Ötven éve a ciprusi görög nemzeti gárda – az akkori görög katonai diktatúra biztatására – puccsot kísérelt meg, a cél Ciprus csatlakozása Görögországhoz. Törökország sem tétlenkedett, a katonai beavatkozás és a puccs gyors összeomlása óta Ciprus megosztott ország, északi felét a ciprusi török állam – nemzetközileg ugyan el nem ismerve – tartja fennhatósága alatt, déli része az EU-tagállam Ciprusi Köztársaság, amely a sziget északi fele fölött nem gyakorol tényleges hatalmat.

Az elüldözések és betelepítések után ugyan etnikailag nagyjából homogén területek jöttek létre, a kölcsönösen okozott sebek azonban mindmáig nem gyógyultak be.

A két felet a zöld vonal mentén ENSZ békefenntartó csapatok tartják egymástól távol, sőt egy változó szélességű sávot közvetlenül az ENSZ igazgat. A fővárosban ez a sáv helyenként mindössze két-három méter széles, de a határt csak útlevél-ellenőrzés után lehet átlépni. A szigeten minduntalan járőröznek az UN felségjelű fehér gépkocsik. Bonyolítja a helyzetet, hogy az 1960-ban elnyert függetlenség után is megmaradt két brit katonai támaszpont a sziget déli oldalán.

Az Eleftheria tér és erődrészlet Nicosia déli részén

 

Mindezek tudatában vegyes érzelmekkel, de tekintélyes és szenvedélyes erődszakértő társasággal indultam Ciprusra. Útitársaim között volt nyugalmazott svájci tábornok, jeles német építész, s nem utolsósorban vezetőnk, Hans-Rudolf Neumann, a Forte Cultura hálózatának (az erődített műemlékek európai kulturális útvonalának) egyik vezetője, volt építésügyi tisztviselő, az erődök, erődrendszerek kulturális hasznosításával foglalkozó EU-projektek tevékeny szakértője. Hans-Rudolf Neumann évről évre tanulmányutakat szervez a világ nagy erődítéseihez Indiától a Baltikumig, Olaszországon át Hollandiáig. Jómagam tíz éve azon a tanulmányúton vettem részt, amely az észak-itáliai Verona, Mantova, Peschiera, Legnago erődnégyszöget és az első világháborúban ostromlott osztrák határerődöket kereste fel. Most Ciprusról szólva építészettörténeti érdeklődésem egybeesett politikai kíváncsiságommal.

A XV. századtól kezdve az egyre nagyobb hatótávolságú tüzérség elleni védekezés érdekében kialakult erődépítészet módszertana – bármilyen különösen hangzik is – fölfedezhető a XX. századi tömeges, a takarékosságot mindenekelőtt szem előtt tartó lakásépítés egyes vonásaiban, így a dekoráció csaknem teljes hiányában, a végletekig vitt észszerűsítésben.

Persze a XX. századi urbanisztikai perverziók többek között éppen abban rejlenek, hogy a tömegtermelés erőltetése a természeti erőforrásoktól messzemenő elszakadás látszólagos lehetőségét villantotta fel, míg az erődök hajszálpontosan számoltak a fizikai, biológiai, kémiai törvényekkel, és azok segítségével kimagasló szerkezeti és esztétikai sikereket értek el. Ám a fegyvertechnika fejlődése, nem utolsósorban a légi hadviselés révén, a klasszikus erődrendszerek – akárcsak kései utódaik, a védvonalak is, mint a francia Maginot-vonal – végleg értelmüket vesztették, többnyire katonai raktárként működtek, majd jó részüket feladták, tág teret adva az újrahasznosítási lehetőségeknek.

