A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által életre hívott ökológiai filmes eseményen a gödöllői Grassalkovich-kastélyban több mint száz órányi mozgóképre rögzített környezeti szépség, csodaszámba menő természeti tünemény, elevenbe vágó környezetvédelmi és edukációs alkotás jelenik meg. A fesztivál központi témája a víz.  A majd ezernégyszáz nevezett filmből az előzsűri ötven művet válogatott a IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál versenyprogramjába és a nyilvános vetítésekre. A programban szerepel Mathieu Le Lay sokszorosan díjazott, Fehér álom című filmje, amely egy természetfotós mindennapjaiba ad betekintést, miközben a Yukon folyó körüli fehér sivatag élőlényeit örökíti meg számos viszontagság közepette.

Egy kép a Kaktusz Hotel című filmből

 

Látható lesz a világsikerű Kaktusz Hotel, Jan Sochaczewski műve, benne az élettelennek tűnő, de nagyon is élő, állathotelként működő, Észak-Amerika délnyugati sivatagában pompázó, hatalmasra növő kaktuszfaj biodiverzitásban betöltött szerepével. A szintén többszörösen díjazott Christian Baumeister Vad Argentína című alkotása bemutatja, milyen törékeny az a kivételesen gazdag élőhely, amelyet a klímaváltozás és a vele járó tüzek fenyegetnek napjainkban. A fesztivál tavalyi díjazottja, Dan Dinu szintén egy kiemelt vizes édenről tudósít a Maros ártér című munkájában. A folyószabályozások ártalmairól szól az egyik legjelentősebb magyar természetfilmes, Szendőfi Balázs filmje: a Volt egyszer egy vadvízország a leginkább megcsonkított Körösök élővilágának maradékával ismerteti meg nézőit. Hazai ősbemutató is lesz: az érzelmekre hatnak Végh Attila börzsönyi képsorai az Erdő titkai című filmjében, amelyet az idei Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogattak ezernél is több, a világ minden tájáról nevezett rövidfilm közül.

A Volt egyszer egy vadvízország a Körösök vidékére visz 

 

A professzionális filmkészítők alkotásai mellett ismét szerepet kapnak az amatőrök, akik a hagyományoknak megfelelően ezúttal is nagyszámú rövid, de legtöbbször a hivatásosokkal egyenértékű munkát küldtek a fesztivál Third Eye – Harmadik Szem szekciójába. Az eseménnyel párhuzamosan rendezik meg a Diákfotó-pályázatot. A szervező Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szándéka szerint az iskolások különösen fontos célközönsége a rendezvénysorozatnak. 

Egy filmkocka Dan Dinu Maros ártér című alkotásából  Fotók: Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál

 

A fesztivál hangsúlyozott célja az edukáció és a szórakoztatás, ennek jegyében a vízhangok témáira építve előadásokat, interakciókat, workshopokat kínálnak a szervezők.  A Kék Bolygó Stúdió a természetfilmesek és fotósok munkájáról ad képet, gyerekeknek és felnőtteknek a greenbox technika használatáról, az animációkészítésről és a filmezés más titkairól. A Kék Bolygó Laborba érkezők az elméleti tudásukat kísérleti gyakorlattal igazolhatják, például vízminőség-vizsgálattal. A Kék Bolygó Akvárium vizes tárlói a folyók, tavak, tengerek világát idézik. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet segítségével két ökoszisztémát vizsgálhatnak meg az érdeklődők, az egyik az ember által érintett, a másik mindenféle emberi behatástól mentes. A Kék Bolygó Media és Információs Központban az látogatók interaktív kiállításon ismerkedhetnek meg a vizek élővilágával, az árvizek következményeivel, a vízszennyezés hatásaival. A fesztivál díszvendége idén Észak-Macedónia.

Vetítés Veszprémben a csillagos ég alatt a Magyar Mozgókép Fesztiválon 2022-ben. Fotó: Pesthy Márton/Magyar Mozgókép Fesztivál

 

A veszprémi Szentháromság téren június 7-én A nemzet aranyai című, a magyar vízilabda nagy korszakáról (1997–2008) szóló dokumentumfilm gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai játékfilmek ünnepe, a Magyar Mozgókép Fesztivál. A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Filmakadémia védnökségével három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen mintegy száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok. Az új játékfilmek mellett a Magyar Mozgókép Fesztiválon minden évben újra vetítik a magyar filmművészet néhány ikonikus klasszikusát. Idén Fehér György Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényének felhasználásával, 1989-ben forgatott Szürkület című alkotása szerepel a műsoron. A drámai történet szerint a megszállott felügyelő – Haumann Péter alakította – egy kislányt felhasználva akarja csapdába csalni a gyermekgyilkosság-sorozat tettesét. A film restaurált, digitalizált változatának világpremierjét februárban a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották. 

Nyitókép: Az élővilág valósága és csodái jelennek meg a filmfesztiválon, melynek jelképe a kingfisher, a jégmadár a vízpermet alatt Fotó: Ulas Demir/Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál