Néhány éve még az okozott gondot a déli part alacsonyabb fekvésű üdülőhelyein, hogy száztízről százhúsz centiméterre emelték a maximális szabályozási szintet, amely fölött már a Sió-csatornán keresztül le kell engedni a fölös vizet a Dunába. Az intézkedés célja az volt, hogy az egyre forróbb és szárazabb nyári szezonra a csapadékosabb holtszezon alatt a lehető legtöbb vizet tartalékolják.
Ha azonban az ősz és a tél olyan száraz, mint az elmúlt két évben volt, nincs nagyon mit tartalékolni, így az átlagosan harminc-negyven centiméteres nyári párolgást követően a laposabb partközeli részekből teljesen eltűnhet a víz, amint ez 2003-ban történt. A siófoki vízmércéhez képest ötven–hatvan centiméteres vízállás nemcsak a fürdőzni vágyók számára kellemetlen, hanem már a hajózásban is nehézségeket okozhat.
Bojlis horgász etetés után kifelé tart a partra (fotó: Krómer István)
Miközben a fürdővendégek vagy a horgászok a stabil, magas vízszintben érdekeltek, a hidrológusok nem kongatnak vészharangot: a tó vízszintje természetes módon ingadozik, a jelenlegi kilencven centiméter pedig nem számít rendkívülinek, és nem veszélyezteti az élővilágot. Mi több,
a nádasoknak például kifejezetten előnyükre szolgál, ha nincs mindig csordultig a Balaton.
Inkább a vízminőség miatt aggódnak a szakemberek, amely ugyan még elfogadható, de amint az ismétlődő algavirágzások is jelzik, mindent meg kell tenni a tó tápanyagterhelésének csökkentésére.
Nyitókép: Balatonszemes, őszödtelepi strand, szemközt a Badacsony és a Gulács (fotó: Krómer István)
