Református lelkész családból származik, édesanyja tanárnő volt. Hogy jött az Ön életébe a természet szeretete?
Nagyon korán kialakult bennem. Már kisdiák koromban érdekeltek a növények, bogarak, gyűjtöttem ásványokat is, és rengeteget kirándultam, cserkészkedtem. Tizennégy éves koromban pedig szerkesztettem magamnak egy mikroszkópot. Akkoriban különösen
az algák érdekeltek. Ők voltak az első élőlények, amelyek a szárazföldre léptek és ma is nagyon fontos szerepet töltenek be a vízrendszerek oxigénellátásában.
Később a virágos növényekkel kezdtem foglalkozni, de életem nagy részét a mohák kutatásával töltöttem.
Hogy teltek az egyetemi évek?
Édesapám miatt nehezen vettek fel az egyetemre, de már gimnazista koromban komolyan foglalkoztam a botanikával, és voltak jóakaróim, akik segítettek: középiskolai természetrajz tanárom, Nyárády Zoltán, valamint többi támogatóm, Papp József, Pénzes Antal, Szemes Gábor, Jávorka Sándor és Zólyomi Bálint botanikusok. Egyetemi tanulmányaimat 1956-ban fejeztem be, de akadtak nehézségek, mert én voltam a Természettudományi Múzeum Forradalmi Bizottságának képviselője a Múzeumok Forradalmi Tanácsában, ezért mindenféle bizottságok vizsgálták a múltamat.
Én azt hittem, hogy a muzeológusok békés emberek.
Nagyon békések. Mi is azok voltunk. Abból állt a tevékenységünk a forradalom alatt, hogy a múzeum egyik kiégett épületéből, amelyet bombatalálat ért, az Embertani Tár koponyaanyagát mentettük ki kézi kocsival.
Ezerkilencszázhatvankettőtől főállásban tanított az egri Tanárképző Főiskolán. Miért cserélte fel a múzeumot a főiskolával?
Mindig is szerettem diákokkal foglalkozni. Már egyetemi hallgató koromban csoportokat szerveztem és kirándulni jártunk a Budai-hegységbe. Ebből kis bajom származott a Rákosi-korszakban,
nyomoztak utánam, vajon milyen illegális tevékenységet folytatunk a kirándulások során, pedig minket csak a botanika érdekelt.
És miért éppen Egerben kezdett tanítani?
Hortobágyi Tibor professzor, aki algákkal foglalkozott, Egerben tanított és amikor átkerült a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, kerestek valakit a helyére. Megpályáztam az állást, örömmel fogadtak.
Mohagyűjtés a Kenya-hegyen 2021-ben (képek a professzor archívumából)
Itt mindig jól éreztem magam, közben elkerültem más helyekre, de visszatértem és még nyugdíjazásom után is sokáig dolgozhattam Egerben. A tanszék tagjaival mindig jó volt a kapcsolatom, munkatársaim is foglalkoztak mohákkal. Így lett Eger a mohakutatás egyik európai központja. Körülbelül
kétszázezer növénypéldányt őrzünk a gyűjteményünkben, amelyet külföldről is sokan jönnek tanulmányozni, mert igen gazdag a trópusi anyagunk.
Ez részben a saját és a kollégáim gyűjtése, de cseréltünk és vásároltunk is. Balázs Dénes például, a híres utazó rendszeresen gyűjtött nekünk mohákat, s könyveiben többször is megemlékezik arról, milyen jól jött utazásai során a tőlünk kapott pénz.
Miért kötelezte el magát a mohák mellett?
Nagyon érdekes élőlények. Már csak azért is, mert nemcsak a gyökerükön, hanem
egész testfelületükön keresztül veszik fel a vizet. Ahol sok moha él, nagyon fontos a vízraktározó szerepük.
A tanzániai mezőgazdasági egyetemen tanítottam mezőgazdasági és erdészeti növénytant. Oktatómunkám mellett az erdők vízfelfogó szerepével foglalkoztam. Afrikában a moháknak ebben nagyon nagy jelentőségük van, mert a kontinensnek az a része, ahol kutattam és tanítottam, az év nagyobb részében igen száraz, ezért a hegyvidéki erdők igen fontosak a lakosság és a mezőgazdaság szempontjából.
