A klímaváltozással kapcsolatos jogi eljárások indításának két, mára lényegében letisztult feltétele van. Egyrészről a tudóstársadalom – elenyészően kevés, de hangos másként gondolkodót leszámítva – konszenzusra jutott abban, hogy az éghajlatváltozás jelenleg tapasztalható folyamatának és ütemének oka az emberi társadalmak viselkedése, különösen is az észszerűtlen pazarlás. Másrészről az országok alaptörvénye, alkotmánya vagy klímaszabályozása tartalmazza

az általános emberi alapjogok között az élethez, egészséghez és az élhető környezethez való jogot, amely jog természetesen megilleti a következő generációt is.

Azaz, a nemzedékek közötti igazságosság alapelve értelmében, a ma elkövetett cselekedetek (vétkek?) következménye nem hárítható át utódainkra.

A szabályozást lefektető jogi környezet azonban önmagában kevés, szükséges, hogy a jogelvek a gyakorlatban is érvényre jussanak, ami már a konkrét ügyekben eljáró ügyvédek, ügyészek és bírók feladata. A legnagyobb kihívás igazolni az okozati összefüggéseket egy-egy kormányzati döntés vagy nagyvállalati tevékenység és a jogsérelmek között. A perekben a szennyező tevékenységek emberi egészségre és életminőségre gyakorolt hatását kell bizonyítani, ami azonban nem mérhető egzakt számokkal, s nem meghatározható empirikus úton.

Mindemellett azért is

nehéz az ok és az okozat összefüggését hitelt érdemlően bizonyítani, mert a kiváltó tényező és az érzékelhető következmény között hosszú idő telhet el,

ami alatt más hatások is érvényesülhetnek. Például egy szennyező gyár által kibocsátott légszennyezés csak évtizedek múltán okoz tüdőkárosodást a környékbeliek egy részénél, miközben nyilvánvalóan más kockázatoknak is ki voltak téve. Más részük ugyanott nem kap légzőszervi betegséget, de esetleg más módon, áttételesen – a megbetegedő hozzátartozó ápolása vagy az elköltöző rokon távozása miatt – romlik életminősége, egészsége.

Sulyok Katalin, az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszékének adjunktusa, a kérdéskör hazai szakértője elmondta, hogy a „klímaper” jogi értelemben ernyőfogalom, nagyon heterogén csoport, amelybe sokféle jogi eljárástípus tartozik. Ezek alapvetően mind az éghajlatváltozás okaiért és hatásaiért való felelősséget feszegetik, de eltérő jogalapon és különféle bírósági fórumokon. Vannak köztük, amelyek alkotmányos szabályokra, emberi jogok megsértésére alapoznak, mások nemzeti szintű jogszabályokra, például társasági jogra, fogyasztóvédelmi szabályokra, cégvezetők kötelezettségeire épülnek.

A kezdeti nehézségekkel kapcsolatban a szakértő felidézte, hogy az éghajlatváltozásért való jogi felelősség kérdése sokáig ellentmondásos volt, hiszen tudjuk,

a klímaváltozás az emberiség sorskérdése, és ha nem teszünk ellene semmit, kataklizmatikus hatásokkal fog járni, viszont az államokat, a nagy kibocsátókat jogi értelemben sokáig nem lehetett felelősségre vonni azért,

mert nem léptek fel kellő eréllyel a klímaváltozás megfékezése érdekében. Tehát úgy tűnt, hogy a klímaváltozás az életünkre, számtalan alapvető jogunkra drasztikus hatással lesz, ám furcsa módon ez a jelenség mégsem jár együtt bíróságok előtt kikényszeríthető felelősséggel. Éppen az emberi ráhatás döntő volta és a jogi felelősség hiánya közötti szakadékot igyekeznek a klímaperek áthidalni.

Erdőtűz Los Angeles közelében, a San Gabriel hegységben (Wikipedia)

 

Az ambivalens megközelítés társadalmainkban is tükröződik: Amerikában például széles körű egyetértés mutatkozik a klímavédelmi feladatok elvégzésének szükségességéről, a nézetkülönbség a fájdalmas részletekben van. A kormányzat szerint ezek a feladatok ugyanis minden lakosra mintegy ezerötszáz dollár költséget rónának, a közvélemény-kutatások eredményei alapján azonban a lakosok csak huszonhat dollárig hajlandók állni a „klímacechet”.

Visszakanyarodva a paragrafusok világába, az első éghajlatváltozási felelősséget feszegető keresetek sikertelenek voltak. Az elsők között az inuitok perelték az Egyesült Államokat, mert az nem tett semmit a klímaváltozás ellen, ezért olvadnak a jégtáblák, eltűnnek a fókák, és nem tudják a hagyományos életmódjukat fenntartani, végeredményben el kell hagyniuk a lakóhelyüket. Az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság döntése az volt, hogy

túlságosan bonyolult a természettudományos háttér, és így álláspontjuk szerint nem áll meg jogilag az ok-okozati kapcsolat,

azaz nem igazolható, hogy az Egyesült Államok okozza egyedül és kizárólag az inuitokat ért jogsérelmeket.

Ehhez képest nagy fordulatot hozott az Urgenda-ügy Hollandiában, amelynek végén, 2019-ben a holland legfelsőbb bíróság arra kötelezte a kormányt, hogy az általa vállalt kibocsátáscsökkentési célokat vizsgálja felül, és jóval ambiciózusabb és sokkal gyorsabb intézkedéseket tegyen, mint amelyeket a saját klímatörvényében megfogalmazott. Jogi értelemben egy nemzeti bíróság döntése nem precedens értékű, semmilyen kötelező erővel nem bír más államokban, mégis látható, hogy a bíróságok figyelik egymás gyakorlatát (különösen ilyen nagyon új kérdésekben), és mint ihlető forrásra, gyakran támaszkodnak más országok legfelsőbb bíróságainak álláspontjára.

Legutóbb például – idézi fel a jogi szakértő – a német szövetségi alkotmánybírók mondták ki hasonló érvelés alapján, hogy a klímavédelmi törvény alkotmányellenes, mert a kormány rövid távon nem tervezett elégséges kibocsátáscsökkentési intézkedést.

Az ipar átalakítása, dekarbonizálása terén az érdemi feladatvállalást 2030 utánra tolta, és ezzel a jövő nemzedékekre hárította.

Ha ma nem teszünk megfelelő dekarbonizációs lépéseket, akkor 2030 után olyan hirtelen átállásra lesz szükség, ami érintené az állampolgárok életmódjának számos aspektusát, akár a szabad mozgáshoz vagy a tulajdonhoz való alapjog is sérülhet.

Kiszáradt tómeder Kaliforniában (Wikipedia)

 

A hatékonyabb klímavédelmi intézkedéseket sürgető egyik első ítélet Pakisztánban született. Ausztráliában pedig egy 86 éves apáca indított klímapert a rábízott kisgyermekek jogainak védelme érdekében. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt van egy kereset, amelyben jövőjüket féltve portugál gyerekek perelnek harminckét országot (köztük Magyarországot). Szintén Strasbourgban szeretne eredményt elérni egy francia kisváros korábbi polgármestere, mert a várost elöntené a víz, ha a klímaváltozás hatására megemelkedik a tenger szintje.

Szaporodnak az egyes – jelentős környezeti hatást kiváltó – beruházások elleni klímaperek is, amelyekben rendszerint nem a beruházót, hanem

az engedélyező hatóságot támadja a lakosság, a klímakockázatok nagyobb mértékű figyelembevételét követelve.

Bíróság előtt állnak a szennyezés tekintetében egész országok kibocsátásaival vetekedő Shell olajipari óriás felelős vezetői is, mert – a vád szerint – gazdasági döntéseik során nem törekedtek megfelelő mértékben a környezeti terhelés és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, a klímakockázatokat nem vették megfelelően figyelembe.

A magyar helyzetre áttérve elmondható, hogy az első keresetlevelek már megfogalmazódtak: ellenzéki képviselők 2021-ben a némethez nagyon hasonló klímatörvényünk utólagos normakontrollját kérték. Ennek célja annak megvizsgálása, hogy a klímatörvény megfelel-e azoknak az Alaptörvényben lefektetett nagyon erős garanciáknak, amelyek kimondják, hogy

az állam köteles a jövő nemzedékek érdekében megvédeni a nemzet közös örökségét, benne a természeti és kulturális kincseket.

Az eljárás még folyamatban van, és felelőtlenség lenne a kimenetelét megjósolni, de annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a német alaptörvény nem is tartalmaz a miénkhez hasonló, kifejezetten a jövő nemzedékek érdekeit védő alkotmányos előírást.

A külföldi példák alapján számítani lehet arra, hogy az első sikeres pereket az ügyek számának exponenciális felfutása követi, aminek külföldön már most is tanúi lehetünk. Így nálunk is prognosztizálható a ma még jogászi körökben is egzotikusnak számító eljárások szaporodása.

 

Nyitókép: Erdőtűz az ausztráliai Orroral völgyben (Wikipedia)