Ezerkilencszázötvenhatban született, és tizennégy évesen már tenyésztőnek mondhatta magát. Emlékszik még az első akváriumára?
Természetesen. Az egyik nagynénémnek volt egy szép nagy akváriuma, tőle kaptam az első zöld xiphókat meg néhány szál vízinövényt. Aztán már „a lejtőn nem volt megállás”. Persze én is dunsztosüvegekkel kezdtem, aztán
egy lakatossal csináltattam meg a vasvázat, és ebbe míniumos gittel kellett az üveglapokat beragasztani,
sőt kisebb akváriumoknál kartonpapírt használtunk szögvas helyett. Később az NDK-ból jöttek be az első ragasztók, de nekem szerencsém volt, édesapám a Magyar Kábel Művekben dolgozott – én is ott kezdtem üzemmérnökként –, ők úgynevezett szilikonbélésű kábeleket gyártottak. Ötkilós dobozokban tárolták, és azokból sikerült elcsennem egy-egy adagot a nagyobb medencék összeragasztásához.
Idővel elkezdtem látogatni a TIT Természettudományi Stúdió akvarista szakkörét, amely akkor több száz fővel működött, és számomra értékes előadásokat tartottak az akkori tenyésztők, mint például Zsilinszky Sándor, Szabados Antal, Lukács László vagy Perényi József. Nagyon megtetszett, sokat tanultam ebben a körben, később ennek a szakkörnek lettem az elnöke.
Akváriumok beállítása a Fűvészkertben (a képek Pasaréti Gyula archívumából)
Mondhatjuk, hogy akkoriban gyerekcipőben járt még az akvarisztika Magyarországon?
Finoman szólva igen. Nem ismertünk annyi halat, mint most. 1970-ben nyitott Zsilinszky Sanyi bácsi boltja, az volt akkor talán a tizennegyedik budapesti kisállat-kereskedés. Néhány év múlva azonban már több mint kétszáz ilyen bolt volt csak a fővárosban. Ez azt jelentette, hogy szinte mindenkinek volt akváriuma. A lakótelepeken feltétlenül, mert a távfűtéses lakásokban nagyon száraz volt a levegő, és ha valakinek bekerül egy akvárium az életébe, akkor attól elég nehéz megszabadulni. Aztán a nyolcvanas évek első felétől beindult az import, amikor kimentünk külföldre, akkor mindenképp hoztunk haza valamit. Előtte persze leleveleztük a kinti tenyésztőkkel. Ma már ez teljesen másképp működik: a világból bármit, bárhonnan meg lehet rendelni.
És hogyan lett Dél-Amerika – a halak szempontjából – a mániája?
Nagyon sok halat tartottam és tenyésztettem, és úgy gondolom, hogy a dél-amerikai halakhoz kell a legtöbb ismeretanyag. Ismerni kell például a vízkémiát, mert ott minden a lágy víz köré épül. Nem úgy van, hogy egyszerűen kiengedem a csapból, hanem
elő kell állítani vagy be kell gyűjteni a megfelelő lágy vizet.
Vannak már olyan úgynevezett beakvarizált halak, amelyek alkalmazkodtak az itteni csapvízhez is. De régebben ez nem így volt, tehát vagy esővizet gyűjtöttünk, vagy elmentünk a Szent László utcába, ahol működött egy lágyvízgyár, és onnan vittük haza kannákban a vizet. Én régóta esővizet használok a halaimhoz. Talán ennek volt köszönhető több halfaj sikeres tenyésztése. Az egyik páncélosharcsafaj tenyésztése például nekem sikerült először a világon.
A Brochis multiradiatus nevű páncélosharcsát a világon egyedül Pasaréti Gyulának sikerült szaporítania (Wikipedia)
Elhangzott már Zsilinszky Sándor neve, akinek a könyvén akvarista generációk nőttek fel. Ön is írt könyveket.
Először inkább általános jellegű könyvek jelentek meg tőlem, gyerekeknek vagy kezdő akvaristáknak szólók. Aztán magánkiadásban adtam ki két könyvet Akvarista műhelytitkok címen, aminek az a lényege, hogy tulajdonképpen nincsenek titkok, mert hiába mondom én el, hogy egy neont hogyan kell tenyészteni, ha az másnál nem úgy működik, mert más a víz, teljesen más a baktériumflóra stb. Volt, aki szidott, hogy biztos elhallgattam valamit, pedig nem, csak mindenkinek végig kell járnia az utat, a saját körülményei között. 1992-ben indult az Akvárium Magazin, amelyet harminc évig szerkesztettem. Sajnos az internet megjelenésével elszoknak az emberek az újságok és könyvek olvasásától. Be is kellett fejeznem a magazin kiadását, mert már nem érte meg csinálni. Amíg azonban működött, nagyban segítette és befolyásolta a hazai akvarista életet.
Mennyiben más a hazai akvarisztika, mint annak idején volt?
Régebben az volt a jellemző, hogy egy akvarista mondjuk egy százliteres akváriumban sokféle halat tartott, mára azonban az akvarisztika is specializálódott. Kialakultak különálló érdeklődési körök, mint például a garnélázás, a bettázás (Betta splendens, sziámi harcoshal), az algaevő halazás, a péncélosharcsázás vagy a guppizás (a szivárványos guppi dél-amerikai eredetű díszhal). Ez utóbbi azért is jelentős, mert tagja vagyunk a nemzetközi guppiszövetségnek. Ennek keretében
évente mi is rendezünk – akár kétszáz akváriumban – guppi-Európa-bajnokságot.
