Eljött a Kulturális Örökség Napjai eseménysorozatának ideje. Története nem újkeletű, nemegyszer leírtuk már, a rendezvény az 1984-ben életre hívott Történelmi Műemlékek Nyílt Napja  című francia programból nőtt ki, és vált ismertté Európa-szerte. Civil kezdeményezés volt és valójában az is maradt, annak ellenére, hogy fölkarolta az Európa Tanács, befogadta az Európai Unió, nálunk a műemléki intézményrendszer állandó alakulásával időről időre változott gazdája és szervezője, de ami bizonyos volt, a hivatalos támogatással és koordinációval együtt a rendezvény mindig önkéntes alapon jött létre és jön létre ma is. A résztvevők, akik kitárják házuk kapuját, legyenek magánházak lakói, városnegyedek polgárai, falvakban élők, vagy csak korlátozottan látogatható középületek tulajdonosai, mindig önkéntesek, ahogy a látogatás is – ritka kivétellel ­–, az eredeti ajánlás szerint ingyenes. A házigazdák, akik szívesen kalauzolják az érkezőket, ismerik környezetük históriáját és örömmel át is adják tudásukat.

Legyen ez a szombat és vasárnap - idén szeptember 16. és 17. - a műemlékeké, az épített örökségé, vegyük észre hol, milyen környezetben élünk, mit mesélnek a házak, a falak, a díszítések a régmúltról és a közelebbi időkről, no meg a maiakról. S nyíljanak meg mindenki előtt az épületek, az épületegyüttesek, mutassák meg magukat, értékeiket, érdekességeiket azok a közintézmények is, amelyek a mindennapokon zárt kapuk mögött élnek, dolgoznak.

Eleinte így indult a program, s ahogy ismertsége, népszerűsége nőtt, úgy változott, alakult. A korlátozottan vagy egyáltalán nem látogatható épületek bejárásai mellé csatlakoztak a máskor is megtekinthetők, érzékelve a jelenlét fontosságát. Sőt, egyre több lett a vezetett utak száma, a séták városrészekbe, temetőkbe invitáltak, építészeti stílusokat követtek, legendák nyomába eredtek. Talán épp ezeknek az örökségnapi sétáknak jó példájára született Budapesten a városnéző túrák divatja. Más kérdés, hogy utóbbiak természetesen már nem ingyenesek, mint a Kulturális Örökség Napjaira szervezettek, hanem jó értelemben vett üzleti vállalkozások.

A Földtani Intézet hagyományosan várja látogatót az Örökség Napokon
Fotó: Lantos Zoltán/KÖN

 

Az örökségnapok eseményei kezdettől fogva központi téma köré csoportosulnak, ám az eredeti szigorúság idővel e tekintetben is oldódott, jó ideje már a jelentkezéskor nem kell szorosan kapcsolódni az esemény hívószavához, elegendő a szándék, megmutatni az épületet, a környezetet, múltját, jelenét.

Ez az esztendő amúgy is tág teret enged a gondolkodásnak, míg az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) idén a Living Heritage, azaz az Élő örökség címet viseli, a hazai eseménysorozat Velünk élő örökségünk elnevezéssel indul útjára.

A figyelmet azokra a történeti épületekre fordítja – legyenek azok nagyvonalú, jegyzett műemlékek, vagy egyszerűen csak városaink, falvaink képét, életet, mindennapjait meghatározók –, amelyekkel nap mint nap találkozunk, elmegyünk mellettük, anélkül, hogy akárcsak egy pillantást is vetnénk rájuk, jelenlétüket természetesnek vesszük. S nem figyelünk arra, hogy jó karban tartásuk, megőrzésük mindannyiunk mindennapi feladata. Velünk élnek, elődeinkről és rólunk beszélnek, jó lenne továbbadni őket. Ám ha egyszer mégsem állnak ott, mert elhanyagoltságukban netán menthetetlenné válnak, vagy éppen valamiféle befektetői érdek, netán „közízlést” emlegető akarat eltünteti őket, akkor érezzük majd pótolhatatlan hiányukat. Az idei örökségnapok gondolata erről is szól.

 

Nyitókép: A Király utcai megújult és megújulásra váró, szebb napokat látott épületei nagyobb városképi figyelmet érdemelnének 
Fotó: Nyirkos Zsófia