Végre lassan szemerkél az eső vagy fél óráig, annyi száraz hét után, azután ismét eloszlanak a felhők. Mezőgazdász barátaim azt becsülgetik, hogy másfél vagy „akár” négy milliméternyi is hullhatott. Miközben az elmúlt három év összesített adóssága három-négyszáz milliméter.
Sokfelé egy csepp sem esett egész áprilisban,
de negyvenöt milliméternél több sehol nem hullott. A HungaroMet elemzése szerint az aszály mára az egész Kárpát-medence egyik legsúlyosabb kihívásává vált. Pedig még nem augusztust írunk, csak az aranyat érő májusi esőt várja a szomjas föld. Országszerte kritikusan szárazzá vált a felszínközeli talajréteg, a kukoricát porba vetik, csírázásához áztató esőre lenne szükség.
A tél folyamán nem töltődtek fel a mélyebb rétegek sem; a felső egy méterben ehhez legalább száz milliméterrel több csapadékra (lehetőleg hóra) lett volna szükség. Továbbra is a Duna–Tisza közén a legsúlyosabb a helyzet, de
már a Dunántúl jelentős része is vízhiánytól szenved,
ahová pedig az Alpok felől legnagyobb eséllyel érkezhetnének esőfelhők. Már az őszi vetésű kalászosok is károsodtak, amelyeket eddig a korai aratás miatt a nyári szárazság kevésbé sújtott.
Pedig még nem augusztust írunk... (magnific.com)
Az emelkedő átlaghőmérséklet miatt a párolgási veszteség egyre gyakrabban meghaladja a csapadék természetes utánpótlását, így a vízmérleg tartósan negatívvá válhat.
A talajvízszint folyamatosan csökken, egy idő múlva megszüntetve a kapcsolatot a felszín alatti vízkészletek és a talaj felső rétege között.
Mindez a mezőgazdaság mellett a természetes élőhelyek fennmaradását is veszélyezteti. Több régióban tapasztalható a vizes élőhelyek időszakos kiszáradása, sőt végleges eltűnése.
Ha nem valósul meg a mainál nagyságrendekkel nagyobb területen a lehulló csapadékvíz visszatartása az eddig uralkodó gyors elvezetése helyett, a kiszáradás folyamata visszafordíthatatlanná válhat.
Nyitókép: magnific.com
