Szembenézni a valósággal és igazi megoldásokat keresni a várható kihívásokra – ez a mélyalkalmazkodás (Deep Adaptation) mozgalom célja. Jem Bendell, a mozgalom elindítója Mélyadaptáció: Útmutató az éghajlati tragédiához című tanulmányában abból indul ki, hogy a klímaváltozás és a társadalmi összeomlás elkerülhetetlen, ő pedig abban szeretne közreműködni, hogy ez minél fájdalommentesebb legyen. (A tanulmányból kiindulva született meg a későbbiekben Bendell szerkesztésében a Mélyalkalmazkodás című kötet, melyet nemrégiben az általa írt Összetörve című mű követett. Ezek magyar nyelven a L’Harmattan Kiadó és a Cassandra Program gondozásában jelentek meg.) Stumpf-Bíró Balázs, a mozgalom hazai képviselője, e két könyv fordítója szerint a helyes döntéseket csak a valóság ismerete tudja megalapozni, az evolúció tanulsága pedig az, hogy aki leginkább képes alkalmazkodni, az marad életben. A kárenyhítéshez kulcsfontosságú az összefogás.

Bendell a közelmúltban személyesen is felkereste a világszerte létrejött mélyadaptációs közösségek közül a legnagyobbat, a magyart, s részt vett a Deep Adaptation Hungary, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Teremtésvédelmi Kutatóközpont, a Pannon Egyetem, az Ökopresszó Alapítvány és a Cassandra Program által szervezett Bend or Break Together című nemzetközi konferencián, amelynek résztvevői azt a kérdést járták körül, milyen lehetőségei és eszközei vannak a küszöbön álló összeomláshoz való társadalmi alkalmazkodásnak. A program házigazdája, Stumpf-Bíró Balázs rövid áttekintést adott a mozgalom indulásáról, tevékenységéről, és bemutatta a hazai csoportot.

Jem Bendell rádöbbent, hogy összeomlás vár a jelenlegi civilizációra (jembendell.com)

 

Személyes példáját említve Jem Bendell kiemelte, hogy a negatív folyamatoknak is lehet pozitív hozadéka, ha merünk együttműködni, változni és kibontakoztatni a bennünk szunnyadó valós értékeket. Sokszor a fájdalom ébreszt rá valamire, amiből öröm születhet. A mozgalom gyökerei az éghajlatváltozással foglalkozó kutatásaihoz nyúlnak vissza, melynek eredményeként rádöbbent, hogy összeomlás vár a jelenlegi civilizációra. Mivel nagyon összetett rendszerről van szó, azt nem lehet pontosan tudni, mennyi időnk van még, az viszont tény, hogy elkerülhetetlen, sőt a jelei már itt vannak körülöttünk. Elég, ha saját életminőségünkre vagy biztonságérzetünkre gondolunk.

A technológia pedig nem fog megvédeni bennünket, sőt, fenntarthatónak nevezett megoldásai tovább növelik a problémát, siettetik a katasztrófát.

A technooptimisták persze mindent elkövetnek saját álláspontjuk igazolása érdekében: tündérmesékkel altatnak bennünket, de az ébredés kiábrándítóan más lesz. Eközben erodálódnak személyes kapcsolataink, melyek elvezethetnének a valós megoldásokhoz. Az igazság felismerése sokak életében vezetett gyökeres fordulathoz, elindította személyes átalakulásukat, és képessé tette őket arra, hogy közösségi megoldásokat keressenek. Az átalakulás ugyanis ösztönzi kreativitásunkat.

 

Könyveiben Bendell olyan átalakulásra is ösztönöz, mely a teljes életet kínálja 

 

Könyveiben Bendell nem csupán helyzetismertetést ad, hanem olyan átalakulásra is ösztönöz, mely a teljes életet kínálja. A hatalom manipulál, félünk kérdéseket feltenni, pedig párbeszédet kell kezdenünk egymással, és késznek kell lennünk az átalakulásra.