Nemrégiben előadást tartott az invazív halfajokról. Néhány faj, amelyek valamikor akváriumban éltek, megjelentek a hazai folyókban, tavakban. Mekkora ez a veszély?
Nem akarom elbagatellizálni a problémát, de én nem tartom akkora veszélynek, mint amekkora feneket kerítenek neki. Vannak, akik kimondottan gyűlölik az akvaristákat, és ők keltik azokat a rossz híreket, miszerint az összes akvarista semmirekellő, mert ha megunja, kidobja a halat. Nyilván találkozunk olyannal, hogy kitesznek halakat, például a Margit-szigetre vitték egy időben vagy a Városligeti-tóba, ahol soha senkit nem zavartak. Az is teljesen jól működött, amikor a Hévízi-tóba betelepítették a szúnyogirtó fogaspontyot kimondottan azért, hogy a szúnyoglárvát megegye.
Aztán valaki elkövette azt a hibát, nem igazán nevezném akvaristának, hogy a Hévízi-tó kifolyójánál nagy testű, dél amerikai sügéreket próbált tenyészteni. A probléma ott kezdődött, hogy nem sikerült összevadásznia őket. De
az idegen honos fajokat nem az akváriumi halaknál, hanem az ezüstkárásznál kéne kezdeni,
amit nem mi hoztunk be, ahogy nem akvaristák hozták be a törpeharcsát, a busát, az amurt és az angolnát sem. Jelenleg az invazívnak nevezett halak kilencvenkilenc százaléka nem az akvarisztikából származik.
A Magyar Arany Érdemkereszt átvétele
Akkor nézzük most más oldalról a kérdést! Segíthetnek-e az akvaristák egy-egy halfaj megmaradásában?
Több halcsoportnak van már védelmi programja. Erre egyrészt azért van szükség, mert azok a területek, ahol ezek éltek, tönkrementek. Nemrégen volt az elevenszülő fogasponty védelmi szekciójának ülése Mosonmagyaróváron, ahova nyolc országból jöttek olyan előadók, akik részt vesznek a programban. Egyébként nagyon komoly fajvédelmi tevékenység zajlik a helyi gimnáziumban Liziczai Márk közreműködésével. Vagy egy másik példa: Mexikóban létezik egy
több ezer akváriumból álló fajvédelmi projekt olyan mexikói halak megmaradása érdekében, amelyek már eltűntek a természetből.
De több olyan fajjal foglalkozom én is, amely megmentésre vár. Van egy csoportunk, és ezen belül cserélgetjük, pótolgatjuk a halakat a világ minden tájáról.
A hal nem olyan állat, mint a kutya, de azért kialakul valamilyen kapcsolat a hal és a gazdája között?
A sügérek közül talán a legtöbb hal megismeri a gondozóját. Mindegy, hogy milyen ruha van rajta, mert az arcát ismerik meg. A nagyobbaknál jobban szembetűnő ez a viselkedési mód. Ha nem a gazdája megy oda az akváriumhoz, akkor hátrahúzódik, vagy támad, attól függően, hogy milyen halról van szó.
Joel Sartoréval, a National Geographic fotósával Budafokon (Fotó: Búzás Balázs)
Jelenleg is több mint száz halfajt tart kétszázötven akváriumban. Mikor volt utoljára nyaralni?
Régen, talán hat évvel ezelőtt mentünk el valahová.
Akkor ez nemcsak az Ön részéről kíván áldozatot, lemondást.
Nekem olyan szerencsém van, hogy a feleségem, aki a gimnáziumi osztálytársam is volt, mindig mellettem állt. Amikor katona voltam, ő gondozta a halakat, ha kellett, még vízibolházni is elment. Az akvarisztika hőskorában jártuk az országot, és minden évben más városban tartottunk akvaristanapokat. Ez általában együtt járt egy kiállítással meg este egy vacsorával. Az egyik alkalommal fölvetette egy feleség: na, lányok, mondjátok már el, ti mit szóltok a férjetek akvarisztikai tevékenységéhez.
A tizenkét jelen lévő nőből csak kettő volt, aki azt mondta, hogy szívesen csinálja együtt a férjével. Az egyik az én feleségem volt.
A lányaim is olyan környezetben nőttek fel, ami a természet szeretetére nevelte őket. Sokféle állatot tartottunk, illetve a baráti körünkben is mindenhol akadt valamilyen állat, például aligátor, óriáskígyó, de volt, ahol tigrist tartottak.
Amikor először nálunk járt, még mózeskosárban hozták és cumisüvegből etették a lányaim. Később úgy fotózkodtak vele, hogy ráfeküdtek, annyira szelíd volt.
... és nem csak halaink voltak – Pasaréti Gyula lányai Semafor tigrissel
Ebben a mai, kütyünyomogató világban van jövője az akvarisztikának?
Szerintem van. Sok állat tartása már nagyon szigorúan szabályozott, az újabb előírásokat már alig lehet követni. Még mindig egyszerűbb halakat tartani, mint például egy teknőst. Rengetegen járnak hozzám, kérdezősködnek, iránymutatást kérnek. Ilyenkor szoktam adni egy sorozat Akvárium Magazint, hogy olvasgassák, sok hasznos cikk van benne, és ha valami kérdésük van, azt legközelebb majd megbeszéljük. Mindig szánok időt arra, hogy tanítsam a hozzám fordulókat.
Nyitókép:
