulajdonban van, az egyik üzlethelyiséget éppen eladásra kínálják. Nemrég el is határoztam, ha veszélybe kerülne ez a beépítés, megveszem az épületet! Egyelőre nincs rá pénzem, de úgy is fogalmazhatok, mivel még nem vettem meg, nincs nagy probléma. Ennek persze ellentmond egy telefonhívás, melyet nemrégiben kaptam, arról érdeklődtek, vajon beépíthető-e a tetőtér? A helyi rendelet ezt eleve kizárja, mivel veszélyeztetné a védett érték fennmaradását.
Bízzunk benne, hogy még sokáig csodálhatjuk az egykori pécsi belváros határvonalán született kis épület sajátos formáit!
