A glasgow-i klímacsúcs kiinduló helyzetét frappánsan foglalta össze felszólalásában Barack Obama volt amerikai elnök: a világ a közelében sem jár azoknak a környezetvédelmi célkitűzéseknek, amelyeket a globális éghajlati katasztrófa megelőzése érdekében el kellene érni.
A legtöbb ország nem hajtotta végre azokat a cselekvési terveket sem, amelyeket a párizsi klímaegyezményben vállalt,
pedig már hat éve is lehetett tudni, hogy a megállapodásban foglaltak maradéktalan teljesítése sem lesz elegendő ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke 1,5 fok alatt maradjon.
Christiana Figueres, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) korábbi főtitkára megkérdőjelezte az államok szavahihetőségét, mivel eddig még az akciótervben szereplő százmilliárd dolláros alap létrehozásáról sem tudtak megegyezni.
A Climate Action Tracker nevű, több független klímakutató tudományos intézmény által készített és folyamatosan frissített modellszámításokra alapuló elemzéssorozat azt prognosztizálja, hogy a világ a COP26-értekezleten tett klímavédelmi vállalások ellenére is legalább 2,4 fokos átlagos felmelegedés felé tart.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) a jelenlegi trendek alapján úgy becsüli, hogy 2030-ig 16 százalékkal nőhet az üvegházhatású gázok kibocsátása a 2010-es szinthez képest. A UNEP jelentése szerint a kormányok 2030-as évekre szóló fosszilis üzemanyag kitermelésének tervei azt mutatják, hogy az emberiség nem tudja majd biztonságos szinten tartani a globális átlaghőmérsékletet. Az országok több mint kétszer annyi fosszilis energiahordozó kitermelésére készülnek, mint amennyi mellett a felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetne tartani.
A Nemzetközi Energiaügynökség a globális energiaszükséglet tizennyolc százalékos emelkedését prognosztizálja 2040-ig,
s a fosszilis energiaforrások felhasználása is nőni fog, miközben a teljes energiaellátásban való részesedésük csak mérsékelten csökken.
Az amerikai hírszerzés klímaváltozásról szóló jelentése a jelenlegi politikák és ígéretek mellett nem lát esélyt a párizsi klímacélok elérésére. Az egyes országok egymásra mutogatnak, mindegyikük igyekszik a felelősséget áttolni a másikra. Farhana Yamin, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentéseinek egyik korábbi vezető szerzője szerint az elmúlt harminc év klímaegyezményei nem értek el jelentős eredményt sem a szén-dioxid-kibocsátás terén, sem a globális felmelegedés világszintű mérséklésében.
Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője a 2015-ös párizsi éghajlatváltozási egyezmény sikerét elsősorban annak tulajdonítja, hogy az országok vállalásai nem kötelező érvényűek. A szankció hiánya pedig politikai versenyfutást indított be, amelyben az elkötelezettségüket demonstrálni kívánó vezetők következmények nélkül licitálhatnak egymásra időben távoli kibocsátáscsökkentési célokban. A célok politikai kommunikációja és megvalósíthatóságának realitása eltávolodott egymástól.
A technológiák nagyon sok tekintetben rendelkezésre állnak – véli Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse –, de politikai elhatározás kellene ahhoz, hogy megtaláljuk a módját, milyen ütemezésben és hogyan vezessük be őket, emellett hogyan szüntessük meg a káros technológiák finanszírozását. David Attenborough szerint, amíg rövid távon pénzbe kerül a cselekvés, addig csak a tagadás folyik.
Az ENSZ által a glasgow-i COP26 klímacsúcs elé kitűzött célok között szerepelt a kötelezettségvállalás a globális szén-dioxid-kibocsátás ötven százalékos csökkentésére 2030-ig, évente százmilliárd dolláros pénzügyi segély a fejlett ipari országok részéről a fejlődő térség számára, és annak biztosítása, hogy e finanszírozás fele a klímaváltozás legsúlyosabb hatásainak kivédését szolgálja a fejlődő országokban.
A csúcs után António Guterres ENSZ-főtitkár elismerte, hogy ezek a célkitűzések nem teljesültek,
a találkozó azonban „megteremtette az előrelépés alapját”. Az egyezmény nyomán a résztvevőknek 2022 végéig „még erőteljesebb terveket kell kidolgozniuk” arra, miként kívánják teljesíteni a szennyezőanyag-kibocsátás 2030-ig vállalt csökkentését.
A COP26 eredmény(telenség)ét már előrevetítette a világ tizenkilenc vezető gazdasága és az Európai Unió alkotta G20-csoport római csúcstalálkozójának zárónyilatkozata, amelyben nem határoztak meg konkrét céldátumot sem a szén-dioxid-semlegesítésre, sem a széntüzelésű energiatermelés fokozatos megszüntetésére. Bár a házigazda, Mario Draghi olasz miniszterelnök deklarálta volna, hogy a szén-dioxid-semlegességet már 2050-ig meg kell valósítani, ezt az elképzelést a jelenlévők végül elutasították.
Hszi Csin-ping kínai elnök arra kérte a G20-tagállamokat, hogy mutassanak példát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a fejlődő országokat pedig lássák el technológiával és finanszírozással ezen a területen.
