Történelmi Műemlékek Nyitott Napja – így hangzott a neve annak a kezdeményezésnek, amely 1984-ben Franciaországban kapott szárnyra. Az akkor egyedülálló eseménysorozatnak a célja az volt, hogy a nagyközönség számára is elérhetők, megtekinthetők legyenek a máskor a kíváncsi szemek elől rejtőzködő, esetleg csak ritkán látható, kiemelkedő értékű műemlékek. A nyitott műemlékek napja hatalmas sikert aratott, hamarosan követőkre lelt. Először Belgium, Hollandia és Luxemburg követte a francia példát, majd Skócia, az Egyesült Királyság, Málta, Svédország. Felkarolta az Európa Tanács is, amely épp harminc éve indítványozta az európai államoknak, hogy szenteljenek a műemlékeknek, az épített örökségnek egy hétvégét, hívják föl a figyelmet az értékekre, megismerésük, megbecsülésük, megóvásuk és megőrzésük fontosságára. A kívánság egyértelmű volt és ma is az, fölkelteni a nyilvánosság érdeklődését környezetük, a műemlékek és történeti emlékek iránt, érzékennyé tenni a laikus közönséget, a társadalom legkülönbözőbb érdeklődésű köreit, s megértetni, hogy a műemlékvédelem nemcsak egy szűk szakma igénye és feladata, hiszen mindannyiunk közös örökségéről van szó.

A szecesszió kiemelkedő alkotása a Földtani Intézet székháza Fotó: Lantos Zoltán/KÖN

Az Európai Unió 1999-ben fogadta be az eseménysorozatot, s ajánlásai közé tartozott, hogy a helyszínek lehetőleg ingyenesen engedjék be a látogatókat, akiket szakemberek és olyan civil önkéntesek kalauzolnak, akik ismerik, szeretik épületüket, fontosnak tartják múltjukat, jelenüket, jövőjüket.

Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén kerülnek ki az EU-csillagokkal és épületek rajzolatával díszített örökségnapi kék lobogók a házak zászlótartóiba, hogy jelezzék részvételüket, s fogadják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai szervezői, a résztvevő intézmények munkatársai. S ha kezdetben valóban szempont volt, hogy olyan középületek, magánházak nyíljanak meg, amelyek máskor nem, vagy csak korlátozottan látogathatók, mára változott a világ, rengeteg a magát ilyenkor is megmutatni kívánó, egyébként is megtekinthető épület, épületegyüttes.

Nem újkeletű ötlet, hogy minden évnek legyen hívószava, központi gondolata, nálunk így volt kezdetektől, amikor 1999-ben az Országos Műemlékvédelmi Hivatalt (majd jogutóda a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, utóbb a Forster Központ) bízta meg a Kulturális Minisztérium az országos koordinációval. Csak visszatekintésként néhány a korábbi témák közül. Az ipari emlékekkel kezdődött, azután következett az Árpád-kori templomok éve, szó volt az oktatási intézményekről, múzeumokról, előtérbe helyezve mindazt, ami a kiállítások mögött van, a restaurátorok, a kutatók, a kurátorok munkáját, volt Zsolnay-házdísznéző, egy-egy esztendő a reneszánsz időszakába, majd a reformkorba vitt, az örökségnapok programjai beszéltek a szakrális terekről, máskor a szocreál építészetéről.

Ebben az esztendőben a Miniszterelnökség megbízásából a Lechner Tudásközpont koordinálja a hétvégét, amelyet kétszázhatvanhat szervező és szervezőközösség visz végig.

Kulturális örökségünk kívül-belül – ezt a címet kapta idén a programsorozat, ahogy megálmodói mondják, számítva az esetleges járványügyi intézkedésekre is, úgy gondolták, érdemes a közönség figyelmét felhívni az épületek homlokzatára, külső megjelenésére, a térben elfoglalt helyére, a műemlékeket körülvevő kastélykertekre, parkokra, amelyek önmagukban is értéket képviselnek.

Érdeklődésre tarthatnak számot a tematikus séták és a kisebb településeket bemutató kalandozások. A Naphegyre, a Tabánba kultúrhistóriai találkozásra invitál a Gyógynövény Baráti Társaság, amely még járványtörténetet is ígér. A tanösvényen a természet adta csodákról mesélnek majd, geológiáról, fákról, növényekről, történeteikről. De indulhatunk a fővárosban vezetett szecessziós sétára, szoborlátogató vagy éppen régészeti bóklászásra.

