2017-ben Magyarország területének egyötödét, majd 1,9 millió hektárt borított erdő. Az erdőgazdálkodásban fokozatosan bevezetett természetközeli művelési módszerek (örökerdő vagy szálaló üzemmód) folyamatos erdőborítást biztosítanak, s az erdő tájképi jellegét nem változtatják meg. Az ebben a rendszerben kezelt erdőket
gazdagabb fafajösszetétel és változatosabb korszerkezet jellemzi, ami növeli az élőhelyek és a különböző fajok diverzitását.
A biológiai sokféleség az erdei ökoszisztémák alkalmazkodóképessége, stabilitása, természetvédelmi értéke szempontjából is meghatározó jelentőségű.
Különböző korú fákból álló természetközeli erdő a németországi Bliesgau UNESCO Bioszféra Rezervátumban (képek a Wikipediáról)
Azonban az erdő- és mezőgazdálkodás a gyakorlatban jelentős mértékben csökkenti a természetes növényzet és a természetes állatvilág élőhelyét, a mérsékelt övi erdők irtása és felváltása haszonnövényekkel nem pótolja a természetes környezetet, ráadásul megszünteti a biológiai sokszínűséget, felborítja az egyensúlyt. Az ember károkozása, az erdőterületek csökkenése, a pusztuló biodiverzitás mégsem kézzelfogható, mert az elmozduló viszonyítási pont miatt a nemzedékek nem érzékelik a természet megváltozását, azt tekintik normálisnak, amit éppen tapasztalnak. A következmény: az elcsúszott viszonyítási pont miatt
nekünk az összeomló természet, a csökkenő biodiverzitás, a homogén erdők, az eltűnő fajok és a szürkülő ég számít alapállapotnak.
Tudományos szempontból a probléma egyértelmű, és a tudomány megoldásokat is kész lenne kínálni: természetes állapotot biztosító örökerdő és/vagy szálaló erdőgazdálkodás, a védett területek kizárólagosan természetvédelmi célú hasznosítása, a vágásos üzemmód minimalizálása, az erdők szigorú certifikációja.
Szálalásos erdőrészlet a franciaországi Soignes-i erdőben
És mit tehet a jog? A hozott jogszabályok betartatása a múltat reparálja, a már elkövetett szennyezést bünteti és szankcionálja, így visszatartó erőként hat. Ez a paradoxon kettős megoldást kíván: többnyire a múltat elbíráló és így csak részben előremutató jogi szabályozást hosszú távú szemléletformálással kiegészítve alakíthatóvá válik a jövő települési/területi, nemzeti és nemzetközi dimenzióban is. Miben állhat(na) ez a szemléletformálás?
A fogyasztás csökkentésében, a pazarló energiafelhasználás megszüntetésében, a biodiverzitás növelésében, a földtulajdonosok érdekeltté tételében,
úgy, hogy akár a jogalkotó, akár az önkormányzat pénzbeni ellentételezésben részesíti azokat, akik megtartják az érintetlen természetet.
Bár a szemléletváltozást legfelülről kell elindítani, a végrehajtása a kisebb közösségeken múlik, a helyi környezetvédelmi feladatok megoldásában a helyi közösségek a legérdekeltebbek, és a helyi jogalkotás szintjén biztosítható a leghatékonyabban a környezetvédelmi szabályok betartatása.
Erdei ösvény a franciaországi Yvelines közelében
Ezzel ellentétben tendencia a központosított szabályalkotás és végrehajtás, aminek következtében a probléma megoldása távol kerül az azt érzékelőtől, és az esetleges elégedetlenségből adódó visszacsatolás nem jut el a végrehajtás vezetőjéhez. Világos, hogy
minél magasabb szinten tárgyalnak egy kérdést, annál kevésbé érzékelik a gondokat,
központi szinten a környezeti problémák fizikailag is távol esnek az eljáró hatóságtól.
A gyakorlatban az védi a környezetet, aki azzal közvetlenül kapcsolatban van és érzi annak változását. Következésképpen a probléma megoldását nem szabad távol vinni annak keletkezési helyétől, mert bürokráciává silányul. Carl Gustav Jung gondolata ma is érvényes: „A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük.”
Nyitókép: Többszintű lombkorona, cserjék és természetvédelmi beavatkozás eredményeként létrejött löszgyepfolt a kerecsendi tatárjuharos lösztölgyes erdőben
A cikk a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézet GENEZIS Kiválósági Diákműhelyével együttműködésben készült.