A COP26-on végül, a tervezett határidőnél egy nappal később komoly kompromisszumokkal elfogadott Glasgow-i Klímaegyezmény a globális környezetvédelmi megállapodások közül elsőként konkrétan megnevezi a szenet, mint amelynek használatát az energiatermelésben hosszú távon csökkenteni kell. A szénfelhasználás „szakaszos megszüntetése” helyett azonban az indiai kormány kifogása nyomán csupán a „szakaszos csökkentés” került az egyezménybe. Az indiai képviselő indoklása szerint a fejlődő országok előtt álló legfontosabb feladat még mindig a szegénység felszámolása, emiatt
nem tudnak ígéretet tenni a szén és általában a fosszilis üzemanyagok termelésének, használatának, illetve használatuk támogatásának teljes megszüntetésére.
Az Indiai Központi Bányászati és Üzemanyagkutatási Intézet egyik vezető tudósa korábban azt valószínűsítette, hogy a szén még évtizedekig az energiatermelés fő támasza marad, mivel a megfizethető villamosenergia-szolgáltatás számukra óriási kihívás. Az amerikai hírszerzési jelentés szerint a fejlődő országoknak gazdasági fejlődésük érdekében továbbra is szénalapú erőforrásokra lesz szükségük.
A megfizethető villamosenergia-szolgáltatás óriási kihívás
Kína korábban klímavédelmi okokból visszafogta a szénerőműveket, de az őszi energiaválság idején áramhiány keletkezett, ezért tizennyolc tartományban áramkorlátozásokat kellett bevezetni és az ipari termelést részben le kellett állítani. A klímavédelmi okokból addig korlátozott szénkitermelést ezért megnövelték, egyúttal a szénimportot is újraindították.
A glasgow-i találkozón mindamellett születtek részeredmények. A végső megállapodástól függetlenül hatvanöt ország kötelezettséget vállalt arra, hogy a szén felhasználását megszünteti energiatermelésre, és mindegyik fejlett ipari gazdaság vállalta azt is, hogy még az idén beszünteti a széntermelés és a szénfelhasználás állami támogatását.
Megállapodást írt alá több mint száz ország a világ erdőségeinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról,
amelynek határozata alapján 2030-ig meg kell állítani a nagyipari méretű erdőirtást és a vele járó talajerózió folyamatát. Az aláíró országokban – közöttük van Brazília, Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada és Kína is – található a világ egybefüggő természetes erdőterületeinek kilencven százaléka.
Megállapodás jött létre a metánkibocsátás harminc százalékos csökkentéséről 2030-ig. Kína azonban elutasította ezt a kötelezettségvállalást. Kétoldalú klímamegállapodást kötött ellenben az Egyesült Államokkal, vállalva, hogy a tizenötödik ötéves terv időszakában csökkenti a szénfelhasználást, és „minden tőle telhetőt” megtesz e folyamat felgyorsítása érdekében. Az Egyesült Államok cserébe 2035-re száz százalékban mentesíteni akarja áramtermelését a szén-dioxid-kibocsátástól. Az egyezség azonban kevés konkrétumot tartalmaz.
A nagy pénzügyi cégek elhatározták a Nemzetközi Fenntarthatósági Szabványok Testületének létrehozását a vállalati klímavédelmi állítások vizsgálatára. Helen Mountford, a World Resources Institute éghajlatért és gazdaságért felelős alelnöke szerint sok jelentős nyilatkozatot tettek a résztvevők, azonban ezekben nem szerepel, hogy pontosan mikor, mennyit, ki és mit fog tenni.
Leslie Samuelrich, a nem fosszilis tüzelőanyag-részvényekbe befektető bostoni Green Century Capital Management elnöke úgy ítéli meg, hogy a nagyobb befektetési cégek azért csatlakoztak ilyen gyorsan a Glasgow-ban meghirdetett szén-dioxid-csökkentési ígéretekhez, mert azok feltételei túl könnyen teljesíthetők.
Üzleti szereplők reményüket fejezték ki, hogy
a Glasgow-ban született részmegállapodások és felajánlások lendületet adhatnak a fenntartható üzleti és befektetési erőfeszítéseknek.
Varró László, a Royal Dutch Shell globális szcenárióelemző csapatának vezetője szerint ma már sokkal szélesebb koalíció áll a 2050-es nettó zéró kibocsátási cél mögött, mint bármikor korábban. A legnagyobb olaj- és gázipari szereplők már drasztikusan visszafogták fosszilis energetikai beruházásaikat.
Az öt legnagyobb nemzetközi olajcégnek „igen kemény energiaátmeneti célkitűzései” vannak. A Shell is masszívan csoportosítja át a tőkeberuházásokat a megújuló energia, a hidrogén, az elektromosautó-töltő, a bioüzemanyag felé. A tervek alapján az évszázad közepére a Shell értékesítési portfóliója zéró karbonkibocsátású lesz. Az átmenet során a Shell egyre nagyobb mértékben fog áramot, biogázt és hidrogént értékesíteni és egyre kisebb arányban fosszilis energiahordozókat.
Ben van Beurden, a Shell vezérigazgatója ugyanakkor világossá tette, hogy a vállalat környezetbarát energiára vonatkozó terveit csak az olaj- és gázüzletágukból származó forrásokból lehet finanszírozni. A cég a célok eléréséhez újabb olajmezőkön kívánja megkezdeni a kitermelést.
