Amikor annak idején Sopron utcáit róttuk, néztük a megújuló műemlék épületeket és a helyreállításra várókat, jártunk Sopronbánfalván a hajdani pálos, utóbb karmelita kolostorban, megalapozott tudással beszélt a házak históriájáról, építészeti sajátságairól, a helyreállítás lehetőségeiről, fölvetődött bennem, vajon mi vitte a fiatal építészt a műemlékvédelem felé.
Hogy erre a kérdésre válaszoljak, visszalépnék az időben. Győrött nőttem föl, édesapám építész szeretett volna lenni, nem vették fel az egyetemre, de könyvespolcán ott sorakoztak az építészeti könyvek, köztük Pogány Frigyes munkái, ma is azokat forgatom. A Hild József Építőipari Szakközépiskolába jártam, ahol alapvetően műszaki jellegű képzés folyt, az épületszerkezetekkel sokat foglalkoztunk. Lehet, hogy ehhez jó alap volt, hogy gyerekként szerettem legózni. Baráti társasággal nyaranta sokat kirándultunk, afféle vándortáborokkal ismertem meg a templomokat, várakat.
A Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatójaként sokat számított, hogy részt vettem az építészettörténeti tanszék tudományos diákkörében, nemcsak a határokon belüli emlékeket néztük, hanem jártunk Kárpátalján, Erdélyben, Gyimesben, a Felvidéken a határon túli épített örökség felmérésén. Régi népi építészeti emlékeket, szerkezetüket, használatukat vizsgáltuk, alapkutatásként dokumentáltuk. Diplomásként az egyetemen maradtam, 2004-ig az Építészettörténeti és Műemléki Tanszéken doktoranduszként. PhD-kutatásom témájaként az erdélyi barokk ferences kolostorok építészetét választottam. Professzoraimtól, Istvánfi Gyulától, Guzsik Tamástól, Zádor Mihálytól sokat kaptam, tanított Szentkirályi Zoltán, Hajnóczi Gyula is, a szakmérnökin Román András és Horler Miklós.
Segesvár, 2005
Veöreös András rajza
Ezzel a határozott tudományos, építészettörténeti háttérrel találta meg munkahelyéül a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, s került 2004-ben a soproni irodába.
Komoly szellemi műhelybe csöppentem Sopronban, olyan építészek, régészek, művészettörténészek dolgoztak ott, akik nemcsak olvasták, hanem írták is a könyveket. A regionális irodában olyan nagy tudású szakemberek közé, mint a régész Figler András, az építész Arnóth Ádám és az ugyancsak építész Ivicsics Péter. Tanulságos volt minden tervtanácsi megbeszélés. Abban az időben Sopronban tanítómesteremnek tekinthettem Kubinszky Mihály építészt is, aki egyetemi tanárként és a Városszépítő Egyesület elnökeként is rengeteget tett a városért. Ott volt még Winkler Gábor építész, dolgoztam mellette a Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Városépítési Tanszékén. Ők valamennyien meghatározták a pályámat, gondolkodásomat, talán nem túlzás azt mondani, életre szóló szellemi muníciót adtak.
Más könyvekből megszerezni a tudást, mint együtt dolgozni. Ezért vallom ma is: úgy kell programokat szerveznünk a mai pályakezdőknek, hogy találkozhassanak a mostani idősekkel, azokkal, akik továbbadhatják a tapasztalatokat, azt a tudást, amit elődeiktől kaptak. A mi szakmánkban ez mindennél fontosabb.
Mintha nosztalgiával emlékezne a még nem is távoli múltra? Persze a műemlékes szakma, a környezet alapvetően megváltozott ez alatt a két évtized alatt.
Műemlék-felügyelőnek szerződtem az Örökségvédelmi Hivatalba, aztán az intézményt szétdarabolták, a hatósági munka leválasztásával a regionális irodák leszakadtak, utóbb a kormányhivatalokhoz csatolták őket, most a műemlékvédelem az építéshatóságon belül létezik, ma örökségvédelmi szakügyintézőnek neveznek.
Szemléletbeli a különbség: a műemlék-felügyelő gondoskodik a rábízott értékről, a szakügyintéző alakilag helyes döntéseket hoz a jogszabályban előírt határidőn belül.
Nem azt akarom mondani, hogy a kormányhivatal nem akarja ellátni a műemlékvédelmi feladatot, hogy nem lehet hatni az építéshatósági vezetésre, hogy ne fogadná el a műemlékes szempontokat. Csak a magam példáit említve, el tudtam fogadtatni világörökségi szempontokat a Fertő tó környékének egyes építéshatósági ügyeiben. Meg tudtam értetni, hogy a mezőgazdasági területen, a falvak között nincs helyük üdülő- és lakóépületeknek, a faluban nem jelenhetnek meg társasházak, mert ez ellenkezik a megőrzendő kiemelkedő egyetemes értékkel. De kétségtelen, nagyon nehéz egységes szempontrendszer nélkül, szakmai széttagoltságban dolgozni, az ügyintézők magukra hagyatva próbálkoznak, nincs kapcsolat az ország különböző pontjain tevékenykedők között, hiányzik az egységes hatósági szemlélet.
