Aquileiától Velencéig: Grado vándorló patriarkátusa, 568–(717)–1451

 

Grado bazilikája nyolc órakor nyit, ezért megéri kimenni a mólón a szigeten lévő kisvárosba. Csak az egyetlen tornyot kell keresni, bár érdemes igénybe venni a GPS-t is, hogy tudjuk, mikor merre kell fordulni, s hol érdemes parkolni. Amikor azon töprengünk, miként jelentkezik az apály-dagály hatása az Adriai-tengernek ezen a részén, elgondolkodtat az útikalauzunkban olvasható válasz: néha víz alatt van a főtér. Ezzel megérthetjük a hely szerencsés fekvését: könnyebb megvédeni a hódító szándék ellenében.

A gradói bazilika (a szerző felvétele)

 

A patriarkátus 568-ban jött létre, amikor a longobárdok Bizánccal és az avarokkal szövetkezve felszámolták a gepidák haderejét, Pannónia felől betörtek, és elhódították Bizánctól egész Észak-Itáliát, vele együtt a már érseki központ Aquileiát és annak egész területét, a történelmi Friault (olaszul Friulit). Ekkor

Paulinus érsek Gradóba menekült, magával vitte a szentek ereklyéit, és a veszély elmúltával nem költözött vissza a szárazföldre.

Ez jelzi, hogy a tengerpart milyen fontos volt abban a korban is, és nem véletlen, hogy századok múlva a nagyra nőtt Velence városállam kebelezi majd be.

Addig azonban még több jelentős esemény is történt: 579-ben a pápa Gradóra bízta Velence és Isztria (a mai horvátországi és szlovéniai Pula) egyházi fennhatóságát. Ebben az időszakban a címe: aquileiai pátriárka, Grado székhellyel. 717-ben vált szét a kettő. A két pátriárka között nem állt fenn baráti viszony, s bár a gradói 1050-ben

megszerezte a Dalmácia prímása címet, 1180-ban Aquileia javára lemondott Isztria és Kelet-Friuli egyházi fennhatóságáról,

hat egyházmegyét tartva meg magának. 1105-től kezdte a gradói pátriárkák már Velencében laktak.

A gradói bazilika szentélye (a szerző felvétele)

 

A patriarkátus 1451-ben veszítette el önállóságát és V. Miklós pápa bullájával Velence újonnan létesített püspökségéhez csatolták. A patriarcha cím ezentúl, mindmáig a velencei püspököt illeti. Mint tudjuk, megválasztását megelőzően Szent XXIII. János pápa is velencei pátriárka volt, ahogy Albino Luciani, I. János Pál is. 1968-tól Grado címzetes érsekség, amelynek címét 2000-től Udine szülöttje, Diego Causero emeritus nuncius viseli.

Az egykori patriarkális dóm ma plébániatemplomként működik, szabadon látogatható még a sekrestye is. Itt az ember az első évezredben érzi magát, román stílusú kövek között járkálhat és imádkozhat.

 

Egy feudális fejedelemség: Aquileia patriarkátusa IV. század – 626–1751

 

A kereszténység a IV. században már kimutatható e térségben, kezdetei Alexandriára utalnak. Egyiptom e görög városának nagy forgalmú kikötője révén tengeri úton gyorsabban terjedt az evangélium, mint a szárazföldin, így Alexandria itt megelőzte Rómát.

Fénykorában Aquileia kétszázezer lakosával a Római Birodalom négy legnagyobb városa közé tartozott,

csak Róma, Milano és Capua előzte meg. Ennek 452-ben a hunok pusztítása vetett véget.

Az egykori aquileiai patriarkátus területe (Wikipedia)

 

Az aquileiai patriarkátus az európai középkor egyik legnagyobb érseki tartományává fejlődött. 811 előtt hozzá tartozott északon a mai Ausztria területe a Dunáig, keleten a Nyugat-Dunántúl, nyugat felé Tessin kanton Svájcban. Övé volt Isztria félszigete is.

811-ben Nagy Károly rendezte újjá az érsekség határait, így az északi határ már nem a Duna volt, hanem a Dráva.

(Ausztrián Salzburg és Passau osztozott.) 1077-ben a német császár ajándékozta meg Friuli tartománnyal, amelynek feudális uralkodója volt. Ez Velence és a Magyar Királyság közti háborúság idején, 1420-ban szűnt meg, mert Velence elhódította területeit.

Az aquileiai bazilika mozaikszőnyege (képek a Wikipediáról)

 

A pátriárka címet az utód kinevezése körül Velence és a Habsburg császár között folyt vetélkedés miatt veszítette el.

Velence kapta meg a címet, a Habsburg Birodalom pedig két új érsekséget: Udinét és Goriziát

(szlovén nevén Goricét, amely a város keleti fele). Mivel a pátriárka eddig Udinében lakott, Velencébe költözését Udine városa deklasszálódásként élte meg, de máig vállalja az örökséget, intézményesítette történetének kutatását.

A mozaik részlete

 

1968-tól Aquileia címzetes érsekség, amelynek címét 2000-től New York szülöttje, Charles John Brown, jelenleg Fülöp-szigeteki apostoli nuncius viseli.

Aquileia világörökséghez tartozó bazilikájának, a keresztény múlt e nagyszerű emlékének járószintjét végig-végig mozaikok borítják, amelyek a III–IV. században készültek, s a nyugati világ legnagyobb őskeresztény mozaikszőnyege.

Fennmaradását annak köszönhetjük, hogy Poppo pátriárka a XI. században burkolólapokat helyezett rá,

amelyeket csak 1909-ben távolítottak el. Tíz szőnyegen a hit igazságairól szóló bibliai témákat szemlélhetünk.

A kakas és a teknős

 

Az első jelenet a kakas (Krisztus világossága) és a teknős (a sötétség lakója) csatája. A második a Jó Pásztor, aki az elveszett bárányt hordozza a vállán. Az ószövetségi Jónás történetét is megtaláljuk a mozaikok között, továbbá számos portrét: tógát viselő férfit, illetve fátyolos nőt; az évszakok képeit és

a hal (Ichtys) mozaikját, amely Jézus Krisztus, Isten Fia Megváltó görög kezdőbetűinek rövidítése:

Ι(észousz) Χ(risztosz) Θ(eou) Υ(iosz) Σ(ótér). A halászati jelenet a népet hal formájában ábrázolja, akik hallgatják az Igét. A hajó a templom, a háló a mennyek királysága.

A freskókkal díszített kripta

 

A bazilikából a színes freskókkal díszített IX. századi kriptába vezet az út. A boltív freskóin tizenkilenc jelenetben Hermagorasznak, Aquileia védőszentjének történetét láthatjuk. A másik kripta régészeti terület, legalsó szintjén egy római ház mozaikjai, feljebb az Attila hunjai által elpusztított oszlopok alapzatai. Ezt követően ismét mozaikokkal találkozunk. Mindennek csak rövid látogatása többórás program.

 

Aquileia ünnepe: július 12-én 

 

Az ősi keresztény központban, Aquileia dómjában, a goriziai érsekség és a friuli régió védőszentjei, Szent Hermagorasz és Fortunatus aquileiai vértanúk ünnepén, július 12-én minden esztendőben találkoznak a pátriárkai tartomány érsekei és püspökei, Svájcból, Ausztriából, Szlovéniából, Velencéből és a mai Friuli tartomány egész területéről. Idén a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa, Marcello Semeraro bíboros volt a főcelebráns, aki szentbeszédében kiemelte, hogy az aquileiai egyházból térítették meg a mai Észak-Kelet-Itáliát, továbbá Szlovénia, Ausztria, Horvátország, Bajorország és Magyarország egyes területeinek népeit.

 

Nyitókép: az aquileiai bazilika