Nicosia, a hajdani vízvezeték 
Fotó: A.Savin
 
 
Cipruson a fő erődépítési látványosság maga a főváros, Nicosia (görögül Lefkoszía, törökül Lefkoşa). A település 1489-ben került velencei uralom alá, Konstantinápoly eleste után néhány évtizeddel. Ám az oszmán veszély folyamatosan nyugtalanította Velencét, nem ok nélkül, hatalmukat 1571-ig tudták megtartani. A reneszánsz idején Nicosia az ideális város megvalósításának számított. Giulio Savorgnan tervei alapján 1567 és 1570 között szabályos, három kilométer átmérőjű kör formájában megerősítették, tizenegy füles bástyája és három kapuja épült. A korábban a várost nyugat–keleti irányban átszelő Pedieosz folyót – amely 1330-ban óriási árvízzel pusztított – oly módon terelték el, hogy vizével a várárkot töltse fel, ma már azonban csak északon folyik, a történelmi Belváros külső oldalán. A Belvárost körülvevő falak és bástyák elég jó állapotban vannak, bár urbanisztikai problémát jelent, hogy elválasztják a történelmi központot az új városrészektől. Ugyanakkor vonzó és jól sikerült példa a várárok fölértékelésére és az elválasztó hatás enyhítésére az Eleftheria tér kialakítása a 2016-ban elhunyt híres iraki építész, Zaha Hadid építészirodájának a tervei alapján. A rámpák, lépcsők, gördeszkaterek bonyolult rendszere áthidalja a szakadékot, melynek alján legömbölyítetten, sarkok nélkül kialakított kőpadok várják a látogatókat, majd az egyik oldalon fasorokkal szegélyezett játszóterek következnek, míg a másik irányban kövezettel váltakozó zöldfelületek. Mindez azért is feltűnő, mert a közterületek állapotáról sem az északi, sem a déli városrészben nem lehet sok jót mondani.
 

Váratlan urbanisztikai attrakció az északi, vagyis a török uralom alatt álló városrészben a XX. század elején épült Samanbahçe negyed, a hajdani Oszmán Birodalom szociális városépítési programjának példája.

Jótékonysági alapítvány adományozta a telket, amelyen egységes sorházas beépítéssel született meg a negyed, melynek utcái kútházas térbe futnak. Az agyagfalazású, nyolcvankét négyzetméteres épületek födémgerendáit nádszövet burkolja, a padló viszont ciprusi márvány – az építéstechnika tehát optimálisan alkalmazkodik a helyi klímához. Valamennyi ház kétszobás, konyhával, mellékhelyiségekkel. A városnegyed távolról kissé az augsburgi Fuggereire emlékeztet, a világ első, a reneszánsz idején épült szociális lakótelepére, bár annál jóval kisebb.

Építészszemmel érdekessé a contrescarpéra (az erőd védőárkának az ellenség felőli oldalára) jellegzetes, zárterkélyes épületekkel csaknem rátelepedett egykori örmény negyed, noha helyenként a homlokzatot már csak összetákolt támaszték tartja.

A zöld vonaltól északra fekvő Famagusta erődrendszerének megerősítése Michele Sanmicheli (1484–1559) nevéhez kötődik, akárcsak az olyan építkezés, mint Veronában a Porta Nuova, Bergamo, Brescia fölső városa, Kréta szigetén Iraklion (Candia), Chania és Rethymno. Az erőd 1571-ben esett el, s jutott oszmán kézre, védői brutális vérengzés áldozatául estek. Ma Cipruson az ENSZ-nek nemcsak békefenntartó, hanem műemlékvédelmi szerep is jut, megmutatva, hogy kritikus helyzetben is van lehetőség értelmes, értékmentő együttműködésre. Így az ENSZ fejlesztési programjának keretében építészeti, műemlékvédelmi szakemberek vizsgálták az épület állagát, a megújítás lehetőségeit, majd nagyrészt az Európai Unió finanszírozásában helyreállították az angol idők óta Land Gate néven ismert kaput, amely egyike a városfal két eredeti bejáratának, a bonyolult szerkezetű és az olasz hadmérnökök tudását dicsérő ravelint (amely többek között az első térszintek figyelésére, a támadó kereszttűzbe vételre szolgált), valamint az Othello-tornyot.

A szerző jegyzetfüzetéből: az Othello-torony Famagustában

A mai Ciprus mintha nem ismerné a városépítészeti szabályozási tervet, az övezeti előírásokat… ha a Pafosz és Limaszol közti autópályán végigmegyünk, a látvány megdöbbentő. A tizenöt emeletes szálloda árnyékában egy templom, mely tornyostul eltörpül a szálloda mellett, utána üres telkek, majd ötszintes lakóház, földszintes műhely, magasabb üzletház… A parti települések tagolatlanul egybefolynak, és ebben különösen hasonlítanak a Balaton déli partjára – bizony sajnos egyik sem mondható regionális tervezési csúcsteljesítménynek…

 

Nyitókép: Famagusta-erődrendszer Land Gate néven ismert bejárata