◼Önt klímakutatóként ismerte meg az ország, most azonban a NEK egyik nagyköveteként is feltűnt. Szóljon életútjáról: keresztény családban nevelkedett?

Igen, a szüleim és a nagyszüleim is templomjáró emberek voltak. A szocializmus idején nem volt könnyű azoknak, akik a mindennapokban is megélték a vallásukat. A szüleimet is többször megszólták, hogy miért hordanak keresztet a nyakukban. Noha vallásosnak neveltek, a valódi megtérésem mégis inkább kamaszkori útkeresésem eredménye. Egyik osztálytársnőm által eljutottam a domonkos szerzetesekhez. Nagyon jó közösség alakult ki ott, akkor mélyült el a hitem. Ott ismertem meg azt az energikus és életteli fiatal atyát, akivel beszélgetni tudtam a lelki nehézségekről, s aki lelki vezetőmmé vált.

◼A szakmaválasztásában játszott-e szerepet a vallásossága?

Inkább azt mondanám, hogy a szakmám és a hitem kéz a kézben járnak. Amikor az ember elkezd mélyebben foglalkozni a természettudományokkal, hihetetlen csodákra talál.

Sokan térnek meg a tudós kutatók közül, amikor rádöbbennek arra, hogy a természet milyen csodálatos.

A tudományon keresztül fantasztikus összefüggéseket és hihetetlen gondviselést tapasztalhatunk. Van olyan fizikus kollégám, aki éppen így, a tudomány hatására tért meg.

◼Szakmai munkásságát már számos kitüntetéssel díjazták. A kezdetekkor gondolta-e, hogy egyszer eljut odáig, ahol most tart?

A kitüntetések szép dolgok, de nekem nem ez a fontos, hanem hogy azt csinálhatom, amit szeretek, s az, hogy már hatása is van a munkámnak. Ilyen például, amikor egy EU-s direktíva előkészítésében meglátom a kutatásom eredményeit, amelyek azt szorgalmazzák, hogy az unió átgondoljon különböző szabályozásokat. De ugyanígy nagyon jó érzéssel tölt el, amikor egy kirándulás során felismernek, és elmondják, hogy az én egyik beszédem hatására mindig kihúzzák a konnektorból a televízió zsinórját, amikor elmennek otthonról.
Tehát amikor azt tapasztalom, hogy a munkásságomnak valódi hatása van, és ténylegesen szerepet játszik a problémák megoldásában, akkor érzem úgy, hogy érdemes átdolgozni az éjszakákat, érdemes áldozatot hozni. Nem emlékszem már, miről álmodoztam sok-sok évvel ezelőtt, de arról talán igen, hogy amikor én már nem leszek, akkor sokkal több lesz a fa, többen fogják szeretni a természetet, és a madarak is újra jól érzik majd magukat ezen a bolygón.

◼Hogyan kapcsolódik össze a teremtés védelme a kereszténységgel?

Úgy vélem, a keresztényeknek hatalmas felelősségük, de még inkább lehetőségük van abban, hogy a környezeti válságot megoldják. Sőt: nemcsak a környezeti, hanem a társadalmi és gazdasági nehézségek kezelésében is jelentős a szerepük. Minden mindennel összefügg, ezért azt gondolom,

a nagy válságok alapvető és mélyen meghúzódó oka az, hogy az ember mohóvá és kapzsivá vált.

Arról szól a gazdaság, és arról szól az életünk, hogy habzsoljuk és felhalmozzuk a földi javakat.
Ebből következik az éghajlatváltozás, a Föld biológiai sokféleségének összeomlása és talán a pandémia is. Jézus tanításának komolyan vétele nagyon fontos, hiszen a keresztény értékek teljesen más irányba indíthatnak el bennünket. Ha nem az lenne a legfontosabb, hogy beszerezzük a hatodik okostelefonunkat, ha nem drága kacatokat gyűjtenénk, hanem a valódi értékekre összpontosítanánk, komolyan vennénk és vállalnánk is azokat, akkor sok krízis megoldódhatna.

◼Hogyan tud ehhez kapcsolódni a hétköznapi ember? Mik azok a dolgok, amiket Ön szerint kötelességünk megtenni?

