Pominócból így csak csodálatosan szép templomocskája és a körötte lévő ritkás sírok maradtak ránk. Azt is mondják, hogy azért, mert a Keresztelő Szent János vértanúságának tiszteletére emelt istenháza téglából volt, míg a falucska házai akkori szokás szerint fából készültek. Az 1965-ben műemlékké nyilvánított templom építését a XII. századra teszik a szakemberek, de egy ásatás során régebbi faltöredékeket is találtak. Ezért aztán úgy tartják, hogy a VIII. században már templom állt itt, amelyben a hagyomány szerint természetesen Cirill és Metód is prédikált.

Ez utóbbi ugyan aligha valószínű, inkább a helyben is birtokos Pominovsky famíliához fűződhet a félköríves apszisú, jelenleg 14,5 méter magas tornyú templom építése. Róluk is keveset tudunk, minden bizonnyal

a közeli trencséni vár katonái közé tartoztak, és onnan emelkedtek fel, kaptak nemesi rangot,

címert. Az 1233 és 1240 között szolgált Jakab nyitrai püspöktől megvásárolt, előzőleg a fosztogató morvák által 1229-ben felégetett Pominócról pedig nemesi nevük is megszületett. A család mindenesetre 1508-ig bírta a falut és a környező földeket, utánuk pedig több nemesi família is a magáénak tudhatta a települést.

Építését a XII. századra teszik a szakemberek (a szerző fotói)

 

A templom mellett elhelyezett, három nyelvű ismertető tábla szerint például a három uralkodót is kiszolgáló Siegfried Christoph Breuner gróf (1569–1651), császári kamarás, titkos tanácsos fektette be errefelé a pénzét, majd vejével mintagazdaságot és kertészetet is létrehozott itt. Ehhez tartozott valószínűleg Pominóc is, igaz 1877-ben már csak harminckét cseléd által lakott majorként emlegetik a helyet. Hogy aztán e kétszáz esztendő alatt megtörtént-e az a bizonyos nagy árvíz, azt nem lehet tudni. Mindenesetre ha kíváncsiak vagyunk eme nagyszerű arányú, szemet gyönyörködtető templomocskára, Trencsénből kiindulva kanyarogjunk együtt a Vággal az 507-es jelzésű, jó karban lévő úton. Aztán a szedmerőci letérő után vagy fél kilométerre, jobbra hajtsunk rá egy mezei útra, ez vezet a templomhoz.

A pominóci templomocska korában és szépségében a Nyitra melletti Zobordarázs templomához hasonlítható, melyet a Zobor-hegy nyugati oldalán lévő dombon még a XI. század folyamán építettek Szent Mihály arkangyal tiszteletére. A tatárjárás után azután a falu közelebb húzódott az alatta folyó Nyitrához, így idővel másik templomot is építettek, miközben

a falu felett az öreg épület már lassan ezer esztendeje dacol az idővel.

Manapság a Szent Mihály-templom évente csak egyszer, szeptember 29-én, az arkangyal ünnepén nyitja meg a déli oldalon lévő, dísztelen kapuját, hogy a platóra felkapaszkodó hívek szentmisén vehessenek részt az ősi falak között.

A zarándokok mindannyian nem férhetnek be

 

A pominóci istenháza is csak évente egyszer, augusztus 29-én, Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén van nyitva. Szerencsére a környékbeliek manapság is megtartják a búcsút, biciklis zarándoklatot szervezve ide. A zarándokok mindannyian ugyan nem férhetnek be a templomba, viszont a misét bemutató pap a végén szokás szerint a drótszamarakat is mindig megáldja.

Belépve a felújított, veretes fa templomajtón, rögtön a kórus alatt találjuk magunkat, amire falépcsők vezetnek fel. A mennyezet is jelenleg egyszerű, dísztelen deszkából van, egy XVIII. századi barokk átépítés nyomán viszont a félköríves apszisban barokk oltár maradékait láthatjuk. A falkutatás még a múlt század végén

a XIV–XV. századból származó freskókat is talált itt.

A központi alak szokás szerint a mandorlába foglalt uralkodó Krisztus, akit tanítványai vesznek körbe.

Báró Mednyánszky János síremléke

 

A cinteremben az elszórt kövek, fejfák között csak egyetlen tekintélyesebbet találunk. Báró Mednyánszky János nyugszik alatta, aki 1855. január 15-én, ötvenhat évesen tért meg Teremtőjéhez. A szép vésetű, már pusztuló követ szeretett gyermekei állították atyjuknak.