Fel kell ismernünk a valódi értékeket és ezek jegyében kialakítani prioritási sorrendünket.

A szenvedést az élet részeként kell elfogadnunk, mert hozzátartozik az élet teljességéhez. Nem tudjuk, milyen mélyre zuhanunk majd, megszabadulunk-e egyáltalán, de el kell fogadnunk ezt a bizonytalanságot is, és el kell kezdenünk együtt feldolgozni az ezzel járó feszültséget. Az átalakulásban segítségünkre lehet az odafigyelés, belső munkánk és kapcsolataink, csakúgy, mint az intuíció, melynek útmutatásaira szintén készen kell állnunk.

Gyurkó Szilvia, a gyermekjogok hazai szakértője arról beszélt, hogy a gyermekekkel, fiatalokkal meg kell ismertetnünk a valós forgatókönyvet, hogy ne érje őket felkészületlenül a változás. A gyermekek akkor is érzik a feszültséget, ha igyekszünk őket távol tartani a krízistől. Paradox módon, amikor meg akarjuk védeni a valóságtól, azzal még védtelenebbé tesszük őket. Pedig nekik is joguk van a felkészülésre. Sok hasznos ismeretre megtanítjuk őket, számos fontos dologra viszont nem: a világ valós működésére, a változásokhoz való alkalmazkodásra, kritikus gondolkodásra,

együttműködésre, a művészet fontosságára, a szépség felismerésére, kulturált vitára, stresszkezelésre,

strukturált gondolkodásra vagy akár az élet értelmének fontosságára. Emberiességre kell tanítanunk őket, át kell adnunk számukra a legfőbb értéket is, a biztos és őszinte kapcsolatokat. Beszélgetnünk kell velük az igazán fontos témákról, mert jelenleg még a világ végét is könnyebben elhiszik, mint azt, ami rájuk vár, a kapitalizmus végét.

A gyermekek érzik a feszültséget (Alexander Milov Szerelem című, a 2015-ös Burning Man Fesztiválon bemutatott szobra, ma a Haraszty Pincészet váli szőlőbirtokán látható; Pixabay)

 

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora szerint az elmúlt évek krízisei sokakat ráébresztettek arra, hogy a jelenlegi gazdasági fejlődés nem fenntartható, s megjelent a társadalmi nyitottság e témák és a valós megoldások keresése iránt. Az üzleti megoldások nem a valódi problémákra irányulnak.

Zéró kibocsátást valójában nem érhetünk el, mert a felhasznált energia kilencvenhét százalékát a meglévő energia-infrastruktúra révén használjuk fel, működtetve a globális gazdaságot és társadalmat.

A meglévő energia-infrastruktúra segítségével, nem megújuló energiaforrások felhasználásával készülnek a megújuló energiát előállító berendezések is. Az energiafelhasználás ötven százaléka esetében pedig (nehézipar, hadászat, hajózás, repülés) nem létezik fosszilismentes alternatíva.

Annak esélye tehát, hogy a növekvő globális gazdaságban elérjük a zéró szénkibocsátást, olyan, mint repülés közben motort cserélni a repülőben.

Simon Michaux világossá tette, hogy a zöld átmenet 2050-re az alkalmazni kívánt technológiákkal lehetetlen, mert például a réz esetében huszonöt év alatt hétszáz évnyi bányászatot kellene elvégeznünk.

Az energiaforrások körében igazi újdonságról csak a nukleáris esetében beszélhetünk – véli Gelencsér András –, a többi felhasználása mind régre nyúlik vissza, még ha ma más, modernebb eszközökkel hasznosítjuk is őket. Igazi mennyiségi csökkentés sem érhető el, mert a globális függések miatt a kevesebb energiafelhasználással járó korábbi időkbe nem tudunk visszatérni. Nem vagyunk önellátók, a helyi megoldások valójában kevés helyen működnek.

