A nyugalomtól a kétségbeesésig – s tovább a cselekvés felé című beszélgetés a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola minden érdeklődő számára nyitott közös programsorozatának rendezvénye volt, ahol az előadó személye is indoklást kívánhat: a klímaváltozásról miért éppen egy földtannal foglalkozó kutató beszél? Különösen, ha a geológus rövid válasza szerint a klímaváltozással nincsen semmi baj…

A Föld történetének évmilliókban mérhető szakaszai sokszor nagyon eltérőek voltak a maitól, és sosem voltak állandóak. A kontinensek – nagyjából az emberi köröm növekedésének sebességével – vándoroltak és vándorolnak ma is.

Időnként voltak eljegesedett sapkák a sarkok fölött, máskor viszont teljesen jégmentes volt

a bolygó. És a hőmérséklet is markánsan változott, ahogyan a légkör összetétele is.

Tőzegdombok az olvadó tundrán (Wikipedia)

 

A hosszú időszakokat átfogó adatsorok kapcsán a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének oktatója elmondta, hogy nem a tőlünk időben távol lévő korok tendenciáiból kell kiindulni, hanem az utolsó tíz-húszezer év viszonylagos állandóságából, hiszen ez az időszak tette lehetővé az ember felemelkedését, a társadalmak kialakulását és felvirágzását. A korábbi földtörténeti korok adataival kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni, hogy

azok a változások lassan mentek végbe, időt adva az élővilágnak az alkalmazkodásra.

A mai – ember által előidézett – folyamatok azonban olyan gyorsak, hogy lehetetlenség evolúciós értelemben reagálni rájuk. Igaz tehát, hogy bolygónk életében volt már olyan periódus, amikor például a légköri üvegházhatású gázok koncentrációja magasabb volt a mainál, csak a változás nem így zajlott le, és nem egy viszonylagos állandóságot váltott fel.

A kutató a melegedéssel kapcsolatban is megerősítette: nem a növekedés tényével, hanem a változás ütemével van probléma. A hétköznapi megítélés szerint jelentéktelennek tűnő, egy-két fokos melegedés éppen elég ahhoz, hogy például a fagyott szibériai talajok felolvadjanak és belőlük

az évezredek óta csapdába esett metán kiszabaduljon. A metán a légkörben a szén-dioxidnál hússzor hatékonyabban tartja vissza a hőkisugárzást, azaz – pozitív visszacsatolásként – melegíti a Földet.

Az Északi-sark vidéke ráadásul három-négyszer gyorsabban melegszik, mint a bolygó többi része. A jég és hó olvadásával a felszín sötétebb lesz, több hőt nyel el, ami egy másik pozitív visszacsatolási mechanizmus szerint tovább erősíti az olvadást.

A Washington államban lévő South Cascade gleccser visszahúzódása (Wikimedia Commons)

 

A melegedés egyrészt a jégsapkák és gleccserek olvadását idézi elő, ami minket a Kárpát-medencében csak áttételesen érint, de a tengerszint emelkedése miatt a partmenti települések ellehetetlenülését okozhatja, ami az eddig tapasztalt migrációnál nagyságrendekkel jelentősebb népvándorlást indíthat el. Másrészt a melegedés gerjeszti a párolgást és gyorsítja a víz körforgását. Ennek hatásait a tavalyi évben mi magunk is érezhettük, amikor az év első felében súlyos aszály, télen pedig csapadékbőség érkezett.

A magyarországi meteorológiai mérések 1904-es kezdete óta

nem tapasztaltak olyan száraz időszakot, mint 2022 első hét hónapja. A leesett csapadék mennyisége a félsivatagokra jellemző számokat tükrözte.

Ezek után érkezett 2023 januárja, amikor a korábbi átlagokhoz képest kétszeres vízmennyiség hullott. Felkészülhetünk tehát arra, hogy a mediterrán hatás erősödésével a nyaraink forrók és szárazak lesznek, miközben a telek enyhék és csapadékosak, ráadásul áztató országos esők helyett rövid, intenzív záporok várhatók, amelyek a villámárvizek gyakoriságát fogják növelni.

Ha már víz, akkor a geológus elmondta, hogy Magyarország bizonyos szempontból szerencsés helyzetben van, ugyanis legjelentősebb vízfolyásunk, a Duna vízgyűjtőjében még vannak alpesi gleccserek, amelyek kiegyensúlyozott vízjárást biztosítanak. Ez azonban éppen a felmelegedés miatt változóban van. A Duna felső vízgyűjtőjén, illetve az Inn vízgyűjtőjén is jelenleg

alig feleannyi a hóban tárolt vízkészlet mennyisége, mint az eddig feljegyzett történelmi minimum.

Hasonlóan a Felső-Tiszán a vízgyűjtő terület legnagyobb részén a sokéves minimum közelében van a hegyekben hó formájában eltárolt vízmennyiség. Ha a jégfolyamok elolvadnak, folyóink vízjárása drasztikusan szélsőségessé válhat, ráadásul – a Zala és a Zagyva kivételével – minden jelentősebb felszíni vízfolyásunk a határainkon kívül ered, ezért ki vagyunk szolgáltatva a beérkező vizeknek.

Fahíd a Zagyva fölött Jászberényben (Wikipedia)

 

Ezt a függést lehetne csökkenteni, ha a téli csapadékvizet minél több, kisebb helyi tárolóban fognánk fel és tárolnánk a nyári időszakban is. Sokan javasolják folyóink visszavadítását is, ami vízgazdálkodási és ökológiai szempontból is előnyös lehet, ám közegészségügyileg – a szúnyogok élő- és szaporodóhelyének jelentős növekedése miatt – kérdéseket vethet fel.

A felszín alatti vizek tekintetében hazánk köztudottan nagyhatalom, igaz, ezek a vízrendszerek sem korlátlanok és széles körben felhasználhatók. A víztestek kiemelése egyrészt a talajvíz szintjének csökkenését vonja maga után, másrészt a megbomló rendszerek hatása sokszor a kiemelés helyétől távol mutatkozik meg. Tata környékén például az utóbbi időszakban a pincéket elöntő talajvíz jelent meg, amely emberemlékezet óta nem volt jellemző a térségben, igaz,

nem történt más, csupán a bányászat következtében megsüllyedt vízszint elkezdett visszaállni a beavatkozások előtti természetes szintre.

Nem lenne teljes egy teremtésvédelmi témájú előadás, ha megállna a problémák feltárásánál, és nem törekedne a megoldások ismertetésére. Halupka Gábor a levont borús és sajnos megkerülhetetlenül érvényes következtetések ellenére lát reményt a változások lassítására és a negatív hatások mérséklésére. Két dologra azonban hangsúlyosan felhívta a figyelmet:

nincs idő hosszan tervezgetni, egyeztetni, ratifikálni és a távlatos jövőbe utalni a konkrét lépéseket;

illetve: a probléma közös, így a megoldásban is mindenkinek részt kell vennie. Sem a kormányok nem oldják meg a klímakérdést (bár ez a krízis üdítően oldal-, világnézet- és pártsemleges), sem a technológia nem fog tálcán kínálni olyan kényelmes megoldást, amely a jelenlegi életmód és pazarlás fenntartását lehetővé teszi. Nekünk, mindannyiunknak – értelmiségiekkel az élen – kell a változást elindítani és vezetni.

Áradás Floridában (Wikipedia)

 

Máté evangéliumában szerepel a sziklára épített ház hasonlata. „Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.” Jézus itt nem azt mondja, hogy nem lesznek természeti katasztrófák, éghajlati kihívások, hanem hogy

van rájuk megoldás. Olyan megoldás, amiért azonban az embernek kell megdolgoznia.

Sziklát kell találnia, és arra kell ráépítenie a házat. Ez most fontosabb feladat, mint bármi más, különben bajba kerül a „Halványkék pötty”, azaz sebezhetetlennek és végtelennek hitt Földünk, amely a Voyager–1 űrszonda által a naprendszer határáról készített felvételen egyetlen pixelt sem tölt ki…

 

Nyitókép: permafroszt kőgyűrűk a Spitzbergákon (Wikipedia)