Sopron, előkapu
Veöreös András rajza
Civil szervezet nem tudja pótolni az értékőrző szemléletű, hatékonyan működő hatósági rendszert, de ennek hiányában az ICOMOS az egyetlen, a teljes országot lefedő, legteljesebb kapcsolati hálóval rendelkező szervezet. Ezért igyekszünk fölvenni a szálakat, a rendezvényeinkre, bárhol vagyunk az országban, meghívjuk a helyi polgármestert, építésügyi hatósági, kormányhivatali vezetőt, szorgalmazzuk, hogy legalább a szomszédos megyék örökségvédelmi ügyintézői találkozzanak, létrejöjjön az a kommunikáció, amely közelítheti a véleményeket, amelyből kialakulhat az értékek védelmében egységes műemlékes és hatósági gondolkodás.
Műemlékvédelemről beszélünk, de nem lehetünk biztosak benne, hogy a fogalom mindenkinek ugyanazt jelenti.
A XIX. században az európai népek nemzeti öntudatra ébredése, gyökereik keresése és megtalálása hívta életre a műemlékvédelmet, amelyet ma is az ember érzelmei legitimálnak. Persze tudjuk, a régi az egyik embernek értékeset jelent, a másiknak ócskát, mégis
az erősebb identitású, ezáltal kiegyensúlyozottabb társadalom érdekében van szükség a műemlékek megőrzésére, hiszen történelmünk legfontosabb tárgyi bizonyítékai közé tartoznak.
Éppen ezért a cél mindenképpen a műemléki értékek védelme, s ehhez a hatósági eszközökön kívül rendelkezésre áll az oktatás, az ismeretterjesztés, a civil egyesületek munkája. Én magam legfontosabbnak a szemlélet átadását tartom, hiszen műemléket a társadalommal szemben nem lehet védeni. A legfontosabb annak megértetése, hogy
a műemlékeket nem magunknak, hanem a következő generációnak védjük, és ami egyszer elpusztul, az soha többé nem hozható vissza.
És ebben a szemléletátadásban, akárcsak az ismeretterjesztésben is, jelentős szerepet játszhat az ICOMOS. Egykori főtitkárként és új elnökként hogyan látja, milyen a szervezet társadalmi ismertsége, szakmai elfogadottsága?
A szervezet szakmai ismertsége, s azt hiszem, az elfogadottsága is egyre inkább megvan, a szakmagyakorlókkal, a társadalmi szervezetekkel, az oktatási intézményekkel jó a kapcsolat. Feladatunk, hogy erősítsük a kormányhivatalokkal a párbeszédet, s meg kell értetnünk, hogy a szemlélet átadásával tudunk és akarunk is segíteni a műemlékes szakmai kérdések megoldásában.
Veöreös András: hiszek benne, hogy mindig van megoldás, megtalálható a közös hang
Meg kell fontolni, mikor, milyen ügyekben szólalunk meg, több a megkeresés, mint ahány nyilatkozat születik.
Mi nem vagyunk műemléki rendőrség, nem fegyelmezhetünk, viszont fontos, hogy vállaljuk véleményünket, gondolatainkat, hogy elmondjuk szempontjainkat. Ezeket a felhívásokat sosem egyetlen ember fogalmazza meg, szakemberek közös munkája mind. S bármi is az eredmény, meg kell tennünk mindent, amit a lelkiismeretünk diktál.
Hiszem, hogy ezek a nyilatkozatok nem maradnak hatástalanok. Minden eszközzel küzdenünk kell az értékek megóvásáért.
Térjünk még vissza a társadalmi ismertségre…
Ez a nehezebb kérdés. Az ICOMOS a rendezvényeivel, ismeretterjesztő programjaival, illetve a programok támogatásával tud ismertségre szert tenni, s a feladat nem az ICOMOS népszerűségének megteremtése, hanem a műemléki szemlélet elterjesztésében játszott szerepe. Az évek óta működő programok – a Műemléki Világnap, a Román András Nyári Egyetem, az Országos Műemléki Konferencia, a Békési Népi Építészeti Tanácskozás – mellett idén a legnépszerűbb országos rendezvénynek, a Kulturális Örökség Napjainak is az ICOMOS a koordinátora. A téma pedig – utak, hálózatok, közlekedés, kapcsolatok, ezek szellemi és fizikai vonatkozásai – bizonyára fölkelti az érdeklődést.
Műemlék-felügyelő, oktató, fiatal műemlékvédők fórumának szervezője, társadalmi szervezetekben tevékenykedik, az Országútban is megjelennek publikációi. Építészként sosem érintette meg a tervezés?
Néhány családi házat terveztem, köztük a saját otthonunk tetőtér-beépítését, de a hatósági munka során, a konzultációk közben is számos esetben épülnek be az építészeti vagy akár szerkezettervezési javaslatok a tervekbe. Inkább az izgatott, hogyan lehet az összebogozott szálakat kisimítani, ha egy munka elakadt, hogyan lehet tervezőt, beruházót, műemlékes szakértőt egy asztalhoz ültetni és megtalálni a megoldást. Hiszek benne, hogy mindig van megoldás, a kreatív gondolkodás és a konzervatív szemlélet némi higgadt figyelemmel biztosan megtalálja a közös hangot, csak beszélgetni kell.
Nyitókép: Sopron Fő terének homlokzatsora