Életünk minden percében tudunk tenni azért, hogy megvédjük a teremtett világot és az éghajlatot. Jót cselekszünk azzal, ha nem új dolgokat vásárolunk, hanem lehetőleg minél több használt cikket; ha megjavítjuk azt, amit kidobásra szánnánk. Alakítsunk olyan közösségeket, amelyekben tovább tudjuk adni, amink van. Most még tart a nyári szezon: sokat teszünk azzal, ha repülés és luxushajózás helyett a közelbe megyünk nyaralni, mert az említett közlekedési eszközök nagyon sok károsanyag-kibocsátásért felelősek.
Éppen ezért az is fontos lenne, hogy sok fát ültessünk, és hagyjuk őket megnőni. Klímakatasztrófa előtt állunk, a fák pedig sok szempontból tesznek jót velünk. Ha nincs lehetőségünk arra, hogy fát ültessünk, tegyünk virágládát az ablakunkba, hogy jöhessenek a méhek vagy akár a pókok is vacsorázni.
Neveljük úgy a gyermekeinket, hogy csodálják a teremtett világot. Nehéz például szeretni a szúnyogot, de azt is elmondhatjuk már a legkisebbeknek is, hogy ha nem lennének szúnyogok, akkor nem lennének fecskék.

Isten úgy teremtette meg a világot, hogy nincs káros faj, mert mindegyiknek fontos szerep jut.

Amikor valami túlságosan elszaporodik, és sok kárt okoz, akkor be kell látnunk, hogy nem Isten teremtette a fajt rosszul, hanem valószínűleg eltüntettük az ellenségeit, ezért szaporodott túl.
A táplálkozásban pedig megtehetjük például, hogy marhahús helyett időnként baromfit fogyasztunk, és megpróbálunk egyre inkább növényi alapú táplálkozást megvalósítani. 

◼Ferenc pápa Laudato si’, Áldott légy kezdetű enciklikája fontos lépés a teremtésvédelemben?

Az enciklika több szempontból történelmet írt. Egyrészt a megjelenése azt az üzenetet közvetítette, hogy az egyháznak foglalkoznia kell a klímaválsággal, hiszen az emberiség olyan bűnt követ el, amellyel maga alatt vágja a fát. Hatalmas ajándékot kaptunk a Jóistentől, ezt a gyönyörű paradicsomot, és – amellett, hogy eltékozoljuk – civilizációnk létét sodorjuk veszélybe. Az enciklika rámutatott arra, hogy ezek a problémák óriási társadalmi igazságtalanságokhoz vezetnek, és az egyháznak ezzel dolga van.
Másrészt a Laudato si’ azért volt mérföldkő, mert elindított egy folyamatot. A 2015-ös év – az enciklika megjelenésének eredményeképpen – kegyelmi esztendő lett. Akkor jött létre a párizsi megállapodás is, amelyről akkor azt gondoltuk, nem vezet eredményre, csak egy papír lesz, de nem így lett, hanem jelentős és hatásos egyezmény született. Az enciklika után fogalmazódtak meg a fenntartható fejlődési célok, amelyeket szintén elfogadott az összes EU-s tagállam. Más, a szegénységet és a szociális problémákat felszámolni szándékozó megállapodások is születtek. Ha ezeket megvalósítanánk, a világ sok problémáját megoldhatnánk.

A Laudato si’ indította el ezt a sorozatot, hiszen a pápa volt az első, aki ki mert állni, és azt merte mondani, hogy ez valóban az egyik legsúlyosabb probléma:

s egész pápai működése során neki ez az első és legfontosabb. Ez intő jel lett a világ vezetői számára. Ezután már nem lehetett lemaradni, nem lehetett nem vállalni. Ezért gondolom, hogy világtörténelmet írt ez az enciklika.

◼Miért tartja fontosnak a NEK hírnöki feladatvállalását?

Nagy ajándékként tekintek rá. Amikor az embert ilyen üggyel felkeresik, akkor térdre borul és azt mondja: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…”, nem vagyok méltó erre a megtisztelő feladatra, „hanem csak egy szóval mondd”, és megpróbálok megfelelni. Csodálatos, hogy ennyi év után újra itt, Budapesten egyesülhetünk a kenyér és a bor színében. Azt gondolom, az Eucharisztia nemcsak Jézussal egyesít bennünket, hanem egymással is, a közösség által. Tudom, hogy a felkérés nem a személyemnek szól, hanem annak a felismerésnek, hogy az egyháznak és a kongresszusnak az Eucharisztia körül is foglalkoznia kell a teremtés védelmével, és közös feladatunk a bolygó megmentése.

Borítókép: Ürge-Vorsatz Diána, tudós és hét gyermek édesanyja. fotó: Merényi Zita/ Magyar Kurír