A tanzániai Agráregyetem Morogoro-ban (Fotó: Pócs Bence)
Az erdők talaján és fáin élő mohaszőnyeg ugyanis visszatartja a csapadékot, ezzel szabályozza a folyók vízhozamát. Nélkülük a víz rögtön lefolyna a hegyoldalakon és árvizeket okozna. A kérdéssel sokat foglalkoztam, és sikerült nemzetközi elismerésre is szert tennem e téren. De a mohák egyébként is érdekesek, mert
képesek kiszáradni és úgy vészelni át a száraz időszakot akár éveken át. Aztán egy eső után újraélednek.
A tanszéken mi már hatvanéves mohát is újraélesztettünk, de vannak ennél különlegesebb esetek is.
Jól tudom, hogy eddig közel száznegyven mohafajt írt le?
Most már talán többet is. Egyrészt a saját gyűjtésemből, másrészt más kutatók által gyűjtött mohákból. Jelenleg egy német kutató afrikai moháit dolgozom fel.
Érintettük már afrikai tevékenységét, kutatásait. Ön kétszer is tanított Tanzániában a magyar állam és egy norvég segélyszervezet (NORAD) segítségével.
Igen, de utána is vissza-visszatértem gyűjtőexpedíciókra, s még sok más országot is meglátogattam. Életem húsz százalékát a trópusokon töltöttem. Szokták kérdezni, hogy bírom azt a meleget? Nagyon jól bírom. Tanzániában a dolgozószobámban állandóan harmincegy fok volt, a lakásunkban meg huszonnyolc, és nem volt légkondicionálás, de meg lehetett szokni.
Mohagyűjtés a Kilimandzsárón, 2022-ben (Fotó: Andreas Hemp)
Volt néhány kalandja vadon élő elefántokkal…?
Sok érdekes kalandunk volt az elefántokkal, de hála Istennek soha nem történt semmi baj. Például 1971-ben Kenyába mentünk volna egyik brit kollégámmal, szereztünk is vízumot, de akkor nem volt jó a viszony Magyarország és Kenya között, ezért nem engedtek be az országba. Az Arusha Nemzeti Park felé vettük az irányt, mert a kolléga azt mondta, ott biztosan kapunk szállást. Pár száz méterre a központtól
óriási elefántcsorda vett körül bennünket. Egy órát vártunk, míg elmentek, de jártunk így bivalyokkal is. Máskor egy harcias elefántbika rontott ránk,
és csak a feleségem ügyességén múlott, hogy tolatva el tudtunk menekülni előle. Láttunk nem egy terepjárót, amelyet elefántok tapostak meg és borítottak fel.
Amikor először érkeztünk oda, vadban olyan gazdag volt Tanzánia, hogy minden éjjel hallottuk az oroszlánok üvöltését, és még elpusztult elefántot is találtunk a campus területén. Sőt, egyszer amerikai látogatók érdeklődtek,
igaz-e, hogy a környéken leopárdok ólálkodnak. Kinézek az ablakon, és azt látom, hogy egy leopárd szaladgál a farm tehenei között.
Mondom, nézzék, ott van egy.
Itambo Malomba kollégával gyűjtés közben Kenyában
Volt egy farmja Afrikában?
Nem nekem, hanem az egyetemnek. Tanulmányi erdőgazdaság és nagy mezőgazdasági területek is tartoztak az egyetemhez. Ennek sok előnye volt, mert a nagy gazdasági nehézségek ellenére mindig tudtunk húst és tejet vásárolni.
Sok afrikai országba vezetett expedíciót a Magyar Tudományos Akadémia, a National Geographic Society vagy a saját költségén. Nem gondolt arra, hogy nyugdíjasként valahol Afrikában telepedik le?
Nem letelepedni akartunk, hanem a feleségemmel együtt önkéntes munkát vállaltunk Nairobiban a Természettudományi Múzeumban. Kint is töltöttünk az első évben három hónapot, de később a vendégházat anyagi okokból bezárták, és a következő évben már nem volt hol laknunk. Nekem már akkor problémáim adódtak a járással, és nem vállalhattuk, hogy messzebb költözzünk.
Professzor úr, mi legyen a végszó?
Talán az, hogy én mindig boldog és a sorsommal elégedett ember voltam. Hálát adok a Jóistennek, hogy gondoskodott rólam. Megelégedtem azzal, ami volt, és nem vágytam arra, ami nincs. A feleségemmel nagyon szép életünk volt, és most is elmondhatom, hogy bár Parkinson-kórral küszködöm, ami sok nehézséget okoz, hálát adok a Mindenhatónak, hogy a látásom nem romlott el, és szemüveggel ugyan, de még tudok dolgozni.