A hagyományos temetőséta ezúttal nemcsak a Fiumei Úti Sírkertbe hív, hanem vasárnap a közvetlen szomszédságában fekvő, de a sokáig zárt Salgótarjáni úti zsidó temetőbe is. A kis temetőt 1874-ben alapították, szecessziós szertartási és kapuépülete, számos síremléke Lajta Béla alkotása. A XIX. századi mauzóleumok többségét Fellner Sándor és Quittner Zsigmond tervezte.

S röpke szemezgetés a Kulturális Örökség Napjainak sétái közül: Csomay Kálmán építőmester nyomába erednek Veszprémben, Balatonfüreden az Esterházyak ottani életét követik, Szombathely az egykori Savariát mutatja be, Pátyon falusétát rendeznek, Dégen és Keszthelyen a kastélyparkba vezet a sétaút, Székesfehérvár a reformkor idejére visz, Szegeden a látogató a szecesszió építészetével találkozhat.

A Lovarda ezen a hétvégén már megtekinthető  Fotó: KÖN

A gazdag sétakínálat ellenére nem muszáj csak szabadtéren maradni. Százkilencvenegy épület mutatja meg magát belülről is. Hagyományosan látogatható a Sándor-palota, a Parlament, az Országos Levéltár. S az idei esztendő kétségtelen szenzációjának ígérkezik az újra felépített Lovarda megnyitása. Immár a látogatók maguk dönthetnek arról, mit szólnak a Hauszmann-terv vitákkal kísért replikaépületéhez a Palota szomszédságában. 

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet klasszicista palotájában a teátrumok históriájával, s a gyűjteménnyel ismerkedhetnek az érdeklődők. A Magyar Építészeti Múzeum és a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ raktáraiban rejtőző építészeti és műemléki kincseket, tervrajzokat, fényképeket, maketteket mutatják be a tárlatvezetések. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának épülethomlokzata az itáliai palotaépítészetet idézi. Ám az építészeten kívül a ház tudományos munkájába engednek bepillantást a vezetett programok és a kiállítások a rettegett időkről.

Lechner Ödön szecessziós alkotása a Stefánia úton a Földtani Intézet. A tető csúcsán négy ősmagyar szoborfigura tartja a kétméteres átmérőjű földgömböt, a kristályokra emlékeztető csúcsok a földtant, a pécsi Zsolnay-gyárban készült kétféle kék színű cserép a víz és az ég egységét szimbolizálja. Hogy a ház a magyar földtan számára épült, belépéskor pontosan érzékelteti a stilizált cseppkőoszlopos hatalmas barlang, az ugyancsak stilizált, boltíves vágat, a vízszintes bányajárat. A Díszteremben az oszlopokról szigorú bányászfejek tekintenek le az ott tartózkodókra.

Tésenfa értékes népi emléke Fotó: KÖN

Baranya megyében a zsákfalu, Tésenfa az otthona annak a jellegzetes ormánsági parasztháznak és portának, amelynek építése feltehetően a XIX. század közepén-végén kezdődött, és jelenlegi formáját száz éve nyerte el. A közelmúltban a Népi Építészeti Program keretében, hagyományos építési módszerekkel újították fel, és a pályázat kiírói a legjobban sikerült megvalósítások között tartják számon.  

Ózd az ipari műemlékek városa, és hosszú évek kemény munkájának az eredménye, hogy él is ezzel a lehetőségével. Ózdon 1971-ben hozták létre a Gyártörténeti bemutatót, amely a nagy múltú vasgyártás történetéről szól. A kiállítás az 1895-ben épített Gyártelepi Társulati Elemi Népiskola műemléki épületében kapott helyet.

A Bezsilla-villa  Fotó: KÖN

Más kort idéz Gödöllőn az 1930-ban épült, modernista Bezsilla-villa. Egykori tulajdonosa és névadója, dr. Bezsilla István a Gödöllői Takarékpénztár igazgatótanácsának tagja és ügyésze volt. A patakparton álló, Rákos Pál tervezte épület a város gazdag építészeti örökségének különleges darabja, a két világháború közötti progresszív építészet egyik legmarkánsabb emléke. Érdekesség, hogy az épületnek akad egy „ikertestvére” Budapesten, a XI. kerületben. A Ménesi úti hasonmás épületet Sándor Károly építészmérnök tervezte, belsőépítészeti tervezője Rákos Pál volt.

A Kulturális Örökség Napjainak részletes programja itt érhető el.  

Borító fotó: Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának épülete Budapesten Fotó: KÖN