Teljes gazdasági rendszerünk fosszilis alapokon nyugszik, számos ágazatban ennek nincs alternatívája, a rendelkezésünkre álló két évtized pedig nem elegendő az átállásra,

hiszen például egy nukleáris erőmű üzembe helyezése legalább egy évtizedet igényel.

Csak a végfelhasználási pontokon jelent meg a szén-dioxid-kiváltás, mint például az elektromos autók, ami így nem jelent valós megoldást, de ragyogó marketingfogás a zöldítésre. A zöld hidrogén ötven–hetven éve elérhető, mégsem terjedt el, mert alkalmazásának háromszor akkora az energiaigénye, mint a természetes gázé, ezért arányosan jóval drágább. Bármilyen más technológiára akarunk váltani a mostani helyett, annak nagyobb lesz az energiaigénye. A jelenlegi a leghatékonyabb.

Eredményes lenne azonban például a marketing betiltása, mert az azonnal harminc százalékkal csökkentené a fogyasztást.

Fontos lenne, hogy azokban az országokban, ahol csökken a népesség, kezdjék el visszaadni a területeket a természetnek, kompenzálva, hogy a növekvő népességű országokban egyre többet vesznek el. Sajnos nem ez a tendencia. A csökkenő népességű Kínában két év alatt több betont használtak fel, mint az Egyesült Államokban egy egész évszázad alatt. És a még részben jó technológiát is rosszul használjuk: például az elektromos autókkal nem kiváltjuk a benzinüzeműeket, hanem amellett második autónak használjuk. Az internet is hatalmas energiafogyasztó, jelentősebb, mint a repülés. Erről persze senki nem beszél. A valós kibocsátáscsökkentés (mitigáció) tulajdonképpen a fogyasztáscsökkentés, a visszafogottabb élet lenne.

A természeti népek tudása segíthet átvészelni az összeomlást (jembendell.com)

 

Zlinszky János, a Teremtésvédelmi Kutatóintézet főtanácsadója szerint paradigmaváltásra van szükség. Mai világunkban

a technológia vezető szerepre tett szert, és öncélúvá vált. Ha valamit meg lehet csinálni, hát megcsináljuk, és ha már megvan, akkor meg is kell vennünk,

a régit újra kell cserélnünk. Az anyagi javaktól várjuk a boldogságot, mert a marketing ebbe az illúzióba ringat bennünket, valójában azonban a minket körülvevő tárgyak jelentős része teljesen felesleges.

A XXI. század bűne, hogy az igazán értékes nyersanyagot, az olajat elégetjük, vagy szinte azonnal eldobható műanyag szemetet gyártunk belőle. Energiafelhasználásunk jelentős része is felesleges, tudnánk élni nélküle. Az energiát a valós szükségletek alapján kellene elosztani – annyit biztosítani, amennyi az adott éghajlaton a túléléshez, az életfenntartáshoz szükséges, de azt már nem, ami csupán a komfortnövelést szolgálja. Már azzal sokat tennénk, ha a fosszilis alapú beruházásokat nem támogatnánk.

Nemcsak természeti, társadalmi és gazdasági természetű a jelenlegi válság – hangsúlyozta Zlinszky János –:

a mélyben meghúzódó igazi probléma morális, elsősorban értékrendi okokra vezethető vissza.

A kiutat az életmódváltás jelentheti. A valódi paradigmaváltáshoz spirituális változásra van szükség, amelyben a szolidaritásnak és az igazságosságnak kulcsszerepe van. A régi rendszer és értékei bomlóban vannak, az új rendszer felépítéséhez olyan új értékekre van szükség, mint az önzetlenség, a mértékletesség és a szeretet. Bármilyen közel kerültünk is azonban az összeomláshoz, nem keseredhetünk el: tudnunk kell, soha nincs késő változtatni, mert Istennek végtelen javító, gyógyító ereje van.