Aztán megismertem írásait, amelyek akkortájt nemcsak a Hivatal havonta megjelenő lapjába kerültek, hanem kötetekbe szerveződtek. Nem is tudom… egy ideig így kezdődtek, pillanatképek az építészetről, a műemlékvédelemről, a szakma küzdelmeiről és sok másról, egy idő után már nemcsak a szűken vett területről, hanem írójuk szemlélete szerint a tágabb világról – humorral, néha groteszk fintorral. Három kötetnyi Nem is tudom… és egy ráadás sorakozik a könyvespolcon. Amikor kezdtem fölépíteni az Országút építészeti-műemlékvédelmi rovatát, az elsők között volt, akit megkerestem, azóta állandó szerzőink között tartjuk számon.